Filmek
Patient Zero - 86 percnyi tömény rettegés - a producerek részéről, hogy egy hatszor okosabb forgatókönyvet vettek, mint a direct-to-VoD fos, amit csinálni akartak. Azért csak sikerült összehozni, az utolsó fél óra igazi Zs-filmes retek. 4/10
Sucker Punch - Tipikus Snyder abban, hogy túltolt, pózer és szájbarágós, de mégis van valami elegancia az elborultságában, a non-verbális történetmesélésében és az akciójeleneteiben. És ez akár még zseniális is lehetett volna, de Snyder nagy tragédiája az, hogy érezhetően nincs tisztában azzal, hogy milyen reakciót fog kiváltani a nézőiből, nem tud távolságot tartani a saját munkáitól. A filmjei alapján igazi öntelt alkotónak tűnik, akinek nem kell visszajelzés, mert azt gondolja, hogy minden, ami kipattan a fejéből úgy tökéletes, ahogy van. 5,5/10
American Animals - Az év eddigi legérdekesebb filmje számomra: a The Imposter rendezője csinált egy félig dokumentum-, félig játékfilmet (bár inkább 10-90% az arány), ami folyamatosan lebegteti a saját igazságtartalmát, újraírja, újraértékeli magát, de közben meg pont, hogy súlya van attól, hogy folyamatosan emlékeztet arra, hogy valós embereket látsz, és hogy ezeknek az eseményeknek vannak következményei, nincs hepiend. Nem mellesleg pedig egy lebilincselően megrendezett heist movie. Látszólag nincs benne semmi nagy truváj, de mégis egészen példátlan, lenyűgöző ez a megközelítés, ahogy folyamatosan össze-vissza lépked valóság és fikció között, és a végére tökéletesen elmossa a kettő között a határt. 8,5/10
Evil Dead - Nem mindig játszik az elvárásaink ellen annyira, amennyire egy remake-től és egy azóta agyonhasznált toposz újrafeldolgozásától illene, de egyértelműen látszik a különbség aközött, hogy lemegyünk a haverokkal ökörködni az erdőbe, és hogy van egy film, amiben nemcsak koncepció van, de minden pillanata, húzása annyira tökéletesen felépített, ahogyan azt illik. Ritka esete annak, amikor indokolt a remake, mert egy teljesen random Zs-kat darabot sikerült még ha nem is 100%-ban modern, de elsőrangú horrorrá gyúrni. Fede Alvarez napjaink legnagyobb tehetsége a műfajban. 8/10
A Few Good Men - A naivitása, teátralitása és az alkalmankénti kiszámíthatósága ellenére is egy remek tárgyalótermi dráma ez, Sorkin itt is bizonyította már, hogy egyedülálló módon képes jeleneteket írni. 8/10
Awakenings - Kb. egy sokkal pozitívabb és szentimentálisabb Száll a kakukk fészkére, tévéfilmesen keveset vállaló, egyszerű, tisztességes film. 7/10
Battleship - Peter Berg még Michael Baynél is jobb Michael Bay-filmeket rendez, a látványa a fantáziátlan orange-teal színezésen meg a humanoid űrlényeken kívül rendben van, a retardáltsága bájosan ártatlan (imádtam, amikor kimennek a veteránokkal driftelni a Thunderstruckra), a random mellékkarakterek subplotját és az idegen Master Chieffel folytatott kézitusát éreztem feleslegesnek (meg eleve kicsit lazán kezelte, hogy éppen mikor-hol-miért tűnnek fel), ezeket kivágva mondjuk 110 percben ez egy tökéletes guilty pleasure. 6,5/10
