Ha már veszi magának a bátorságot egy író, hogy újraértelmezze a Hamletet, legalább tegye azt jól és stílusosan. Ian McEwan pontosan így járt el, szabadon engedte a fantáziáját, beleszőtte a közismert történetbe napjaink jellemző momentumait a migrációtól a youtube-ig. A feje tetejére állította a sztorit azzal, hogy egy még meg nem született magzat szempontjából meséli el az eseményeket, a felszínen könnyed stílusbravúrnak tűnik a végeredmény, azonban lényegében ugyanolyan sorsdrámáról van szó, mint az eredeti műben. A szerző rengeteg irodalmi utalást rejtett el a szövegben, amelyre lábjegyzetek sora hívja fel az olvasó figyelmét, ami egyrészt jó, mert megértjük, mire utal az író, másrészt viszont kizökkenünk a történetből, vagyis egy kicsit zavaró ez a megoldás, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a remek könyvnek, ha csak azt nem, hogy időnként túlságosan beleszeret McEwan a saját szellemes shakespeare-i utalásaiba, kevesebb talán több lett volna. Mivel ez az első könyv, amit olvastam a szerzőtől, nem tudom megállapítani, hogy a többi alkotásához képest mennyivel rosszabb vagy jobb, nekem tetszett.  Mindenképpen kell hozzá egy bizonyos nyitottság, mert gátlások nélkül felrúgja a hamleti dramaturgiát, teljesen szabadon értelmezi a klasszikus drámát, kiforgatja és modernizálja, de a főszereplőnek ugyanolyan kőkeményen szembesülnie kell a "lenni vagy nem lenni" kérdéskörrel, mint a dán királyfinak. A főhős a magzatburokba zárva kénytelen végigasszisztálni a családi tragédiát, és ki kell találnia, hogyan állhat bosszút édesapja haláláért. Miközben kíváncsian várjuk, mi lesz a történet vége, nyilván nem happy end, de akkor mégis mit tehet egy magzat ebben az esetben? Meg fogunk lepődni, az biztos. Mindeközben ez a csekély 200 oldalas drámának rengeteg értelmezési szintje van, jól el lehet gondolkodni rajta, igazi szellemi kaland elolvasni.

Adva van egy lassan öntudatra ébredő magzat, aki kénytelen azzal szembesülni, hogy az édesanyja meg akarja ölni az édesapját a nagybátyja hatékony segítségével. Azt is megtudja, hogy amikor ő megfogant, a nagy szerelem már véget ért, a szülők külön élnek, a költő apuka még reménykedik abban, hogy egy család lehetnek, és meg sem fordul a fejében, hogy az anyuka milyen gyilkos szándékokat táplál irányában...

Az irodalmi díjak sűrűjében a Man Booker díj a legbiztosabb minőségjelző, Ian McEwan 1998-ban meg is kapta az Amsterdamért. Ennek ellenére én rendes filmőrültként a Vágy és vezeklés írójaként jegyeztem meg a nevét, és már jó ideje fontolgatom, hogy könyvmolyi minőségemben is meg kellene már ismerkednem vele, ezért amikor megtudtam, hogy új könyv érkezik tőle, amely nem más, mint egy Hamlet-átirat, azonnal kíváncsi lettem, és beszereztem a kötetet. Nem vártam semmit, ehhez képest azonnal megfogott az a különleges kiindulópont, hogy egy magzat az anyukája hasában megtudja, hogy az, akit a legjobban szeret a világon, gyilkosságra készül, ráadásul nem kispályázik, mindjárt az apukáját akarja eltenni láb alól. A kicsi kénytelen tehetetlenül "végignézni" az eseményeket, aztán eljön az a pont, amikor úgy dönt, hogy itt az ideje a cselekvésnek. Elég érdekes műfaji keveredés született ebből a nem mindennapi szemszögből íródott történetből, van itt krimi, lélektani dráma, megannyi irodalmi utalás (természetesen az avoni hattyúra vonatkozik a legtöbb, de elég széles a paletta a versektől kezdve James Joyce Ulysses-éig), a hamleti tragédia minden fő vonása megtalálható benne, ugyanakkor napjainkban játszódik a történet, számos, a közelmúltban történet esemény is megidézésre kerül ebben a nem túl hosszú regényben.

Fájdalmas szembesülni azzal, hogyan ért véget egy nagy szerelem, miként üresedtek ki az egykor mindent elsöprő érzelmek, hogyan jutottak odáig a felek, hogy anyuka egy lepusztult lakásban a sógorával csalja a férjét, aki hiába próbál meg mindent, hogy visszahódítsa felesége szívét, hatalmas taktikai hibát vét, ami az életébe kerül. Igazából nem történt semmi különös velük, csak belefásultak a szürke hétköznapokba, az asszony annyira vágyik már a változásra, hogy belemegy egy méltatlan kapcsolatba Claude-dal, aki egyáltalán nem szereti a nőt, csak a bátyját akarja legyőzni a vele folytatott viszony segítségével. Ha kivonjuk az egyenletből a gyilkosságot, ebben a történetben benne van minden, ami miatt annyi házasság felbomlik napjainkban, elhidegülnek egymástól a felek, a testvérek közötti rivalizálás pedig örök téma. Meglepően naturális szexjelenetek olvashatók a könyvben - magzati szemponból nézve -, amelyekben semmi romantika sincs, nem a szerelem köti össze Claude-ot és Trudy-t, hanem az érdek, innentől kezdve pedig kódolva van a tragikus végkifejlet.

Nagyon rafináltan került megírásra ez a könyv, amilyen rövid, olyan széleskörű az értelmezési lehetősége, hiszen azon túl, hogy könnyednek látszó játékossággal fordítja ki a klasszikus Hamlet-sztorit, azt is kiolvashatjuk belőle, hogy az a magzat mi vagyunk ebben a nagy világban, amelyről azt gondoljuk, hogy csak szemlélők lehetünk benne, hiszen túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy beleszóljunk a körülöttünk zajló történésekbe, azonban ez nem így van, a magunk szintjén igenis formálni tudjuk a saját mikrovilágunk eseményeit. Tehát a drámán túl filozófiából sincs hiány ebben a vékonyka kötetben, amely izgalmas és eredeti, ugyanakkor mégis az a legnagyobb erénye, hogy emberi, mint minden nagy Shakespeare-dráma. Nem epigon alkotás, hanem egy újragondolt klasszikus, amely a saját jogán viszi be a gyomrosokat az olvasónak. Érdemes rászánni az időt.

9/10