"Kár idekeverni az aktuálpolitikát" - írta egy komment a hétfői Gran Torino-cikkemre válaszul. Eleinte válaszolni akartam, hogy mivel a művészet, és a filmművészet is elsősorban a világunkra reflektálás eszköze, lehetetlen leválasztani a politikáról. Még az olyan apolitikusnak tűnő filmek, mint a Csillagok háborúja is megfogalmaznak valamit azon keresztül, hogy koruk jellegzetes világfelfogása hagyja ott a lenyomatát a vásznon (végső soron erről írtam a Gran Torino kapcsán is). Eleve a filmművészet egy interdiszciplináris terület, amely sosem önmagáért létezett, hanem azért, hogy történelemről, társadalomról, vagy éppen pont a politikáról állítson valamit.

Végül azonban nem írtam semmit, mert arra jutottam, hogy ilyen tekintetben jogos lehet az az eszképista logika is, hogy ha valaki kikapcsolódásként szeretne tekinteni a filmekre és az azokat övező gondolkodásra, akkor számára tényleg kellemetlen lehet, hogy ezek az elemzések folyton a lélekromboló aktuálpolitikai témákhoz csatlakoznak vissza. Továbbá tisztában vagyok azzal, hogy engem is kifejezetten irritál az a fajta esszégyártás, amely már-már kényszeredetten akar politikai üzeneteket belelátni egyes alkotásokba - akár az alkotók szándékával teljesen ellentétes értelmezéseket teremtve. És akkor még bele sem mentem abba a jelenségbe, amely az alkotók különböző világnézeti-erkölcsi dimenzióit szereti kivetíteni az egyes produkciókba, ld. egészen friss példaként, hogy a többrendbeli szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein megítélésében hirtelen az eddig csak félve emlegetett szakmai hiányosságai is elkezdtek retrospektíve felnagyítódni.

Ugyanakkor tegnap be kellett hogy lássam, hogy (legalábbis itthon) nem mi keverjük a filmekbe az aktuálpolitikát, hanem az aktuálpolitika keveri magát a filmekbe. Feltételezem, kevesek figyelmét kerülte el, hogy az Origo filmklub teljes szerkesztősége felállt a csütörtöki nap folyamán, miután tudtukon kívül kikerült egy erősen politikai megrendelésre készült "filmkritika". Sajnos sokan nem értették (vagy inkább úgy sejtem, nem akarták érteni) a valódi probléma mikéntjét, amely egyáltalán nem az, hogy egy politikai tartalmú (és más vélemények szerint is erősen demagóg) alkotásról született egy politikai tartalmú írás. Elvégre, mint mondtam, ez lenne a filmek egyik lényege, és valószínűleg ez volt az Isten hozott Németországban! célja is, hogy témájával kapcsolatban vitákat szüljön.

Már önmagában ritkán szokott jól elsülni, amikor a szakmán kívüli, évi 10 db filmet fogyasztó újságírók kívánnak filmelemzésbe bocsátkozni: ez más portáloknál is rendre úgy alakul, hogy vagy egy ideológiai vonalon felépített érvelést visznek végig valódi filmkritika helyett, vagy leragadnak egy olyan részleten, amellyel leginkább csak filmértésük hiányát és a témában való járatlanságukat bizonyítják. Ilyen cikkek tehát politikai szándéktól függetlenül is születnek hétről hétre, de az, hogy a rovattal nem egyeztetve, sőt konkrétan a fejük felett sikerült ezt megjelentetni, azt jelzi, hogy ezt nem a téma feldolgozásának fontossága, hanem a politikai megrendelés motiválta. Bár a név nélkül, kopipészt pártanyagokat publikáló Origo kapcsán ezen aligha lepődünk meg, azért muszáj tisztáznom, hogy a valódi újságírás nem az, hogy egyetlen álláspontot nyomunk át felülről mindenen és mindenkin. Szerkesztőként ha igényem lenne ennek a filmnek a feldolgozására, akkor ki lehet adni azt egy újságírónak - ha pedig úgy gondolom, hogy az illető nem járt el körültekintően, vagy esetleg felmerült olyan vélemény is, amely kellően megalapozott, de nincs képviseltetve, akkor azt nem hogy lehetőségében áll, de egyenesen kötelessége is lenne megjelentetni a rovatnak.

A történtek alapján ez azonban fel sem merült. Az Origo nem pusztán egy írást szeretett volna az Isten hozott Németországban!-ról. Az Origo elébe akart menni annak, hogy Varga Ferenc vagy Huszár András nem a kívánt álláspontra helyezkedne a témában. Meg akarta előzni azt is, hogy a szóban forgó cikket egy filmes főszerkesztő szakmai szempontjai alapján méresse meg. A szerdán megjelent cikk nem egy szuverén, megalapozott vélemény, hanem egy politikai célra gyártott propaganda, amely nemcsak a szakmaiságot sérti meg súlyosan, de a filmelemzés által megkövetelt nyitottságra, elmélyedésre is rászarik egy hatalmasat. Akármennyire is demagóg legyen az Isten hozott Németországban! (sajnos - nem sajnos a Habony-művek kommentelőihez hasonlóan én sem láttam), azt mindenképpen elmondhatja magáról, hogy önálló módon és legjobb tudása szerint kialakított álláspontot képvisel. Ez az, ami távolról sem mondható el Bordács Bálint cikkéről. És ezt a hozzáállást szeretném minél távolabb látni a filmektől és a filmkritikától.