A House of Cards ötödik szezonja kapcsán már hónapokkal előre közhellyé szilárdult, hogy a Trump-kormányzat ámokfutását valószínűleg úgysem tudja majd lekörözni, és bár ez annyiban igaz, hogy a sorozat nem tudott rálicitálni a valóságra (a nyitóepizódban furcsa volt látni, hogy Frank tehetetlen egy kormánykritikus lappal szemben és még csak saját propagandamédiája sincs), számomra úgy tűnt, hogy nem is akart. Főszereplőnk eleve szöges ellentéte a jelenleg hatalmon lévő elnöknek, hangos ripacs helyett egy csendes, alattomos gyilkos, ebből a szempontból tehát értelmetlenek is a párhuzamok, de az alkotás most egy újabb Rubicont lépett át azzal, hogy már szinte semmilyen mértékben nem a politikára fókuszál. Az korábban sem volt kardinális része a koncepciónak, de most már említés szintjén sem tűnnek fel ideológiák, politikai programok, a szereplők minden cselekedete a lehető legesszenciálisabban a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól. Véglegesen beléptünk a színfalak mögé, ahol már az írók számára sem érdekes, hogy mivel hülyítik Underwoodék a népet, a választópolgárok reakciója már csak százalékokban kommunikálódik a képernyőn. Ez pedig minden más tekintetben is egy radikálisan más megközelítést igényelt.

Az 5. évad a legtöbb energiát abból az újításából nyeri, hogy írói végre merik Underwoodékat sebezhetőnek mutatni. Persze a dramaturgia eddigi fő motívuma is rendre az volt, hogy főszereplőnik milyen mocsokságokkal vágták ki magukat sarokba szorított helyzetükből, de korábban végig nyeregben érezhették magukat ezektől az egy-egy epizódnyi megbicsaklásoktól függetlenül, most viszont részeken keresztül csak az újabb és újabb csapásokat kapják a nyakukba, világos kiút nélkül. Ez a feszültség a táborok egységét is megbontja, és a színfalak mögöttiséggel összhangban a sorozat irányvonalát már nem a külső, hanem a belső konfliktusok mutatják: Frank és Claire között, stábjukkal szemben és azon belül ezernyi új törésvonal jelenik meg, de még Conway is inkább saját szövetségeseibe mar bele. Ezek a szembenállások ugyan közel sem olyan hangosak és látványosak, mint a korábbi évadok során feltűnők, azonban azoknál jóval mélyebbek és feloldhatatlanabbak. Az új dinamika pedig ismét egy egészséges kiszámíthatatlanságot csempész a sorozatba, és jó érzékkel helyezi át a hangsúly az egyre inkább kifáradó Underwood-házaspárról az alkalmasint jobb lehetőségekkel kecsegtető figurákra.

Szükség is van erre ugyanis a mű kezdeti manírjaiból már szinte semmi nem látszik működni 5 év múltán: Frank hatalomvágyának megnyilvánulásai, szimbolikus gesztusai megmosolyogtatóan teátrálisak, eszköztárában pedig a finom machinációk átadták a helyüket az agresszív, direkt konfrontációknak. Ami persze alkalmasint kétségbeesett helyzetét is kommunikálja, de arról is árulkodik, hogy az ő karaktere (Kevin Spacey minden igyekezete ellenére) sem tud már meglepni, alkotói minden trükköt ellőttek a tarsolyukból. Beleértve ebbe azt is, hogy a terrorizmus jelenségére építve olyan politikai konspirációkat hoztak létre, amelyek helyenként már inkább emlékeztettek a 24 világára, mint a House of Cards az exelnökök által is méltatottan valósághű eredeti atmoszférájára. Jól palástolja még, de ezen a ponton már egyértelmű a verdikt, hogy a sorozatból kifogyott a szufla, és képtelen végérvényesen újradefiniálni magát. Amit láthattunk, az sokszor egyszerű időhúzás volt: miközben a sorozat korai évadjai híresek voltak arról, hogy nem támaszkodnak cliffhangerekre a nézők megtartásáért, most pontosan így húzták előttünk 4-5 epizódon keresztül is az elnökválasztás eldöntésének mézesmadzagját. Máskor pedig az ad-hoc elindított történetívek, az évekkel korábban elvarratlanul hagyott szálak újrafelvétele árulkodott a tanácstalanságról.

Persze az évad megint hatalmas átrendeződéssel és sokat ígérő fordulatokkal zárult, de ez bennem nem a feltámadás reményét csillogtatta meg, hanem a kényszeredett úttaposás egy újabb állomásának tűnik. A szezonzáró nagyon sok olyan elemet lerombolt és kidobott, amit a House of Cards alapvetésének hittünk, de mégsem látom, hogy ebből olyan történetszálak születhetnének, amelyek valóban le fognak nyűgözni, és amelyek nem  "ilyen még nem volt, úgyhogy próbáljuk ki!"-szagot árasztanak magukból. Az írók az elmúlt évad során mindent megtettek azért, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal és a lehető leglassabban menjen végbe a sorozat kifulladása, de akármennyire is csodálom és tisztelem őket ezért az emberfeletti munkáért, a House of Cards-t most már jobb lenne elengedni és méltósággal befejezni.

A House of Cards teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán