Könyvkritika: Daniela Hodrová: Két ​szín alatt (2017)
2018. február 05. írta: tonks

Könyvkritika: Daniela Hodrová: Két ​szín alatt (2017)

befunky_collage2_3.jpg

Néha rám tör a késztetés, hogy minél több nemzet irodalmát megismerjem, így esett a választásom a cseh Daniela Hodrová regényére. Ez az első magyarul is megjelent könyve, amely a Prága-trilógia első darabja és egy kulturális program keretein belül jelenhetett meg.A történet helyszíne a gyönyörű Prága, annak is egy kicsiny szeglete: az olšanyi temető és a mellette levő lakóház. A különböző idősíkok összetalálkoznak és szétválnak, néha pedig egészen elhalványodik a világok közti függöny. A rövidke kötet elég sok, összesen 75 fejezetet tartalmaz, amiket akár novelláknak is nevezhetnénk, de mégis annyira összefonódnak, egymásra reflektálnak, ahogy csak egy regényben szokás.

A könyvben elsőként a borító fogott meg, azon belül is a bal fenti sarokban lebegő nőalak. A rajta szereplő figurákat az olvasással előrehaladva könnyedén be lehet azonosítani. Ritka az olyan regény, amelynek a borítója ennyire fontos célt szolgál. Borongós, elgondolkodtató, de mégis szép. Külön tetszik, hogy direkt a magyar kiadáshoz tervezték.

A rövidke fejezetek biztos kézzel vezetnek minket végig a 20. századi Prága és Csehország történetén, amely fájóan ismerős lehet bármelyik kelet- vagy közép-európai országnak, így nekünk, magyaroknak is. A történetek egyik legfontosabb visszatérő alakjai egy zsidó család tagjai: Davidovičová nagymama és Davidovičová nagypapa, valamint unokájuk, Alice, aki a vőlegényét, Pavelt várva kizuhan az ablakból és szörnyethal. A nagymama és nagypapa talán szellemként, talán emlékként  ragad meg a csendes cselédszobában, amelynek egyébként szintén vannak saját gondolatai. Szellőzője pedig egy másik világra néz. Az ő helyükre költözik a német tisztviselő feleségével és fiával együtt, az asszony pedig ruhát varrat Davidovičová-ék sábeszterítőjéből és nem érti, honnan áradhat az a mindent átható hagymaszag, azok a zsidók "hát folyton hagymát zabáltak?"

A könyv többi története is hasonlóan szomorkás, meghökkentő és többször szürreális. Néhány történetnél a mágikus realizmus címkét is helyénvalónak tartom. A szereplők igen széles skálán mozognak, van, aki a házban él - a házmester, egy pap -, van aki csak élt, férfiak és nők, gyerekek. Barátok és ellenségek. És a házzal egyetemben a temető sem egy nyugodt, csendes hely. A megértéshez nem ártott néha jegyzetelnem legalább azt, hogy ki kicsoda, mert könnyen elvesztem volna a cseh nevek között, de ettől függetlenül az írónő egy pillanatra sem jön zavarba, ha a történetvezetésről van szó. Hodrová is azt a hiedelmet járja körül, miszerint a kísértetek azért ragadnak ezen a világon, mert van még valamilyen befejezetlen ügyük, amit el kell végezniük, hogy a lélek tovább mehessen a túlvilágra. Csak itt mindenki hatással van a másikra és kialakul egy ördögi kör. Mindenki életének megvan a maga kulcsjelenete.

Ami miatt mindenképp ajánlom ezt a könyvet, az az, hogy mennyire el tudja gondolkodtatni az olvasót. Nem egy könnyed olvasmány, van egyfajta ritmusa, amit kár megtörni szünetekkel. Elképesztő hangulatot áraszt sokszor, a könyv befejezése után már újra-újraolvastam jó pár fejezetet csak úgy, mert nem bírtam elengedni. A szereplők tetteit nehéz lenne pontosan osztályozni, a jó és a rossz között sokszor túl sok az átfedés, a leggyakoribb téma viszont mindenképp az árulás, amiről már ugyan sokszor olvastam, itt mégis kaptam újabb szemszöge(ke)t.

Remélem, a trilógia további részei is megjelenthetnek majd magyarul, nagyon kíváncsi vagyok rájuk. A világirodalomnak az értékesebb végéről származik a Két szín alatt.

8/10

 

A könyvet a Typotex Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

 unnamed.png

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7213606881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása