George Smiley visszatért és még mindig ő keveri a legjobban a kártyákat a kémek ködös világában. Hiányzott a Körönd, a brit kémek James Bond után elsőre sótlannak ható, valójában rendkívül érdekfeszítő és kegyetlen világa, élmény volt elmerülni Le Carré könyvében, amelyben a modern és a régi kémiskola csap össze, egyértelmű, hogy kinek a győzelmével. Habár igazából ennek a csatának csak vesztesei vannak, hiszen iszonyatos árat fizettek a csendes hősök, vagyis a kémek a kalandokért és a halálosan veszélyes akciókért, belefásult a lelkük abba a torz, konspirációk végtelen sorában vergődő évekbe, amelyekben az aktív szolgálatuk telt. Régi ismerőseinket, Smiley-t  és Peter Guillam-ot nyugdíjasként látjuk viszont, azonban a visszaemlékezésekben megmutatják, hogy mire voltak képesek fénykorukban. Egy mára már letűnt kor, a hidegháború számunkra már elképzelhetetlen viszonyai között tettek meg mindent, hogy megóvják az országukat és a lakosokat az ellenségtől, csak a cél számított, az eszköz nem. És most eljött az idő, hogy szembenézzenek a múlt démonjaival, fel kell idézniük azokat a nem éppen dicső tetteket, amelyeket régen elsüllyesztettek az emlékezetük legmélyére. Az író hozza a tőle elvárható szintet, ugyanolyan hideg, rideg, mégis borzongatóan izgalmas hangulata van a könyvnek, mint a Karla-trilógiának, hiszen a kémek világa alapvetően nem sokat változott az azóta eltelt években, amióta nem találkoztunk hőseinkkel. Talán csak a történet vége lett szomorkásabb és melankólikusabb (azt azért nem mondanám, hogy romantikusabb, mert az érzelmek sohasem számítottak a titkosszolgálatnál), mint ahogyan azt megszokhattuk a korábbiakban. Nem ez a legjobb Le Carré - könyv, de nem is utóérzés, abszolút teljes értékű Smiley-sztori, ezúttal sem csalódtunk a Körönd munkatársaiban és a szerző lenyűgöző stílusában.

Peter Guillam békésen tölti nyugdíjas éveit bretagne-i birtokán, amikor egy nap levelet hoz a postás a brit titkosszolgálattól. Londonba megy, ahol azzal kell szembesülnie, hogy egy titkos akció közben  sok évvel ezelőtt elhunyt férfi és nő gyermekei pert akarnak indítani az MI6 ellen, neki pedig tisztáznia kell magát és Smiley-t az alól a vád alól, hogy ők a felelősek a történtekért. Peter elkezdi elolvasni a régi jelentéseket, és megelevenedik a múlt...

Mesteri, ahogyan Le Carré felépíti a történetet, mint mindig. Lassan, bágyatagon indul a sztori, hogy aztán hirtelen beinduljanak az események, amelyek több idősíkon játszódnak, valahol a Suszter, szabó, baka, kém előtt, illetve a jelenben. Nem kell ismerni a korábbi könyvet ahhoz, hogy tudjuk követni a történetet, de azok, akik olvasták, nyilván mélyebben megértik a visszautalásokat, de nemcsak rajongóknak íródott, hanem a mindenkinek, akit érdekel a hidegháborús időszak Bond-mentes kémvilága. Mert a valódi kémek egyáltalán nem néznek ki úgy, mint egy filmsztár, nincsenek drága autóik és nem visznek ágyba minden szép nőt, aki az útjukba kerül (na jó, Peter mindig is nagy nőcsábász volt, de hát ő volt anno a legfiatalabb a Körönd elit társaságában, mindenki elnézte neki ezt a bohóságot), ellenben rengeteg terepmunkát végeznek, gyártják a papírokat, terelgetik a beosztottjaikat. Látszólag nem történik semmi különös, valójában azonban nagyon sok ember élete múlik azon, hogy jól végezzék a munkájukat, és nagyon sokszor kell kegyetlen döntéseket hozniuk, amelyek aztán mindig kísérteni fogják őket lidérces álmaikban.

Peter-nek nagyon fáj, hogy végig kell néznie, hogyan szedik darabokra a jelenlegi kollégák ifjúkora emlékeit - aki valaha is járt már Le Carré könyveinek köszönhetően a Köröndön, annak vele együtt sír a lelke -, és hiába tudja, hogy a régi nagyokhoz képest a mai utódok csak kispályás játékosok, mégis keserűen kell megállapítania, hogy alapvetően semmi sem változott. A kémek élete valóban izgalmas, azonban csupán feláldozható bábok a nagypolitika színpadán, hiába tettek meg mindent korábban hazájukért és a szolgálatért. Az ifjúság elszállta után, amikor a titkosszolga átlátja, hogy valójában mennyire ördögi körbe is került bele, beleborzad abba, ami körülveszi, és megpróbál szabadulni ettől az egyre terhesebb állapottól, azonban hiába megy nyugdíjba, egyszer felelni kell a múltban elkövetett tettekért. Bűnös volt vagy áldozat Peter és vele együtt Smiley, vagy csak jéghideg profik, akik tették a dolgukat, és a munkájukkal járt, hogy időnként emberek haltak meg az általuk folytatott szupertitkos akciók és konspirációk miatt? Hősök voltak vagy kegyetlen gyilkosok a Körönd felelős vezetői? Nos, természetesen mindkettő, nem felmentést ad nekik az író, hanem elmeséli, ők hogyan élték meg azokat az időket, amelyekért a nem túl hálás utókor most felelősségre akarja vonni őket.

Hogy mennyire hiteles az a kép, amelyet a kémek világáról fest Le Carré, azt valószínűleg sohasem tudjuk meg (lévén ő is egykoron a szolgálat tagja volt, nyilván meghúzták a volt főnökei a határt, ameddig beleavathatja a közönséget a náluk folyó dolgokba), de még mindig ugyanolyan lebilincselő stílusban osztja meg velünk Peter-ék kalandjait, mint korábban. Jó volt újra nosztalgiázni egyet a Köröndön, megpróbálni követni az egyre jobban bonyolódó szálakat, amelyeket természetesen most is Smiley mozgat (attól, hogy nyugdíjba ment, a szakmai tudása mit sem csökkent), akiről ezúttal meglepően sok személyes dolog derül ki, de ettől csak még titokzatosabb lett ez a különös figura, aki ugyan közel sem néz ki olyan jól, mint James Bond, azonban az agytekervényei sokkal zseniálisabban járnak. Nemcsak rajongóknak ajánlom a könyvet, hanem mindenkinek, akinek bejönnek az old school kémregények.

8/10

A könyvet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.