Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen lehet ennyi szomorúságról írni. Sandokan-on kívül nem sok minden jutott el hozzánk a maláj történelemről, a második világháború és az azt követő évek eseményeiről nem sokat tudunk, ennek a könyvnek a segítségével azonban bepillantást nyerhetünk nemcsak a históriába, hanem a filozófiába is, álomszép lírába csomagolja a szerző a fájdalmas események bemutatását. Engem realista közgazdászként teljesen hidegen szokott hagyni a keleti filozófia, azonban ennek az alkotásnak a lelassult, meditatív hangulata teljesen lenyűgözött. Egyátalán nem érződik vontatottnak a történet, mivel nagyon sok mindent megtudunk a szereplőkről, meglepően gyorsan peregnek az események, mégis mindenre van idő, lassan, de biztosan érnek össze a különböző idősíkok, a könyv végére minden a helyére kerül, elkészül egy gyönyörű kert, több emberi sors is kibontakozik a szemünk előtt, ezeken keresztül megismerhetjük Malájföld közelmúltbéli történelmének szívet-lelket tépő képét. Az egzotikus Kelet minden szépsége és árnya megmutatkozik ebben a gyönyörűen megírt kötetben, végtelen emberi szenvedés, megannyi egyéni tragédia sír az oldalakon, miközben elmerülhetünk a japán kertművészetben, egy rendkívül összetett mester-tanítványa kapcsolat fázisaiban, megtudhatjuk, hogyan készül a horimonó, vagyis művészi tetoválás, miközben lassan az enyészeté lesz a múlt, hogy az élet örök körforgásában átadja helyét a harmatos jövőnek. Letaglózó erejű alkotás, kár lenne kihagyni az életünkből!

Jün-ling Töoh bírónő, amikor megtudja, hogy afáziában szenved, vagyis rövid időn belül el fogja veszíteni az emlékeit, nyugdíjba vonul és visszatér arra a helyre, ahol élete legszebb napjait töltötte. Jugiri az ő kertje Malajziában, 35 évvel ezelőtt kapta ajándékba mesterétől, Aritomótól, aki a japán császár kertésze volt. Barátja tanácsára papírra veti a sorsát, mielőtt eluralkodna rajta a betegség, és örökre feledésbe merülne az Esti ködök kertjének története...

Három idősíkon játszódik a történet, egyrészt a jelenben, amikor az idős bírónő visszatér Jugiribe, másrészt 35 évvel korábban, amikor találkozik Aritomóval, harmadrészt pedig a második világháború alatt, amikor nővérével együtt japán fogságba esik. Ő volt az egyetlen túlélő, soha nem tudta feldolgozni a vele történt szörnyűségeket, ahogyan nővére tragikus halálát sem, úgy találkozott Aritomóval, hogy elhatározta, nővére emlékére épít egy gyönyörű kertet, mert ez volt az ő álma, amiről mindig mesélt neki a fogságban. Néhány évvel a háború után érthető módon iszonyú düh munkál benne a japánok iránt, Aritomóval azonban lassan mégis megtalálják a közös hangot, igazi mester-tanítvány kapcsolat bontakozik ki közöttük, amelyből a testiség sem hiányzik. Meglepően sok erotikus jelenet található a regényben, festői lírasággal bemutatva, ugyanakkor minden pátosz nélkül, az élet természetes részeként kezelve. Az idősíkok váltogatásával egyszerre ismerhetjük meg a jelen, a múlt és a távolibb múlt eseményeit, a részletekből végül összeáll az egységes egész, amelyből kirajzolódik a bírónő sorsán keresztül a maláj történelem egy nem túl ismert szeglete is.

A szereplők nem egyszerűen jók vagy rosszak, mindenkinek van fekete folt a múltjában, amellyel nem túl felemelő élmény szembesülni, mégis ettől lesz emberi a történet, ettől érezzük úgy, hogy közünk van ezekhez a tragikus sorsokhoz. Még Aritomo, akiről azt gondolnánk, hogy minden hétköznapi dolog felett állt, és csak a kertje és a művészet érdekli, sem hótiszta jellem, ahogyan Jün-lingnek is meg kellett kötnie a saját fausti alkuját, hogy túlélje a hadifogolytábort. Alapvetően kettejükről, és közös gyermekükről, a kertről szól a könyv, de az életükben meghatározó emberek sorsát is figyelemmel kísérhetjük. Megrendítően drámai történetről van szó, amelyet azonban olyan emelkedett lírai stílusban mesél el nekünk a szerző, hogy annak ellenére, hogy iszonyúan fáj ennyi tömény szenvedésről tudomást szerezni, mégis elbűvölik az olvasót a míves sorok, amelyek költői nesze a lelkünkben visszhangzik.

Tan Twan Eng ügyvédként dolgozott Kuala Lumpurban, mielőtt átnyergelt volna az írásra. 2007-en jelent meg első, Esőcsináló című regénye, amelyet mindjárt Man Booker-díjra jelöltek, amely az irodalmi díjak tengerében eléggé megbízható minőséget jelent. Az Esti ködök kertje 2012-ben megnyerte a Man Ázsiai Irodalmi Díjat, a Man Bokker-díj döntőse volt, vagyis a kortárs ázsiai irodalom egyik kiemelkedő darabjáról van szó, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok, mert kiemelkedő olvasmányélményt nyújt, egy távoli világot hoz hozzánk közeleb a szépirodalom eszközeivel.

10/10