Észak-Korea mostanában sokat szerepel a hírekben főként atomügyek miatt, azonban arról nagyon kevés szó esik, hogyan élnek az emberek ebben a kőkemény diktatúrában. Ebben a könyvben pont erről szólnak a novellák, hétköznapi emberi tragédiákat ismerhetünk meg, amelyek a 80-as, 90-es években történt eseteket mutatnak be ugyan, de valószínűleg nem sok minden változott azóta sem abban a zárt világban. Mostanában több olyan könyv is megjelent, amelyekben Észak-Koreából megszökött emberek mesélik el, milyen borzalmakat kellett átélniük a lágerekben, milyen kínzásokat alkalmaztak velük szemben. Ezeket a történetek nem a fizikai, hanem a lelki erőszakról szólnak, és mivel profi író írta őket, szépirodalmi igénnyel mutatják be az eseményeket, azonban ettől még ugyanolyan letaglózó élményt jelentenek az olvasónak. A szerző, Pan-Dji neve szentjánosbogarat jelent, álnév, amely egy még ma is Észak-Koreában élő írót takar, aki kalandos körülmények között juttatta ki írásait az országból. Aki vért és akciót vár ezektől a történetektől, az csalódni fog, inkább arra koncentrál az író, hogyan nyomorítja meg a szereplők lelkét a diktatúra, miként hatja át a mindennapokat a félelem, mennyire nem számít más, csak a párt akarata, Aki a legkisebb hibát véti, azonnal mehet munkatáborba vagy kitelepítik a családjával együtt. A novellák szereplői teljesen más élethelyzetben és életkorban vannak, azonban mindannyiukban közös, hogy a mindent átható rendszer áldozatai, tragikus sorsuk csak egy a sok közül, ki tudja, hányan jártak úgy, mint ők, mióta a diktatúra fennáll. Felkavaró élmény olvasni ezeket a történeteket.
Hét történet, hét sors, amelyekből képet kaphatunk arról, milyen borzalmasak a hétköznapok Észak-Koreában. Megtudhatjuk, hogyan jut el egy fiatal házaspár addig, hogy bármi áron, de el kell szökniük az országból, miként lett hirtelen médiasztár egy nagymama, amikor véletlenül találkozott az úton a vezérrel, miközben a családja komoly sérüléseket szenvedett abban a káoszban, amely akkor keletkezett, amikor leállították a vonatközlekedést a nagy ember érkezése miatt. Vagy ott az a férfi, aki csak el akart jutni a haldokló édesanyjához, de mivel nem volt utazási engedélye, hiába tett meg mindent, nem tudott találkozni vele.
A novellák szépirodalmi igénnyel kerültek megírásra (a könyvből kiderül, hogy egy Észak-Koreában elismert író vetette papírra őket), nem azonos színvonalon, vannak köztük gyengébbek és vannak olyanok, amelyek kőkemény gyomrost visznek be az olvasónak, annyira megrázóan mutatják be a nem látványos, hanem hétköznapi tragédiákat. Az nyilván nem ellenőrizhető le, hogy mennyit tett hozzá az írói képzelet a valósághoz, de arra tökéletesen alkalmasak, hogy átérezzük azokat a traumákat, amelyeket az ott élő embereknek el kell viselnük nap, mint nap. És azt is megtudhatjuk belőle, hogy miért nem lázadnak fel a rendszer ellen a tömegek, mert annyira átmosták az agyakat, és akkora félelemben él mindenki, hogy meg sem fordul a fejükben. A totális diktatúra hétköznapjait ismerhetjük meg a könyv oldalain.
Nincsenek nagy szavak és olyan hatalmas meglepetések sem, hiszen nem ez az első könyv, amely bemutatja azokat a borzalmakat, amelyek az észak-koreai népet sújtják, mégis a jól felépített történeteknek köszönhetően nagyon szíven tudja ütni az olvasót a szereplők sorsa. A szépirodalom eszközeivel hívja fel a figyelmet a szerző azokra a rémes körülményekre, amelyek közepette nagyon kevesen tudják megőrizni az ítélőképességüket, a bátorságukat és a józan eszüket. Nincs valódi erőszak, nem folyik a vér, mégis eléggé össze tudja zúzni ez olvasó lelkét egy-egy ilyen novella, pont azért, mert emberközelbe hozza a diktatúrát. Nem számít a tudás, a tehetség, ha valakinek a családja nem felel meg a párt elvárásainak, akkor a gyerek nem tanulhat tovább, és egy ember hibájáért az egész családján állnak bosszút, amellyel rengeteg életet tesznek tönkre a hatóságok.
Észak-Korea egy nagyon zárt világ, és rendkívül ritkán kerülnek ki az országból információk arról, hogy milyenek a hétköznapok, ezért mindenképpen érdemes elolvasni ezeket a novellákat, amelyekből képet kaphatunk egy elnyomás alatt élő népről, a diktatúra mindennapi valóságáról. Hogy hogyan és mikor fog változni az ott élők sorsa, azt majd az idő eldönti, az író azonban emléket állított ebben a könyvben egy korszaknak, amelyben ő maga is a mai napig élni kénytelen. Nem a szépirodalmi értéke a kiemelkedő ennek a kötetnek, hanem az érzelmi, hiszen az olvasó a hétköznapi emberek sorsán keresztül megértheti, milyen fojtogató a légkör egy diktatúrában.
8/10
A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