BlacKkKlansman - Jópofa és jól felépített film, és a humora ellenére néha megrendítő is, Driver szenzációsan alakít, de csomószor kontraproduktív, hogy telefonbetyárkodás szintjére zülleszti a témáját. És Lee sosem rejtette véka alá a véleményét, de az aktuálpolitikai párhuzamok magához képest is kínosan szájbarágósak. Ugyanakkor valahol meg szimpatikus is, hogy nem veszi görcsösen komolyan magát, úgyhogy az összkép mindenesetre pozitív nekem, szórakozni meg semmiképp nem szórakoztam rosszul. 8/10
Searching - Elképesztő film, és mindezt pusztán a formátumának köszönheti, mert teljesen felkészületlenek vagyunk még ezekre az eszközökre, ahogyan a szereplők gondolatait egy visszatörölt üzenetből látjuk, ahogyan a thriller két csetablakból és egy nem fogadott hívásból alakul ki. És lehet, hogy ezeken 10 év múlva pont ugyanúgy fogunk röhögni, mint most a found footage modorosságokon, de egyelőre nagyon üt, és nemcsak arról van szó, hogy igazolja a formátum létjogosultáságát, hanem tényleg új szintre emeli a mozit. Miközben mindenki 4DX-en meg 270 fokos vásznon agyal, ennek a filmnek sikerül a vásznon belül megreformálnia és átvezetnie a techforradalmon a filmművészetet. Pl. gyakorlatilag újraforgatták a Fel! elejét úgy, hogy kétszer annyira bőgsz rajta. Ezzel együtt krimiként nem a legeredetibb, és ironikus módon talán pont a számítógép-képernyőkről könnyebb is összeszedni a nyomokat, és így előre kitalálni a fordulatokat, az utolsó 10 perc pedig egyszerre kínos és felesleges, de még így is lenyűgöző. 9/10
Nem vénnek való vidék - Továbbra sem tudok mit kezdeni azzal, hogy Coenék egész pályafutásuk során ugyanazt a filmet csinálják meg, aminek ugyanúgy nincs semmilyen kifutása, de filmművészetileg-tartalmilag számomra is egyértelműen ez a legjobb darabjuk. Hihetetlen, ahogy Chigurh szenvtelensége, Moss tehetetlensége átüt a jeleneteken, a feszültségfokozásban. 8/10
Won't You Be My Neighbor - Egy nagyon gyenge dokumentumfilm egy nagyon jó témáról, remek lecke, hogy miért kell egy kis távolságot tartani az ilyen filmek alanyaitól: túlságosan azzal van elfoglalva, hogy Rogers nagyszerűségéről ömlengjen, hogy nem tudja koherensen, világosan megragadni ezt a nagyszerűséget.
Support the Girls - Visszafogott, szerény film ez, de így is elég jól megragad rengeteg dolgot, kezdve attól, hogy hogyan próbálják eladni a csöcskultúrát a "másik oldalon" a vendéglátásban dolgozók kiszolgáltatottságán át egészen addig, hogy mennyire nem szokás értékelni a nem látványos munkát végző, de a megbízhatósággal a siker oroszlánrészét adó menedzsereket. És ezt nagyon szerethető tálalásban teszi. 8/10
Jurassic World: Fallen Kingdom - Olyan sem volt még, hogy egy filmből egy jelenetet SEM néztem volna végig, de itt az első 6 perc alatt annyit csökkent az IQ-m, hogy inkább kinyomtam, mielőtt megeszek egy Tide Podot. Nem akarom elhinni, hogy ez nem valami paródia.
Adrift - Kormákur tehetsége ebből is átsüt, de teljesen feleslegesnek (és alig kielégítőnek) érzek végigülni egy filmet, aminek minden mozzanatát előre lehet tudni.
The Equalizer 2 - Nem ilyen filmre számítottam, fura, mert az első fele egy csomó random mellékszál minimális akciózással, aztán meg jön egy tök béna főszál, de közben meg egészen érdekes gondolatokat fogalmaz meg (és nem csak "dobjunk be egy kis coelhozást két gyilok közé" szinten). Az az izgalmas benne, hogy teljesen más üzenetet hoz ki ugyanabból a koncepcióból, mint a Bosszúvágy, egyfajta baloldali konzervativizmusra fűzi fel, ahol a fegyver és az erőszak a gyengék és az elesettek védelmének eszköze, nem a tisztogatásé. Szóval nem igazán tudom, mi akart ez lenni, hiányoztak a kreatív akciók, de értékeltem, hogy valódi erőfeszítéseket tett, hogy kilépjen a B-filmes erőszakpornó kereti közül. 6,5/10
Predators - A szövegek és az alakítások pont olyan kínosak, mint az első részben, és van egy olyan érzésem, hogy Antal Nimród pont annyira volt még bárdolatlan blockbuster-készítésben, ami egy autentikus 80-as évek hangulatként jött ki, de a thriller, az információk adagolása pont ugyanolyan jól kiszámított, mint McTiernannél. 6/10
Good Will Hunting - Példátlanul erős ez a film, egyedülálló szövegeket és monológokat tartalmaz, de maga a történet is remekül van felépítve, annak ellenére, hogy egy ilyen passzív főhőstől minden forgatókönyvíró-tankönyv elrettentené a diákjait. Még azt is meg lehet bocsátani neki, hogy a befejezésében egy hangyányit túl naivan szentimentális. 9,5/10
Drug War - Igazából csak egy stílusgyakorlat, de annak sem feltétlenül a legjobb, noha kétségkívül értékelhető benne, hogy ennyire színtisztán képviseli a műfajiságot mind átverős, mind akciófilmként. 6/10
Solo: A Star Wars Story - Ez számomra már az első perctől fogva teljesen érdektelen volt, a jeleneteknek nincs semmi narratív funkciója, csak hogy történjen valami izgalmas, miközben öntik ránk a fanservice-t. Bár igazából hogy is lenne, amikor ez az előzményfilmek állatorvosi lova abból a szempontból, hogy igazából ennek a koncepciónak eleve nem volt semmi értelme. Majdhogynem a rá fordított 20 percet is sajnálom.
Summer of 84 - A Turbo Kid alkotói megint összehoztak egy abszolút bizarr nosztalgiázást, eddig az év legalulértékeltebb filmje, ha egy kicsit konzekvensebben és határozottabban lenne megfogalmazva, és hamarabb elárulja magáról, hogy mit akar, még a The Guest méltó örökösének is nevezném. Így "csak" hazai pályán megveri a Stranger Thingst és társait nosztalgia-stílusgyakorlatban, majd az utolsó pillanatban gyorsan feje tetejére állítja az egészet. 8/10
Slice - Attól, hogy egy filmnek vannak elborult ötletei, még nem lesz sem vicces, sem jó, ez már sajnos az elején nyilvánvalóvá vált.
Western - Én tényleg nem értem, az európai filmeseknek meg van tiltva, hogy más stílusban forgassanak, mint ez a döglassú, merengő, szétszórt-dokumentarista megközelítés, ami messze nem tud annyira mély lenni, mint amilyennek gondolja magát? Nagyon hamar elfogyott a türelmem ezzel a filmmel.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) - 96 percnyi tömény cringe, ahol a tinédzserkorod összes esetlenségét beléd döfik és jól megforgatják. Ami azért zseniális, mert ebben az esetlenségben szinte fel sem tűnik, amikor maga film esetlen, pedig sajnos nagyon sok ilyen van. A tanmese-alkotás igénye miatt rengeteg átgondolatlanság van benne, a szereplők nagyon sok reakciója, viselkedése nem hiteles (kezdve azzal, hogy ebből a srácból nem néznéd ki, hogy pszichopata), és néha maga a rendezés is elég béna és bizonytalan, még a mondanivalójában is. Nehéz egyértelmű verdiktet mondani, mert sokszor nagyon beletrafál valamibe, viszont minimum ennyiszer meg nagyon nem, és legalább a vége lehetett volna sokkal magabiztosabb és alaposabb. 7/10
Leave No Trace - Tipikusan az a film, amit nem fikázol jó szívvel, mert tisztességes, ízléses, funkcionális darab, csak éppen megbocsáthatatlanul unalmas, hogy az első 5 percben megfogalmazott konfliktus (apuka nem tud emberek között élni, kislány viszont szeretne) tetemét rugdossa két órán keresztül. Ben Foster és Thomasin McKenzie jók. 6/10
Volt egyszer egy téka - Rendkívül szerethető, sejtettem, hogy ez a "szív küldi szívnek" rajongói film dolog működni fog, de nagy meglepetésemre dokumentumfilmként is remekül van szerkesztve, ötletes, változatos, vicces, informatív.
The First Purge - Egyértelműen ez lett a leggyengébb része a franchise-nak, viszont politikailag meg ez a legérdekesebb. Nem túl ötletes, ugyanazokat a stíluselemeket süti el, a tudatos áthallások kicsit szájbarágósak, de az akaratlanokon van mit elemezni. Pl. beszédes, hogy az összes főszereplő fekete (pedig az első film egy fehér családról szólt), aztán ott van az is, hogy a stanfordi börtönkísérlet megkérdőjelezése után szintén egy olyan társadalmi kísérletet mutat be, amit el kell csalni, hogy az emberek erőszakosak legyenek. És egyébként az utolsó 20 perce egy pöpec akciófilm (van benne egy atomszőkés lépcsőházi bunyó is, csak sokkal rövidebb), ha azt széthúzták volna a teljes játékidőre, sokkal működőképesebb lett volna műfajilag is. 4,5/10
Glengarry Glen Ross - Bullshitting: The Movie. Másfél órán keresztül lyukat beszélnek a hasadba, csak sajnos annyi irónia és mögöttes tartalom nincs ebben, hogy ne legyen unalmas, szerintem az elején is csak azért szórakoztam jobban, mert próbáltam kibogozni, hogy mit jelent a szakzsargon, és mivel foglalkoznak igazából ezek az emberek. 6,5/10
I Think We're Alone Now - Kritika
Virágvölgy - Frusztráló, amikor a rendezőt a saját története hagyja cserben, de tényleg az a helyzet, hogy Csuja László gyönyörűen megrendezett egy hatásos, de többnyire elég érdektelen és semmitmondó sztorit.
Krisha - Trey Edward Shults fogott egy harsány színdarab-mumblecore-t, és elkészítette majdhogynem horrorfilmként, vizuálisan bravúros, sztorijában már egy kicsit kevésbé, főleg a vége felé, amikor a sok lebegtetés után nagyon egyértelmű akar lenni. 7,5/10
A Simple Favor - Paul Feig megpróbálta megcsinálni a női ponyvakrimi/pornók American Vandaljét, azaz egyszerre működteti és szatirizálja a műfajt, csak ez utóbbi pont elég ritkán és teljesen random jut az eszébe, szóval olyan 80%-ban tulajdonképpen egyáltalán nem meta. Úgyhogy a végeredmény jellegében mégis inkább egy Lány a vonaton-típusú hulladékhoz konvergál, de az a csipetnyi humor meg a totál elborultan megírt fordulatok egész szórakoztatóvá teszik - úgy tűnik, hogy egy jó alkotó ponyvát is jobbat csinál, mint egy rossz. Mindenképpen rendkívül érdekes élmény. (Viszont hihetetlenül zavaró, hogy hemzseg a kontinuitási hibáktól.) 7/10
Eighth Grade - Gyakorlatilag a Lady Bird 18 évvel később és 4 évvel fiatalabban: benne van a tinédzserkor összes szorongása, szépsége; vicces, szívszorító, de legfőképp pofátlanul hiteles. (Ebben pedig hatalmas érdemei vannak Elsie Fishernek.) És Bo Burnham már az első filmjében annyira érti a témát, olyan megoldásokkal dolgozik, mint a legnagyobb rendezők. 9/10
Three Identical Strangers - Kritika
Hotel Artemis - A forgatókönyvhöz képest alig változtattak rajta, de azok pont ilyen giccses bénaságok lettek, meg azért látszik, hogy Pearce rendezőként még rutintalan. Mindenesetre egynek elmegy, kikapcsolódásként nézve szerintem nem vészes. 6,5/10
Napszállta - Frusztráló és rendkívül mocsok a nézőjével, de közben meg elképesztő élmény, hogy ennyire nyersen eléd van tárva minden. Nemes nem irányítja a figyelmedet, neked kell kibogarászni, amit tudsz a zajba belevesző párbeszédekből, az életlen háttérből - és igazából nem sokat fogsz tudni. De lehetetlen volna ennél jobban beleveszni egy filmbe, azt érezni, hogy te vagy ott, és nem egy történetet jársz be, hanem ha kimész a képen kívül, ott még folytatódhatna is ez a világ. A Saul fia ehhez képest sokkal zsigeribb, sokkal kézzelfoghatóbb volt, itt sosem tudod, hogy mit értelmezz allegóriaként, annak ellenére, hogy szinte mindennek érzed a színét és a szagát. 9/10
Catfish - Az igazi főszereplő sokkal jobb főszereplő, mint az alkotók, úgyhogy kicsit sajnálom, hogy csak későn jött be a sztoriba, de azért így is kiváló darab. Bár mai szemmel azért kissé vicces visszatekinteni a Facebook hőskorának naivitására. (Amit persze többek között éppen ez a dokumentumfilm oszlatott el.)
Black '47 - Nem formabontó film, de profin kidolgozott, nagyon egyben van, az pedig mindenképpen sokat dob rajta, hogy ezt a témát ritkán látni a vásznon. 8/10
Searching - Ld. fent
Private Life - Érdekes filmnek indult, de ennél laposabban nehéz lett volna megvalósítani: jellegtelen karakterek, a párbeszédekből didaktikusan kieső konfliktusok, iszonyú szerkesztés. Hamar feladtam.
Shrek - 2-3 évente muszáj újranéznem, mert azóta is kevés ilyen eredeti, ötletes, vicces, szívhez szóló, imádnivaló mese született, kisebb csoda, hogy mennyire egyben van. Plusz szórakoztatófaktor volt, hogy most fedeztem fel a felnőtteknek szóló poénjait (szerintem a szinkronban kissé elvesztek). 10/10
Teen Titans Go! To the Movies - Nem az a baj, hogy eljutottunk oda, hogy nemcsak a szuperhősfilmek, de már a szuperhősparódiák is unalmasak, hanem az, hogy ez csak egy gyerekbarát Deadpoolnak álcázott termékmegjelenítés. Legalábbis az volt, amíg néztem...
Sorry to Bother You - Példátlanul bizarr, extravagáns, meghökkentő film, nem hogy műfajok, de teljesen összeférhetetlennek tűnő stílusok is keverednek benne, van itt Gondrytól kezdve Spike Lee-n át Cronenbergig minden. Ami sokszor saját magát is zavarba hozza (pl. fogalmam sincs, Stephen Yeun karaktere mit keresett ebben a történetben), de élmény volt nézni. 8/10
Hearts Beat Loud - Aranyos filmnek tűnt, de annyi ilyen indie drámát láttam, ahol a szereplők hipszter bárokban lökik egymásnak a nagy életbölcsességeket, hogy egyszerűen nem tudott érdekelni.
Enemy at the Gates - Jó 10 évet elkésett stílusában, mesterkéltségében - nehéz eldönteni, hogy megmosolyogtató vagy idegesítő, hogy milyen giccsesen képzeli el a háborút. Van benne elég feszültség ahhoz, hogy elkepesszen rajta, de az összkép eléggé komolyan vehetetlen. 5,5/10
Apollo 13 - Nem Az első ember után kellett volna újranézni, mert kontrasztban Howard erősen fantáziátlannak tűnik, viszont az vitathatatlan, hogy kiválóan adagolt thriller, a vágásra abszolút megérdemelte az Oscart. 7,5/10
Apostle - Akad benne egy csomó jó ötlet, de ehhez képest még a The Raid 2 is céltudatos, sallangmentes filmnek tűnik. Akadozó szerkesztés, egy rakás céltalan mellékszál, féltucat felesleges karakter, egy rejtély, ami igazából nem is az, nyakon öntve vallásos maszlaggal. 6/10
The Kindergarten Teacher - Hú, de gyűlölöm az ilyen cinikusan mesterkélt filmeket, végig sem néztem, de sejtem, hogy csak felhúztam volna magam, ahogy valami idióta húzással próbált volna nagyot mondani a világról.
A bűnös - Nagyon profi thriller, az egy helyszín ellenére egészen izgalmas vizuális koncepcióval, az egyetlen baja, hogy egy rövidfilmnyi sztorit húz szét nagy kínkeservvel 85 percre. Sokszor a feszültségfokozása már szimpla időhúzás. Vagy éppen az időhúzása sül el sokszor remekül feszültségfokozásként. 7,5/10
Ruben Brandt, a gyűjtő - Kritika
Utøya, július 22. - A Victoriához hasonlóan itt sem érzem 100%-ban indokoltnak a formát, de hatásos volt, technika szempontjából pedig elképesztő. Greengrass azért egy fokkal jobban letaglózott. 7,5/10
A sértés - Tematikailag nagyon érdekesen indult, de aztán egy iszonyú didaktikus tárgyalótermi dráma lett belőle, az alakítások/szövegezés folyton kidobtak a filmből.
X - A rendszerből törölve - Kritika
The Night Comes for Us - Kritika
Galveston - Nagyon sótlanul és unalmasan indult, nem győzött meg a folytatásra.
A hihetetlen család 2. - Csak annyi a baj vele, mint az elsővel, hogy maga a szuperhőssztori halálosan érdektelen és kiszámítható, és ezúttal szinte hermetikusan el is van zárva a karakterek drámáitól, amitől eléggé szétdarabolódik a film. Viszont közben nagyon intelligens (az más kérdés, hogy ennek jelentős része, hogy a gonosznak igaza van), tele van remekül kitalált set piece-ekkel, csak mindkettő abszolút súlytalan ebben a körítésben. 6,5/10
Az átkelés madarai - Narcos: Venezuela, avagy Guerra marhára nem találta fel újra a gengszterfilm műfaját, de a néprajzos megközelítés és a költőiség adnak neki egy kis színt. Viszont számomra csak egy borzasztó kultúrrasszista olvasata van ennek a történetnek: hogy ezek a primitív, öntelt kecskepásztor-társadalmak pusztulásra érdemesek, és ehhez tökéletes katalizátor, ha nyakló nélkül öntjük rájuk a pénzt. (A hasonlóság valós európai uniós forrásokkal és kelet-európai banánköztársaságokkal a véletlen műve!) Na, ezt viszont kiválóan bemutatja a film. 7,5/10
Könnyű leckék - Imádtam, sikerül nagyon közel kerülnie a főszereplőjéhez, és vele nevetni, sírni, átérezni a küzdelmét. Ennél többet nem kell és nem is lehet várni tőle. Elég hatásos, méltó párdarabja lehetne Az állampolgárnak.
Bad Times at the El Royale - Kicsit túlhúzott, és a fordulatai sem olyan erősek, mint azt szeretné (pontosan tudtam, mi lesz a főcím felvezetése), de végül is vannak jó pillanatai, és ponyvának elmegy. Goddard itt kivételesen jobb rendező, mint író. 6,5/10
Juliet, Naked - Sok mindent szerettem benne, de tipikusan az a film, ami azzal akar bájos lenni, hogy naiv. Egyszerűen nem érzed azt, hogy a szereplőknek meg kell küzdeniük azért, ahová eljutnak, mert annyira triviális az összes bajuk. 7/10
Alpha - Én elég nagy tájbuzi vagyok, de még így is iszonyú hamar felhúzott, hogy ez a film milyen együgyű. Még bőven a kutyás cukiságbomba előtt kinyomtam.
Papillon - Újabb szóról-szóra remake, ráadásul ennek már az eredetije sem érdekelt - ez sem kötött le.
