Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a Jurassic World lehetetlen küldetése után Colin Trevorrow-nak jót fog tenni, ha visszatér abba az egyszerű, függetlenfilmes világba, ahol még egy darabig maradnia kellett volna, mielőtt szuperprodukciók rendezésébe vág bele. A The Book of Henry látszólag nem ezt igazolta: még a legrosszabb szcenárióhoz képest is gyűlölte a kritika és a nézők, a rendezőt pedig részben talán ennek hatására is eltávolították a Star Wars IX. éléről - ugyanakkor számomra minden félresikerültségével együtt lett kiváló példája annak, hogy mennyivel jobban áll a rendezőnek ez a megközelítés. Hiába lett ugyanis ugyanakkora katyvasz, mint a Jurassic World, ez a katyvasz legalább szól valamiról és részleteiben működik.
Henry (Jared Lieberher) 11 évesen már felnőttként gondolkodik és érez, nem mellesleg pedig elképesztő műveltséggel bír, iskola után pedig a tőzsdén kereskedik. Ezt édesanyja, Susan (Naomi Watts) alaposan ki is használja: teljesen Henryre bízza a pénzügyeket, sokszor még gyerekeiért sem ér oda időben, és legszívesebben videojátékozik vagy a barátnőjével iszik, amíg azok a leckét írják. Azonban amikor szomszédjuk kapcsán felmerül a pedofília vádja, és a köztiszteletben álló rendőr érinthetetlennek bizonyul, Henry elhatározza, hogy a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást - ehhez pedig Susannek is fel kell nőnie mellé.
A The Book of Henry tehát lényegében egy felnövéstörténet, de nem a címszereplőé, hanem édesanyjáé: azt mutatja be, ahogyan a mindenben zseni fiára támaszkodó Susan elkezd felelős felnőttként viselkedni és megtörni ezt a dinamikát. Rendkívül örültem ennek a megközelítésnek, hiszen akármennyire is szürreális, az alapját képező valós, miszerint az elvált szülők sokszor mindkét fél számára egészségtelen módon kezdik el felnőttként kezelni gyerekeiket. És maga a film is a nyilvánvaló túlzásai ellenére is remekül reflektál erre a jelenségre - egészen addig, amíg túlzásba nem kezdi vinni a túlzásokat.
Paradox módon a The Book of Henry éppen legmerészebb húzásának esik áldozatául. A középpont csavarja annyira súlyos, hogy saját gravitációs terébe szippant mindent maga körül, egyrészt kissé újradefiniálva tematikailag is a filmet, másrészt éppen Susan fejlődéstörténetétől szívva el a levegőt. Annyira kitéríti a narratívát, hogy végeredményben 50 perc marad az érdemi történések lezajlására és a sztori lekerekítésére - értelemszerűen a film második fele már fájóan elnagyolt és összecsapott ennek eredményeképpen. Ettől a ponttól már egyszerűen nem működik, hogy a film úgy szeretne rendkívül sötét és komoly dolgokról beszélni, hogy közben ezt egy indie kedves-bárgyú köntösébe csomagolja, de minimális önreflexió nélkül. A The Book of Henry az a film, ahol a szereplők egy héten keresztül édességet esznek, majd elindulnak legyilkolni a szomszédot, de a humort nem a kettő kontrasztjának nyilvánvaló abszurditásából, hanem az előbbi bájából származtatja.
Itt történik meg valójában Colin Trevorrow bukása, aki kétségtelenül nem egy könnyű és talán egyáltalán nem is működőképes alapanyagot kapott, de tonálisan egyáltalán nem tudja hova helyezni azt. A film felváltva ugrál egy bohókás független film és egy detektívtörténet-matiné hangvétele között, miközben a felszín alatt valójában egy a nézővel nagyon is keményen bánó dráma és thriller egyvelege. Mintha egy R-kategóriás zsánerfilmet látnánk, ahol félúton az alkotók meggondolták magukat, és elkezdték egy vasárnap délelőtti családi mozi szintjére lebutítani. Ugyanakkor az tény, hogy jelenetszinten mindig makulátlanul működik, mindig képes a megfelelő érzelmet kiváltani belőlünk (és rengeteg érzelem is szabadul ki ebből az alkotásból), Jared Lieberher és Jacob Tremblay pedig egy-két pillanatban akkorát alakít, hogy önmagában csak ez a vászon elé tud szegezni. Az az ambivalens helyzet áll tehát elő, hogy a The Book of Henry alapvetően nem rossz darab: van kiforrott mondanivalója, határozottan és jól kommunikálja azt, csak az összkép nem rázódik össze sehogyan sem egy egységes, funkcionális stílussá.
Mérleget vonva tehát a film egyértelműen egy zavaros massza, de az a fajta, ami csak mérleget vonva tűnik igazán annak: az első 80-90 percében még remekül működik, rengeteg szerethető momentummal, értékes gondolattal, és csak akkor kezd el kilógni a lóláb, amikor már vészesen közelítünk a konklúzió felé. Azaz tipikus esete annak, amikor valami nem sikerül, de a próbálkozást abszolút lehet értékelni.
7/10
A The Book of Henry teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
