Másodvélemény: Az / It (2017)
2017. október 09. írta: Werewolfrulez

Másodvélemény: Az / It (2017)

A film és a könyv összehasonlítása

az_1.jpg

Hannigabi kritikája a filmről itt olvasható.

Azt hiszem finoman fogalmazok, ha azt írom: megosztó film lett az idei Az. Elég csak a kolléga fentebb linkelt írását elolvasni, illetve a kommentszekcióban danialves különvéleményét átnyálazni, majd ezeket összevetni a megmagyarázhatatlanul magas imdb (7.9) és rottentomatoes (85 %) értékelésekkel. Ki hazudik? Kinek van igaza? Szokás szerint az igazság valahol félúton helyezkedik el - legalábbis ennek bizonyítására teszek kísérletet jelen cikkemben, egy picit más megközelítésben, jobban az írásos alapanyagra koncentrálva.

A történetre és külsőségekre most nem vesztegetnék sok szót, hiszen az alapokat (bohóc alakban is megjelenni képes szörny vadászik a gyerekekre) úgy nagyjából mindenki sejti, meg hát Hannigabi is leírta a kritikájában a sztori és a külcsíny vonatkozásában azt, amit le kellett. Inkább az alap Stephen King-írástól való eltérésekre helyezném a hangsúlyt, mivel a kolléga a könyvet nem olvasta, és így alkotott véleményt. Talán a regény ismeretében én ezúttal rávilágíthatok néhány olyan összefüggésre, ami más fénytörésbe helyezi majd a filmet.

A regény magyar kiadása két kötetes, és két főbb idősíkban játszódik. Egyrészt a régmúltban (1957-58) a főszereplők még mint gyermekek veszik fel a küzdelmet a gonosszal, másrészt a "jelenben" ahol már mint felnőttek kényszerülnek újra nekifeszülni a harcnak (1984-85). A két idősík eseményei nem egymás után, hanem jobbára párhuzamosan zajlanak.

A film készítői nem próbálták meg belezsúfolni a múltat és a jelent egy alkotásba, első körben csak a gyermekkori kalanddal foglalkoztak, a felnőttek 27 évvel későbbi ütközetét a folytatásra hagyva. Ez az én álláspontom szerint jó döntés volt, mivel az időbeli ide-oda ugrándozás csak zsúfoltabbá tette volna a filmet, vagy lezáratlanul hagyta volna a sztorit, esetleg könnyen szétzilálhatta volna a dramaturgiát. A három forgatókönyvíró azzal is csavart egyet az alaphelyzeten, hogy az eredetileg az ötvenes években játszódó vonulatot áttette a nyolcvanas évekbe. Az én véleményem az, hogy ezzel sem követtek el hibát, tekintettel arra, hogy az ötvenes évek a film célközönségének, a fiatal felnőtteknek nem sok mindent mond, ellenben a '80-as évekből még azért lehetnek emlékeik a korosztálynak. Annak a tényét sem akarom persze elkendőzni, hogy mostanság nagy divat a retro, és ezen belül '80-as évek megidézése, de nem mondanám azt, hogy csak és kizárólag ezért lett foganatosítva az időbeli áthelyezés. Egy-két internetes kritikában azt olvastam, hogy az alapmű mondanivalója bánta ezt az átcsoportosítást, de szerintem az időtlen gonosz alakjának abszolút meg se kottyan az a harminc év ide vagy oda...

Stephen King nagyrészt azért tudott a modern horror nagymesterévé válni, mert igen jó érzékkel gondolt újra és tett hihetővé, illetve komolyan vehetővé képregényekből, retro horrorfilmekből, popkultúrából, stb. származó B-horror ötleteket (pl. Borzalmak Városa - vámpírok, Ezüst pistolygolyók - farkasemberek, Carrie - boszorkányság, Christine - öntudatra ébredt autó, etc.). Az Az is ebbe a gondolatmenetbe illeszthető bele, csak itt King egy igazi horrorösszegző művet tett le az asztalra, melynek rémsége Derry városában bárhol megjelenhet, bármilyen rémisztő formában, gyerekeket félemlít meg és eszik, örök életű, és fizikai síkon kb. sebezhetetlen. A lény a troll a híd alatt, a rémálmokban kísértő gonosz bohóc, a csatornában lakó lidérc, a teliholdkor támadó farkasember, stb. egyszerre. A horrorklisék ezer arcú olvasztótégelye, aki jelképnek (gyerekek szemében a riasztó felnőtt-lét) is kiváló, és akit csak hittel és összefogással lehet legyűrni, akkor is csak ideig-óráig.