The Others - Tipikusan az a film, amit meg kell nézni egyszer úgy is, hogy már ismered a fordulatot. Helyenként horror létére szerintem kissé erőtlen, de nagyon jó újragondolása a gótikus horroroknak. 8/10
Changeling - Eastwood ezt is nagyon szépen összerakta, Jolie-nak pedig tényleg élete alakítása, de sokkal jobban szerettem volna, ha nem lett volna ennyire didaktikus és átlátszó. 6/10
Blindspotting - Egy hangyányit nehezen rázza össze az alkotóelemeit, de tele van remek ötletekkel, és szerintem majdnem olyan érdekes, vicces, elgondolkodtató látlelete az amerikai identitáskérdéseknek, mint a Dope volt annak idején. 7,5/10
Crazy Rich Asians - Biztos én vagyok a gonosz ciszhetero fehér férfi, de ez egy ritka bárgyú és érdektelen valaminek indult, és mire kinyomtam, már erős volt a gyanúm, hogy ezt csak azzal adták el, hogy ázsiaiakról szól.
The Miseducation of Cameron Post - Megint egy film, ami a témájából akar megélni... Nem vészes, de roppant érdektelen volt számomra, nem is fejeztem be.
Suspiria - Sajnálom, de egy évben csak egy olyan filmet fogok szeretni, aminek a rendezője gyűlöl engem. Tavaly ez a mother! volt, idén a Sunset, szóval Luca Guadagnino így járt. De egyébként nem rossz film, sőt a vége rettentő erős. Főleg az hiányzott nekem belőle az említettekhez képest, hogy nem volt rám zsigeri hatással, csak szimbolikus síkon működik benne minden, ahhoz viszont nekem vagy túl redundáns, vagy nem elég koherens. 7/10
The Ballad of Buster Scruggs - Kritika
Take the Ball, Pass the Ball - Nem mondom, hogy nem esett jól visszaemlékezni erre az időszakra, de dokumentumfilmként nem nagy szám. Sem taktikailag, sem kulisszatitkok tekintetében nem mond sok újat, inkább a játékosok és a stáb visszaemlékezéseiről szól, ráadásul az egész egy Guardiola-felszopófilm, ami azért alaposan elhallgatja, hogy pl. mennyire nem tudott bánni egyes figurákkal, vagy hogy mennyiszer besült az ő taktikája is.
Izlandi amazon - Valamiért az izlandi filmeknek jellemzője, hogy nem akarnak sokat markolni, szerintem ezt a témát is meg lehetett volna jóval ambiciózusabban és céltudatosabban közelíteni, de így is jól ki volt találva, szerettem. 7,5/10
Grindhouse - Legjobban a Thanksgiving kamuelőzetes tetszett benne, de egyébként rosszabbra számítottam. A Planet Terror kellemes állatság, amikor éppen nem azon ügyködik, hogy direkt trash legyen (akkor inkább csak fárasztó), a Death Proofnak meg az első félórája rohadt unalmas, utána viszont mint a lányok közötti kémia, mind az üldözés eléggé bejött. 6,5/10
They Shall Not Grow Old - Régen láttam ennyire jól szerkesztett dokumentumfilmet, és persze a felújított felvételek is döbbenetesek. De azért a lehetőségeit eléggé beszűkíti, hogy hozott anyagból kell dolgozni, és egyese részeknél pl. csak rajzolt illusztrációk vannak.
The Domestics - Filmként nem akkora szám, de imádtam, milyen állat posztapok világot találtak ki hozzá, már-már George Miller-i módra elborult. 6/10
Elemi ösztön - Ponyvának megteszi, azért akármilyen csavaros is akar lenni, nem az évszázad krimije, meg sokat segített volna rajta, ha Eszterhasnak van fogalma róla, hogy mit akar kihozni belőle. De a Stone-Douglas páros dinamikáját nagyon eltalálta. 6/10
Bodied - Nehéz írni róla, annyi minden egyszerre, az a típusú film, ami egy történet elmesélésében és szatirizálásban is remek. Hihetetlenül intenzív és egészen váratlan, ahogyan a rapcsatákat használja dramatizálásra, pofátlanul éles (de többnyire sajnos túltolt) a humora, miközben rettentő komplex képet festve próbálja darabjaira szedni a kulturális feszültségeket és magát a rapcsata kultúrát. A végében csalódtam egyedül, mert az utolsó 5 percre mintha totál elengedte volna az addigi remek önreflexiót. 9,5/10
City of Ghosts - A rendező előző filmjéhez, a Cartel Landhez hasonlóan ez is inkább fontos, mint jó dokumentumfilm, vannak benne elég erős momentumok, de itt is elsősorban magyarázni akar, és nem hagyja érvényesülni a karaktereket. Meg óhatatlanul is azt az érzést kelti, hogy mennyivel érdekesebb lett volna, ha van lehetőség bemutatni, hogy milyen volt az élet az ISIS elnyomása alatt.
