A forradalom alulnézetből eléggé kiábrándító. Mert most nem a hősök szemszögéből nézhetjük végig, mi lesz, ha egy Budapesthez rendkívül hasonlatos helyen a mostanihoz nagyon hasonlító időszakban elszabadulnak az indulatok, a nép (a bölcsészektől a skinhead-ekig) az utcára vonul, és meg akarja buktatni a korrupt kormányt. Nem, ez a történet nem a politikáról szól (bár nem kevés áthallással találkozunk a sorok között), hanem arról, hogyan élik meg az emberek a forradalmi hevületet, és hogyan sározódik be egy tiszta eszme. Potozky Lászlótól ez az első könyv, amit olvastam (így kimaradt a generációs kötetnek kikiáltott Éles), és azt gondolom, hogy egy rendkívül tehetséges íróról van szó, aki nagyon jól tud karaktereket írni, de egy kicsit a minőség rovására ment az, hogy néha elragadta a csalódottság érzése, kellett volna egy pici távolságtartás, és akkor valóban nagyot tudott volna ütni ez az amúgy figyelemreméltó regény, így azonban marad egy kevés hiányérzet az olvasóban. Ráadásul az sem könnyíti meg a befogadást, hogy egy eléggé passzív főhőst választott, akivel inkább csak történnek a dolgok, és nem annyira mély az ő drámája, hogy földhöz vágjon bennünket. Mindezzel együtt mégis élmény volt olvasni a könyvet, mert annyira tűpontosan ragadta meg a karaktereket, illetve írta le azt a folyamatot, hogyan csúszik félre a forradalom. Mert hiába akar mindenki változást, a kezdeti eufóriát, amelyben egyesül a különböző emberek vágyálma egy jobb világról, meglepő gyorsasággal követi a széthúzás, amikor mindenki a saját érdekeit nézi, a politikusok pedig mindig egyformák. Nincs happy end, de sajnos katarzis sincs, egy érdekes könyv lett a végeredmény, amelyet mindenképpen érdemes elolvasni, azonban a szerző egy picit túl sokat markolt a témával, a forradalommal együtt a történet is kicsit szétcsúszott a végére.

28 éves főhősünk édesanyjával és testvérével él egy lakásban, nem fejezte be felsőfokú tanulmányait, jelenleg futárként dolgozik, magányos és boldogtalan. Aztán találkozik egy egyetemista bölcsész lánnyal, Nikkával, akivel szeretne komolyabb kapcsolatot kialakítani, azonban hirtelen kitör a forradalom, őket pedig elsodorják az események, amelyek egyre kiábrándítóbb fordulatokat vesznek...

Bár a történet szereplői kitalált alakok, mégis annyira tipikus karakterei a mindennapjainknak, hogy nem nehéz azonosítani őket. Nem mondanám, hogy pontos látleletet kapunk az ország állapotáról (nyilván fel lettek turbózva a karakterek és a forradalomig vezető út), de azért akadnak olyan momentumok, amelyek kétségtelenül részei a hétköznapjainknak. Ettől a könyvtől biztos nem jön meg a kedvünk a forradalomhoz, sőt, inkább elmegy tőle, mégis érdekes, ahogyan a szerző eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne. ha komolyra fordulnának az utcai demonstrációk a hatalom ellen. Meddig lehetne elkerülni az erőszakot? Hol van az a pont, ahonnan nincs visszaút? Kik és milyen okok miatt jutnak el addig, hogy elegük van, és vajon tényleg megoldódnak-e a problémák attól, hogy a kormány fejét sikerül megbuktatni? Izgalmas és fontos kérdések, kár, hogy túl sok mindent szeretetett volna belezsúfolni a sztoriba az író, kevesebb több lett volna.

Több olyan mondat van a könyvben, amelytől megáll az ütő az olvasóban, annyira erős. Nem szívbajos a szerző, kőkeményen belemegy a lelki folyamatokba, amelyek lejátszódnak egy elképzelt forradalom során, annak minden szintjén a politikusoktól kezdve a rendőrökön át az eseményekbe csak belesodródott kivülállóig, semmi felületesség sincs a sorokban, azonban minden erénye mellett mégsem áll össze egységes egésszé ez alkotás. Talán a téma is lehet az oka ennek, hiszen egy forradalom nem irányítható teljes mértékig, előbb-utóbb el fognak szabadulni az indulatok, össze-vissza kanyarognak az események, az emberi tragédiák a nagy (nak látszó, valójában gyomorforgatóan kisszerű) események árnyékában maradnak. Egyáltalán nem esik szét a történet, de nem is érnek össze igazán a szálak, kicsit kaotikus a kép, ami kialakul az olvasóban a könyvet olvasva. 165 oldal az egész, vagyis nem túl hosszú alkotásról van szó, amelynek nagyon sok pozitívuma van, mégsem remekmű.

A kortárs íróktól általában azt várnánk el, hogy reflektáljanak a bennünket jelenleg leginkább foglalkoztató problémákra, nos ebből a szempontból nézve Potozky László elég bevállalós volt, hogy a forradalom témáját járta körül, rengeteg aktuálpolitikai utalással, azonban ez mégiscsak szépirodalom, nem dokumentumregény, vagyis a sztori csak ürügy arra, hogy mélyen vájkáljon az író az emberi természet jellemzőiben. A karakterek rendkívül jól meg lettek írva, nem dögunalmas a történet, abszolút emberközeli, olyannyira, hogy azt hihetnénk, hogy mindaz megtörténhet velünk is, ami a főhőssel. Azonban miközben egyre kíváncsibban várjuk, vajon mi is lesz ennek az egésznek a vége, valahol mégis elvész a lényeg, lassan, de biztosan széttöredezik a dramaturgia, így a végére csak a szomorúság marad, miközben a főszereplőn durván végiggázol a történelem. Jó könyv, de jobb is lehetett volna, viszont mindenképpen érdemes megjegyezni a szerző nevét, mert szerintem sokat fogunk hallani róla az elkövetkező évtizedekben.

8/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.