A medve és a csalogány varázslatos történet hitről, félelemről és szeretetről; felnőtté válásról és elfogadásról, és mindenekelőtt a szabadságról. Egy regény igazi erejét nekem az mutatja meg, hogy kitölti-e a gondolataimat akkor is, amikor nem olvasom – erről a könyvről végig és elég sokat beszéltem az épp körülöttem lévőknek.

Az 1300-as évek orosz vidékein járunk, de a történelmi események csak keretet adnak, a történet igazából időtlen. Kemény, hideg tél van, amikor megszületik Vászja, édesanyja utolsó nagy csodája, akinek különleges ereje egyszerre átok és áldás, és akinek döntései majd összefonódnak egész népének sorsával. Katherine Arden a szláv mítoszok és mesék világába nyit ajtót az olvasónak, ahol a démonok, a házi szellemek, a csjertik szinte családtagok, és ahol az ember nem kihasználja, hanem együtt él a természettel.

A kötet eleje, Vászja első éveinek leírása kicsit döcög, néhol túl nagy időbeli ugrásokat teszünk (a cselekmény elég lassú folyása ellenére), amikor pedig a narratíva talán kívánná a kicsit bővebb kifejtést. A könyv közepére azonban kiépülnek a karakterek, megismerjük Vászja családját (az elején kísértetiesen hasonlítanak a Stark-házra), és megszeretjük Vászját, aki kezdetben elég sablonos (a bátor lány, akit a „fiús” dolgok érdekelnek), de ahogy a mesék és mítoszok egyre mélyebben törnek be a világába, úgy kell egyre nehezebb döntéseket hoznia és megpróbálni egyensúlyozni két világ határán.

A legnagyobb ellentét Konsztantin pópa és Vászja között feszül, ami két világrend összeütközését is jelenti, magának a hitnek a kérdését, a félelem erejét, és hogy elveszíteni a hitet azt jelentheti, hogy elveszítjük önmagunkat. A régi hagyományok, babonák feladása pedig nem várt következményekkel járhat. Vászja sem a démonoktól ijed meg, mert őket ismeri. „Volt köztük gonosz, volt kedves és csintalan. Valamennyi olyan emberi volt, mint a népek, akiket őriztek.” Ő is látja, hogy az igazi gonosz általában nem kívülről érkezik.

A „gonosz”, a „rossz” kérdése nagyon összetett a történetben, ahogy maguk a karakterek is; senki nem fekete vagy fehér, mindenki több rétegű, még maga a medve sem a vegytiszta borzalom, ő is csak élni akar, a félelemből táplálkozni. A démonok is végtelenül emberiek, jó és rossz tulajdonságokkal, ezért is sokkal több ez a történet, mint egy mese. Itt nincsenek archetípusok, illetve a szimbólumok maguk is szimbolikusak: Medvegy a medve, a félelem, Morozko pedig a Télkirály, a fagydémon, a halál, ami nem két pólust, inkább ugyanannak a dolognak két oldalát jelenti.

A regény hangulata viszont tényleg mesebeli; részletgazdag leírásokkal, gyönyörű tájábrázolásokkal repít minket az orosz vidékre. Érdekes, hogy nekem valahogy végig hóban játszódott, akkor is, mikor arattak – ez valahogy együtt jár az orosz tájjal. A legkülönlegesebb talán a volt-nincs ház leírása, szinte mi is ott érezzük magunkat a téli erdőben, a kandalló előtt, és szinte látjuk a feszültség vibrálását Vászja és Morozko között. Morozko megjelenésével lesz igazán jó a történet dinamikája, messze ezek a legjobb részek, és igen, Morozkóba azért elég könnyű belehabarodni. De azért azt ne felejtsük el, a dajkája miért is nem adta oda Vászjának olyan sokáig a medált… a történet itt is a szabadságról és a választási lehetőségekről szól. Vászja nem akarja, hogy helyette döntsenek az életéről, szembeszáll a „nők sorsával”, a hagyományos női szerepfelfogással, emiatt viszont szembekerül a családjával, az édesapjával, így válik igazán nehézzé a választás, miközben ráadásul a medve is ébredezik.

Mivel a regény az első kötete Az északi erdő legendája trilógiának, van egyfajta felvezető szerepe, a megoldásról érezzük, hogy csak látszólagos, csak pillanatnyi megnyugvást hoz, és néhány szereplő sorsa is hagy maga után kérdőjeleket (Szása, Olga). A folytatásban remélhetőleg kiderül majd, ki is az a tengerkirály és mi köze van Vászjához, és magáról a csalogányról (lóról) is talán többet megtudunk. Persze „a varázslat az, hogy elfelejted, hogy valami bármikor is más volt, mint az, aminek te akarod, hogy legyen.” Én kifejezetten várom a folytatást, azt hiszem, valójában az ilyen különleges történetek elmesélésére találták ki a regényt.

9/10

A kötetet az Alexandra Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.