Pity - Maga az elképzelés meglehetősen érdekes, és remek benne a sötét humor is, de sajnos csak részleteiben tud meglepni, a végkifejlete, főbb dramaturgiai pontjai teljesen kiszámíthatók. 6/10
Flemish Heaven - Sokkal izgalmasabban indul, mint amilyen végkifejletre jut, de az a lényeg, hogy jobb dráma, mint krimi, elsősorban a szereplők sajátos viszonyainak hála. 7/10
Assassination Nation - Nem gondoltam volna, hogy a Bodiednál akad idén provokatívabb film, hát íme! Nem mindig áll neki jól, amennyire büszke és harsány, viszont közben nagyon is összetett és önreflexív, és jó pár exploitation-toposzt is újragondol. Rév Marcinak meg Oscart! 9/10
White Boy Rick - Nem szól semmiről, de legalább azon is átrohan, az a csoda, hogy ezzel kb. a feléig még le is kötött.
Under the Silver Lake - Lehet utánérzésekből filmet készíteni, csak ilyen rohadt érdektelen lesz...
Bánom is én, ha elítél az utókor - Kritika
Thunder Road - Nekem kicsit közhelyesek a tanulságai, de egészen egyedi módon közelíti meg a témát és építi fel a cselekményét. Van benne valami ijesztően nyers őszinteség. 7,5/10
The World Is Yours - Láttam egy-két szuperlatívuszt vele kapcsolatban, amit nem annyira értek, szerintem olyan hű, de eredeti ötletei nincsenek, és fel lehetett volna jobban is építeni, de valóban jópofa. Simán jobb Ocean's-film, mint az Ocean's 8. 7/10
Lajkó - Cigány az űrben - Az egy dolog, hogy a legrosszabb magyar filmes reflexen túl is bárgyú akar lenni, de megint egy film, ami nem, hogy rendesen megírva, de végigplánozva sincs. Kb. 10 perc alatt kiakasztotta a kínosságmérőmet.
Mowgli: Legend of the Jungle - Az egy dolog, hogy minek készítették el, de minek kezdtem el nézni? Közhelyes, didaktikus, a CGI még pont elég mű ahhoz, hogy kidobjon az élményből, semmi értelme nincs.
The Sisters Brothers - Kritika
McQueen - Ismét egy dokumentumfilm, ami nem szól másról, mint alanya méltatásáról, és nagyon hamar egyértelművé teszi, hogy ha téged nem érdekel ez a téma, akkor sok kedvedre valót nem fogsz találni benne. Márpedig engem nem érdekelt ez a téma.
Mid90s - Megvan benne az a hatás, ami a Lady Birdben, viszont annyira szerkesztett, hogy ettől kevésbé őszintének és közhelyesebbnek tűnik. 7,5/10
Halloween - David Gordon Green mekkora troll, hogy csinált egy slasher-paródiát, és eladta úgy, hogy ez a nagy múltú Halloween örököse, ami zárójelbe teszi a gyalázatos folytatásokat. Az egyik kedvenc vígjátékom az évből. 5/10
The Old Man & the Gun - Elvoltam vele, kellemes kis feelgood mozi, tök jó ez az öreges megvalósítása a heist műfajnak is, de azért mély nyomot nem fog hagyni bennem. 7/10
