Graeme Simsionnak köszönhetem az egyik kedvenc könyvem, így természetesen nagyon örültem, amikor egy újabb regénye jelent meg magyarul. Ez az Örökké holnapig, és nagyon reménykedtem, hogy újfent egy vicces, romantikus történetet fogok kapni. Hát, hát.
Először is dobjuk egy pillanatra félre a kissé giccses magyar címet és ismerkedjünk meg az eredetivel: The Best of Adam Sharp. Adam Sharp a munkája szerint talán nem egy izgalmas figura - adatbázis-fejlesztő - de a munkán kívül ott van neki a zene: nemcsak hallgatja - ó, még mennyit! - hanem ő maga is remekül zongorázik. A regény a klasszikus keretes szerkezettel operál: a jelenből indulunk, hogy visszaugorjunk a múltban történtekre. Adam békésen éli az életét az angliai Norwich-ban, de váratlanul kap egy e-mailt, amelyet régi szerelme, Angelina írt. És nem csupán régi szerelme az, Adam számára ő a "Nagy és Elveszett Szerelmem", akivel több mint 20 éve találkozott először. A könyv lapjain megismerhetünk egy érdekes, vagy még inkább egy furcsa szerelem történetét.
A könyvben az tetszett a legjobban, hogy az elejétől a végéig áthatotta a zene szeretete. Adamnek mindenre van egy jó dalszövege, egy jó dallama, élete különböző szakaszait is dalokhoz hasonlítja. A könyv fülszövege megemlíti, hogy a kocsmakvízek zenei kérdéseinek fenoménja és valóban, mindenkiről tudja, hogy mit játszott, hol és miért. Egy két lábon járó zenei enciklopédia. Már az első oldalaknál rájöttem, hogy érdemes megkeresni a könyvben szereplő dalok playlistjét (itt egy youtube-os link, de spotify-on is elérhető) és azt betenni háttérzenének a könyv olvasása közben. Vannak köztük ismert dalok és előadók (The Beatles, Bob Dylan, Cher, stb.) és persze ismeretlenek is. Úgyhogy több mint találó The Best of Adam Sharp cím. (És persze én is elgondolkodtam, mi szerepelne az én lejátszási listámon.)
Ahol a könyv voltaképpen teljesen félremegy, az a történet. Azon belül is Adam és Angelina kapcsolata. Kezdésként borzasztóan nehezen indul be a sztori, se bája, se bűze sincs. Utána nehezen ugyan, de megragadta a figyelmem de összességében végig nagy gondjaim voltak az egésszel. A szereplőkkel egyedül nincs nagy gond, sőt. Adam elég jópofa, bár irdatlan sokat beszél egy témáról, de legalább teljes lélekkel teszi, jó volt megismerkedni egy ekkora zenerajongóval. Érdekes, hogy nem látja magát túl izgalmas fickónak, pedig Angliából átköltözött Ausztráliába és csupán a maga kedvteléséből bárzongoristának állt - ilyet azért nem csinálnak unalmas alakok. A maga nemében még Angelina sem egy rossz karakter, mert hamar kiderül róla, hogy nem egy agyatlan szépség, hogy nem csak egy sikeres színésznő egy tévésorozatban. A legnagyobb baj, hogy kettejük között szinte semmi kémia nincs. Ez azért is fájó pont nálam, mert az író előző könyvében, A Rosie projektben pont a főszereplő páros közti remek interakciók voltak a legjobbak, emiatt szerettük meg olyan sokan Graeme Simsiont. Mindketten változnak a történet során, bár nehéz megítélni, hogy milyen irányba, mert a történet csavarjain sokszor csak ráncoltam a szemöldököm. Sok a butaság, sőt, gonoszság benne, egy percre sem ábrándoztam el azon, hogy bárcsak a szereplők helyében lehetnék. Isten ments! Emiatt szurkolni sem könnyű nekik.
Elgondolkodtam azon, hogy mennyire nevezhetjük ezt romantikus regénynek, mert bár egy szerelemről szól, abszolút másféle könyvek ugranak be erről a címkéről. Vannak nála rosszabbak a műfajban, de ez nem nagy dicsőség. Sajnos azt kell gondolnom, hogy Graeme Simsion szeret egy csomó dalt és megpróbált köréjük egy történetet gyúrni, de valamiből túl sokat, másból túl keveset használt. Kár érte.
4/10
A könyvet a Libri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
