A második világháborúban Anglia és az Egyesült Államok vezetője különleges kapcsolatot ápolt, amelyet akár barátságnak is nevezhetünk, habár ahogyan haladtak előre az évek, és változott a politikai és katonai helyzet, folyamatosan változott az intenzitása. Mindezzel együtt azonban Winston Churchill és Franklin Delano Roosevelt kölcsönösen nagyra becsülte egymást - ami nem zárta ki, hogy a háta mögött időnként gúnyos megjegyzéseket tegyen rá megfelelő társaságban - , volt, hogy együtt töltötték a karácsonyt, az angol miniszterelnök pedig emlékezetes napokat töltött a Fehér Házban, az elnök pedig Londonba készült, mielőtt elhunyt. Egy szenvedélyes és egy pragmatikus politikus között alakult ki bensőséges kapcsolat (amelyet a háború vége felé felülírt az érdek), akik nemcsak nagyformátomú egyéniségek voltak, hanem előrelátó stratégák is, nemcsak összehangolták országaik haderejét a háború megnyerése érdekében, hanem kialakították a németek legyőzése utáni korszak kereteit is (ez utóbbit nyilván már Sztálinnal együttműködve). Churchill a brit birodalom elkötelezett híve volt, aki nem volt hajlandó tárgyalni sem India függetlenségéről, Roosevelt egy köztársaság elnöke, vagyis homlokegyenest más gondolkodásmóddal rendelkeztek, és bizonyos kérdésekben sohasem jutottak dűlőre egymással, országuk vezetőjeként saját érdekeiket képviselték elsősorban, mégis együtt tudtak működni annak érdekében, hogy legyőzzék Hitlert. Ezt a rendkívül érdekes kapcsolatot kíséri végig a könyv a háború kezdetétől Roosevelt haláláig, olvasmányosan, mégis tudományos igénnyel. Érdemes elolvasni, mert nemcsak két különleges embert ismerhetünk meg közelebbről, hanem feleleveníthetjük a második világháború időszakát is, olvasóbarát, mégsem felszínes stílusban.

Amikor 1940 májusában Churchill miniszterelnök lett, tudta, hogy a háború szempontjából sorsdöntő, hogy az amerikaikat bevonja a háborúba, és a rá jellemző vehemenciával elő is vezette Rooseveltnek, akinek azonban meg volt kötve a keze, de ennek ellenére lehetőségeihez mérten próbált segíteni, hiszen tudta, milyen fontos, hogy az angolok kitartsanak a németekkel szemben. Aztán amikor az USA belépett a háborúba, szorosabb lett a két vezető között a kapcsolat, de ahogy közelekedett a győzelem órája, csökkent Anglia jelentősége, és a barátság is gyengülni kezdett. Ettől azonban ez a két férfi még történelmet írt meglehetősen gyakori találkozásaik során, két ital között elrendezték a háború és világ dolgait, kedélyesen, egymást ugratva, de pontosan átérezve a szavaik súlyát. Nem mindennapi élmény végigkísérni ezeket a sorsdöntő éveket a könyv oldalain.

Churchill nem hazudtolta meg önmagát, a Fehér Házban is képes volt egy szál semmiben rohangálni, ragaszkodott a délutáni fürdőjéhez és szunyókálásához, az amerikai elnök pedig kénytelen volt hajnalig tárgyalni vele, mert ezt a szokását is megtartotta. Roosevelt panaszkodott is, hogy mennyire fárasztó együtt dolgozni az angol miniszterelnökkel, de mindeközben nagyon jól érezte magát a társaságában. Kettejük kapcsolata azonban a kedélyes felszín ellenére mégsem volt egyenrangú, hiszen Amerika hadereje sokkal nagyobb volt, mint Angliáé, itt bizony Churchill volt az alárendelt fél, ezt azonban természetesen sohasem ismerte volna be, lenyűgöző egyéniségét felhasználva mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet kihozza az adott helyzetből, legyen az néhány romboló a háború elején, vagy az angol befolyási övezet minél nagyobb mértékű megőrzése a háború végén. Roosevelt kedvelte a miniszterelnököt, azonban ő is a saját érdekeit nézte, a háborúnak addig a szakaszáig, amíg nagy szüksége volt Angliára, látványosan barátkozott vele, aztán amikor a Szovjetunió került előtérbe, inkább Sztálinra figyelt, de azért megadta a kellő tiszteletet Churchillnek is.

A három nagy találkozóról (Casablanca, Teherán, Jalta) mindannyian tanultunk az iskolában, azonban a két politikus ennél jóval többször találkozott, nem csak hivatalos körülmények között, hanem családjaik körében, gyerekek és unokák vették körül őket, miközben a világ dolgait egyengették. Egyiküknek sem volt egyszerű a házassága és megvoltak a maguk problémái az utódaikkal, mindkettejük fiai a fronton harcoltak, vagyis nem csak távolról figyelték a háborút (főleg Churchill nem, ő imádta a puskapor szagát, csak a király parancsa tarthatta távol attól, hogy személyesen részt vegyen a normandiai partraszálláson), hanem saját szeretteikért is aggódhattak. Teljesen más egyéniségek voltak és más világban éltek, mégis megtalálták a közös hangot, jóval túl az érdekeiken tartották egymással ezt a különös barátságot, amelyet Churchill emlékiratai természetesen kiszíneztek, mégis nagyon fontos volt a világégés közepette, hogy ilyen szoros kapcsolatot tartottak fenn egymással.

A könyvből megismerhetjük Roosevelt és Churchill életét, kettejük sorsának összefonódását, miközben a második világháború eseményeit is feleleveníthetjük. Rengeteg adatot és érdekességet ismerhetünk meg az 1940-1945 közötti korszakból, egyáltalán nem száraz stílusban, két háborús esemény között Churchill viselt dolgain szórakozhatunk, miközben Roosevelt magánéletének nem túlságosan ismert részleteiről is tudomást szerezhetünk. A kiadó okosan időzítette az eredetileg 2004-ben megjelent könyv magyar kiadását, hiszen A legsötétebb óra miatt Churchill újra reflektorfénybe került, így valószínűleg többen lesznek kíváncsiak erre a remek könyvre, amelynek csak a vége lett egy kicsit elnagyolt és dagályos, egyébként teljes mértékben le tudja kötni az olvasó figyelmét. Nem üres történelmi tabló, hanem egy izzóan érdekes történet, izgalmasan kerülnek bemutatásra az események, olvastatják magukat az oldalak, képtelenség letenni.

9/10

A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.