A bosszúthrillerek műfaja szinte kimeríthetetlen táptalajt biztosít komoly témák feltárásához, épp ezért nem meglepő az sem, hogy az M.F.A. ebben a zsánerben próbál mesélni a megerőszakolt áldozatokról. A hangsúly azonban leginkább a próbálon van: Natalia Leite filmje ugyanis csak kapkod a témák között, és nem tud kiforrott filmként működni.
Noelle (Francesca Eastwood) nemierőszak áldozata lesz. A lány nehezen tudja feldolgozni az eseményeket, ezért az iskolapszichológushoz fordul. Ez azonban nem megoldást, hanem további bonyodalmakat okoz: mint kiderül, az egyetem területén megpróbálják eltussolni ezeket az ügyeket és az áldozatokat hibáztatni. Noelle bosszút esküszik.
Napokig lehetne vizsgálni, hogy az M. F. A. milyen film lehetett volna, ha nem csúszik el minden lehetséges banánhéjon. Leite rendezése ugyanis láthatóan nem volt elég keménykezű ahhoz, hogy összefogja a történetet, az M. F. A. konfliktusai pedig ebből adódóan túl kétdimenziósak, a karakterek és az események nem kapnak elég súlyt ahhoz, hogy a sztori valóban megdöbbentő legyen.
Már pedig a film elsősorban a megbotránkoztatásra próbál építkezni, a történések viszont nem kapnak elég árnyalatot ahhoz, hogy a cselekmény működni tudjon. A legnagyobb defekt mindenképpen a forgatókönyvben keresendő, Leah McKendrick munkája ugyanis csapongó, felületes és látszólag nem feltétlenül tudja, hogy mire akar kifutni a cselekmény.
Ez a diszfunkcionalitás pedig végig uralja a történetet, a jelenetek szinte csak gyors egymásutánban kerültek felskiccelésre, ennek köszönhetően pedig Noelle karakterének fejlődése sem tud olyan hatásos lenni, hogy elvigye a hátán a történetet. Valamelyest javít a képen Francesca Eastwood kifejezetten jó játéka, azonban a történet nem bírja el azt a tényt, hogy gyakorlatilag csak ő kapott valamirevaló karaktert.
Az M.F.A. tipikusan olyan film, amely elméletben biztos jól hangozhatott, de Leite és McKendrick nem tudta kellően belesimítani a mondanivalót a történetbe, az egyes jelenetek pedig emiatt gyakorlatilag csak lógnak a levegőben, a film végén bekövetkező nagy tragédia pedig nem csak megalapozatlan, de összességében a történetet sem görgeti előre, és a konfliktusokat sem oldja fel.
Ez a megállapítás (mármint az egyhelyben toporgás) pedig lehetne a film „vezérelve” is, az M.F.A.-nak láthatóan csak a kezdő- és a végpontja volt adott, a közbelső részt pedig feláldozták a mondanivaló oltárán. Ugyanakkor talán pont emiatt működik a film gondolatisága, mert bár a karakterek fejlődésén ez nem érzékelhető, a párbeszédekből tökéletesen átjön Leite és McKendrick véleménye a nemierőszakról, és az azt követő igazságtalanságokról. Azonban összességében ez és Eastwood sem elég ahhoz, hogy kihúzza az M.F.A.-t abból a mély gödörből, ahová az átgondolatlan képsorok, a csapongó hangulat (a film eleje elképesztően erős ilyen téren, aztán fokozatosan kienged) és a karakterek kidolgozatlansága lökték.
5,5/10
A bosszú angyala teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