az_2.jpg

A filmben meg sikerült tartani King-mű eredeti gondolatiságát, a szörny itt is ugyanaz az ezerarcú lény, akinek lennie kell. A készítők nem próbálták meg szóról-szóra átültetni a terjedelmes könyv minden egyes pillanatát, valamint a regény mozivásznon csak nehezen megjeleníthető megoldásait, viszont úgy alakították át és tömörítették össze az eseményeket, hogy a gondolati magvakat - igen helyesen - végig szem előtt tartották. Pl. a filmben Az nem jelenik meg farkasemberként, ám egy ponton a kezét vérfarkashoz illő karmos manccsá változtatja, félreérthetetlen utalásként az alapműre. Aztán a mozgóképen nem ezüst golyóval sebzik meg Azt, hanem egy üres marhaüteggel: bár fizikailag különbözik a két eszköz, mindkettő esetében a hit a lényeg - az ezüst golyó, és az üres alkalmi fegyver is csak azért hatásos, mert a gyerekek hisznek benne, hogy ártani fog a rémnek. Ugyanígy nincs benne a filmben Az legyőzésének fő eszköze, a misztikus, félig az asztrálsíkon zajló Chüd-szertartás, helyette itt a baráti összefogás kézzel fogható motívuma (értsd: közös erővel végrehajtott szörnyverés) jelenik meg. Itt említhetném meg Beverly véres fürdőszobai jelenetét is, amely a filmben nagyszerűen reflektál a felnőtté válás furcsaságaira, egyben arra is tesz egy utalást, hogy a felnőttek miért nem foglalkoznak a rémséggel... pazar megoldás.

Apropó véres fürdőszoba! Sok támadás érte a filmet, hogy a nyitójelenet vérmocskossága után bátortalan ijesztgetésbe megy át, ahol a főbb szereplőknek nem eshet bajuk. Nos, e ponton a könyv a hibás, hiszen a folytatásban minden gyereknek szerepe lesz. Viszont a bátortalanság valóban felróható a stábnak valamilyen szinten, hiszen a kötetek igazán sokkoló részeinek kihagyásával (gondolok itt pl. olyasmikre, mint amikor Beverly minden egyes kis barátjával közösülni kényszerül azért, hogy megerősítse a köztük lévő köteléket, és így kiutat találjanak a csatornákból), és az áldozatok dedikált számának (a filmben csak utalás történik a régmúltban eltűnt gyerekekre), valamint a kivégzések keménységének csökkentésével (a könyvben az volt a kedvencem, ahol Az már ette a gyereket, a szerencsétlen pedig még mindig kereste a cipzárt a gyilkosa jelmezén, mert azt hitte, hogy egy álruhás ember támadta meg - a filmben semmi ilyen nincs), valóban kicsit "középutas" lett a produkció, amire Richie minden feszült helyzetet humorban feloldó poénjai csak ráerősítenek. Mindezek eredményeképpen a mozi inkább a fiatalabb korosztály ijesztgetésére alkalmas, mint a felnőttek megfélemlítésére.

Álláspontom szerint az idei Az nem lett egy kiváló horrorfilm, de nem is egy félresikerült alkotás. Leginkább akkor fogalmazok pontosan, ha egy korrekt adaptációnak nevezem, ami jól továbbviszi az alapmű gondolatiságát, szimbólumait, de néhol bizony tagadhatatlanul elbátortalanodik, és elmegy a bazári, jórészt csak gyermekekre ható, erősen repetitív ijesztgetés irányába. Mindent összevetve azonban nekem tetszett a film, és izgatottan várom a folytatást, és azt, hogy sikerül-e a készítőknek emelni a tétet, és a felnőttek szálának beemelésével egy valóban hátborzongató horrort összehozni. Az alapok (King könyve, pénzügyileg sikeres első rész) határozottan megvannak ehhez.

7,5/10

A film adatlapja a MAFAB oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9312914511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.10.09. 06:21:52

"Sok támadás érte a filmet, hogy a nyitójelenet vérmocskossága után bátortalan ijesztgetésbe megy át, ahol a főbb szereplőknek nem eshet bajuk."
Ha én ezt nem is így fogalmaznám, az mindenképpen baj, hogy nem látjuk, a bohóc milyen alapon dolgozik, pontosan mit is akar elérni azon kívül, hogy halálra ijesztgeti ezeket a gyerekeket. Mert így még két óra után sem volt igazán tétje az egésznek, csak lógott a levegőben. Nyilván egy szabványhorrorban szépen rájöttek volna, hogy Az így és így működik, és x db gyereket kell összegyűjtenie, hogy meglegyen az életereje, mielőtt téli álomra megy, vagy nemtom, és hőseink kellenek neki, mert azt sokkal jobb begyűjteni, aki nem fél stb. De így kb. még a finálé előtt is ott tartottunk, hogy jön a bohóc / leprás / festmény, befosatja a tetszőlegesen kiválasztott gyereket, aztán megyünk haza, mintha mi sem történt volna. Vagy pl. mire kellett neki, hogy a teszkógazdaságos Kiefer Sutherland megölje az apját...
És persze valamennyivel parább így, hogy bármi megtörténhet, de egyben nehéz is komolyan venni, amikor tényleg ennyire BÁRMI megtörténhet benne.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.10.09. 13:06:28

@danialves: Táplálkozik. Ennyi a célja. A félelmet elülteti bennük, majd "learatja", miközben azok lebegnek. Aztán 27 éves álmába szenderül. (Mondjuk így csak az érthetetlen, hogy fizikailag miért eszi meg a Georgie karját. gyors kis nasi volt a főétkezés előtt?)

Aztán ő is elkezdett kicsit félni tőlük, miután megsebezték. Ezért hívta segítségül a "bully" mestert. Erősítésnek. Az apja megölésével gyakorlatilag átlökte őt teljesen a sötét oldalra, hogy egy gyerek terminátor legyen.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.10.09. 13:43:00

@The Man Who Laughs: @danialves:
Tök jó, hogy lassú voltam, így meg is lett a válasz.

Az lényegében annak tud igazán ártani, aki fél tőle, innen a szerencsétlenkedés (ijesztgetési kísérletek) a bátor kölykökkel.

A kisgyerek karját azért kellett leharapni, hogy rettegjen, és jobb legyen az íze, ha-ha :D

A késes kissrác a könyvben is ugyanúgy AZ segítőjévé válik, aki sima emberként anélkül is tud ártani a kölyköknek, hogy azok félnének tőle.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.10.09. 14:04:12

@The Man Who Laughs: @Werewolfrulez: Oké, de dramaturgiailag ennek mi a szerepe? Soha nem lakik jól? De akkor miért tűnik el 27 évre? Miért ilyen ütemben fogyasztja a gyerekeket? Ha ez nincs világosan felrajzolva, akkor kb olyan, mintha a forgatókönyv ad hoc módon döntené el, hogy mi történik

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.10.09. 16:21:09

@danialves: Olyan az életciklusa, hogy huszonhét évente éhezik meg igazán. 27 évig alszik "téli álmot", aztán zabál. Én nem látok ad hoc megoldásokat, rendszerint a lelki felfalás folyamata testi roncsolással jár, lsd. a zsidó gyerek példáját, azt is megrágta. Ne felejtsd el, hogy ez csak a sztori első fele, a második rész fog tisztázni bizonyos kérdéseket (ott valszeg beköszön a teknős is). Nem értem egyébként, miért kell pontosan ismernünk Az mibenlétét és működését. Ez nem egy világépítő fantasy film, hanem egy horror, tele ismeretlennel. Tök jól elvagyok anélkül is, hogy tudnám, Pinhead mit miért csinál pontosan, és hogy hogyan él abban a dimenzióban, ahonnan a kampói meg a láncai jönnek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.10.09. 20:17:06

@Werewolfrulez: Nem az a lényeg, hogy minden legyen megmagyarázva, de így tök random a film. Halálra ijesztgeti őket, de egyiket sem kapja el, majd aztán békén hagyja őket, majd aztán mégis elviszi magával Beverlyt... Érted, ennyi erővel miért nem csinálta ki mindegyiket a 30. percben? Vagy miért ment vissza Beverlyért és miért nem ért véget egy órával előbb az egész? Vagy miért pont Georgie-t tudta lenyelni, aki igazán még nem is parázott tőle?
Ha ennyire ok és következmény nélküli minden, akkor nekem nagyon nincs miért izgulnom, már a felétől úgy voltam, hogy nem érdekel, mert ha akarja, akkor elviszi őket a bohóc, ha meg nem, akkor nem, totálisan mindegy, hogy ezek mit szerencsétlenkednek össze.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.10.09. 21:11:48

@danialves: jó, ennyi erővel bármelyik horrorfilmnél fel lehetne tenni a kérdést, hogy a főbb szereplőket miért nem tudja egyből bezabálni a cápa/zombihorda/emberevő mutáns csiga/stb., ugyanúgy, mint a mellékszereplőket...

De maradjunk King világánál: ahogy a Setét Torony esetében, itt is ka-tet lesz a főhősök csapatából, tehát őket összeköti a sors, együtt baromi erősek, nem lehet csak úgy elintézni őket. Ezért kivételesek ők, ezért szerencsétlenkedik velük Az, ezért nem tudja simán megzabálni őket.

És hogy igazad legyen: valóban nem teljesen következetes a film. De nem igazán tudnék olyan horrort mondani, ami 100%-ig következetes lenne. Azt hiszem, ez műfaji sajátosság. Ha poénra akarnám venni, azt írnám, hogy a film 25 %-ban következetlen, így jött ki a 7,5 pont :D :D :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.10.09. 21:38:21

@Werewolfrulez: Ja, csak az Az egy olyan 47 méter mélyen, ahol a cápa bármikor bejöhet, mert a ketrec nem akadály légies asztráltestének, és mellesleg GPS-szel trackeli a főhősöket. Viszont kezdetnek a hajóskapitányt meg a csaj exét eszi meg. ;)

" Ezért kivételesek ők, ezért szerencsétlenkedik velük Az, ezért nem tudja simán megzabálni őket." Ok, és még van egy rakás gyerek a városban, de neki pont ezekre fáj a foga? Megint oda lyukadunk ki, hogy nincs tétje ennek az egésznek, mert ennyi erővel akkor bárki másnak inkább utánamehetne. Basszus, és most ennek hatására megint belegondoltam abba, hogy van egy város, ahol minden gyerek halálra van traumatizálva, sorra tűnnek el, de ugye a szülőknek még mindig az ég világon semmi nem tűnik fel ebből... :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.10.09. 23:24:19

@danialves: túlzol, ne keverjük ide a Sharknadót :)

"Ok, és még van egy rakás gyerek a városban, de neki pont ezekre fáj a foga?" - AZ meg akarja törni az ellenfeleit, nem kitérni akar előlük. Több millió éves, már csak azért sem fogja hagyni, hogy elijesszék a kölykök. Győzni akar felettük.

"Basszus, és most ennek hatására megint belegondoltam abba, hogy van egy város, ahol minden gyerek halálra van traumatizálva, sorra tűnnek el, de ugye a szülőknek még mindig az ég világon semmi nem tűnik fel ebből.." - AZ hozzátartozik a városhoz, és bármennyire nem tűnik logikusnak, AZ nélkül a város elpusztulna. Ahogy majd el is fog sorvadni... A felnőttek egyfajta szimbiózisban vannak Azzal. Nem látják, nem érdekli őket. Nem logikus, de fogadd el ezt sarokkőnek.

sircharley 2017.10.10. 09:13:34

Egy pár helyen már leírtam ezt, itt is megteszem.
King könyveinek a jó része gyakorlatilag megfilmesíthetetlen, legalábbis mozis környezetben.
Azokat a történeteit lehet a nagy vászonra vinni és igen jó filmet csinálni belőlük, amelyek nincsenek alapvetően részletesen kidolgozva az író által(Halálsoron, Remény rabjai, A köd), mert ezekhez a filmesek hozzá tudják tenni azt a pluszt, amiért szeretünk moziba járni(képi világ, színészek stb).
Az olyan történeteit King-nek, amikben egy külön világot alkot - akár csak egy várost, akár több dimenziót - szerintem csak sorozat formájában lehetne megalkotni(lásd ahogy a Stranger Things-et is csinálták, nemhiába hasonlította mindenki egy King sztorihoz ). Szépen felépíteni a szereplőket, a környezetet, a gonoszt.
A mozi filmes kategóriában a formátum "rövidsége" miatt ezzel szemben csak elvenni tudnak a sztoriból, így szétesik az egész.(lásd a korábbi hozzászólókat, akik nem értettek bizonyos részeket)
Egy jó példa erre ebben a mostani adaptációban Henry Bowers figurája.
A filmben Henry egy dühöngő őrült, aki megtámad minden gyereket, akit meglát. Annyit tudunk meg a "hátteréről, hogy az apja egy köcsög, tehát ő is az. Ennyi.
A könyvben nemcsak azt írja meg az író, hogy miért utálja a főhőseinket külön-külön is, hanem azt is megmutatja, hogy miért lett ilyen, milyen az élete, milyen az apja, hogy hálózza be AZ, hogy a céljait szolgálja.
Nem lett rossz ez a film, de aki igazán szereti Kinget, az még mindig vár egy igazi jó feldolgozásra.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2017.10.10. 09:46:45

@sircharley: ha olvastad a Bilincsbent, menjünk át a Gerald's Game topicjába, és beszéljünk arról, hogy szerinted az milyen feldolgozás lett, kíváncsi vagyok ezek után a véleményedre. Az egy relatíve rövidebb írásából készült Kingnek, és ott a világépítés sem annyira működik (bár a Dolores-szel a filmben is összekötik a szálakat, ahogy a könyvben...).

cselaxi 2017.10.11. 15:27:50

Olvastam, nem sokkal azután, hogy megjelent. Nem kötött le. Láttam az első filmet. Unalmas, vontatott volt. Ezt biztosan nem fogom megnézni.

mata68 2017.12.11. 15:39:10

Nem igazán nevezném bátortalanak azt a stúdiófilmest, aki kihagyja a közösüléses jelenet. Ha azt leforgatják, akkor a film örökre dobozban marad.
süti beállítások módosítása