Summáját megírtad anno az olvasónaplódban, ezerszer láttad a tévében, hosszú évek óta eszedbe sem jutott megnézni. Aztán egyszer csak szembejön veled a neten egy überállat előzetes, mert valakinek eszébe jutott, hogy összedob egy modern trailert ehhez a klasszikushoz, és neked kell. Azonnal. Nem számít, hogy minden részletetét kívülről tudod, évek óta sóhajtva kapcsolod el a sokadik ismétlést, mert gyerekkorod óta már hatszázszor meguntad ezt a filmet. Mire véget ér a nem kicsit hatásvadász kis videó, már a torkodban dobog a szíved, esküszöl fel a várra, hogy megvéded, ha kell, az életed árán, mert az most az ország, oroszlán vagy, hős, aki utolsó lehelletéig harcol a török ellen. Gyerek vagy újra, aki éjjel a takaró alatt zseplámpával olvasta csillogó szemmel Bornemissza Gergely és Cecey Éva romantikus szerelmének leírását, és persze mindenek felett az egri vár védőinek heroikus harcát. Már keresed is a filmet, teljes lázban égsz, a másodperceket számolod, amíg elkezdheteted nézni végre. Aztán elindul a főcím, te pedig kényelmesen hátradőlsz, és másodpercek alatt beleveszel a jól ismert történetbe. Viharsebesen eltelik a két és fél óra, te pedig teljesen lefáradva örülsz a happy endnek, mert olyannyira együtt lélegeztél a szereplőkkel, olyan intenzív érzelmi hullámvasúton vagy túl, hogy csak pihegni van erőd. Mert ez egy kiváló film, fantasztikus szereplőgárdával, csak te már elfelejtetted, ezért most újra rá tudsz csodálkozni, mint egykor régen.
A kis Gergőt és Évát foglyul ejti Jumurdzsák (Bárdy György), azonban a fiúnak helyén van az esze, és megszöknek. Dobó István (Sinkovits Imre) rajtaüt a törökön, a félszemű gazember azonban nem hal meg, viszont egy életre meggyűlöli a gyerekeket, mert ellopták tőle a talizmánként hordott gyűrűjét. Az évek telnek, a fiatalok egymásba szeretnek, összeházasodnak, aztán Eger váránál nemcsak az ország sorsa dől el, hanem a régi ellenségeké is...
Ma már ezt a filmet valószínűleg nem lehetne leforgatni, olyan iszonyú összegbe kerülne a kivitelezése, akkoriban azonban nem volt gond a statisztériára, nemes egyszerűséggel kivezényelték a hadsereget harcolni (ha esetleg van olyan olvasó, aki részt vett a forgatáson, kíváncsian várjuk az élménybeszámolót kommentben). A legendás karóra (állítólag valamelyik statiszta magán felejtette a karóráját, miközben talpig törökben tolta az akciót, ami látszik a felvételen), nekem nem tűnt fel a vár ostromának hevében, de ha valaki cáfolhatatlan bizonyítékot tud szolgáltatni róla, ne fogja vissza magát. Olyan színészóriások sincsenek már, mint Sinkovits Imre, aki Dobó István szerepében elviszi a showt mindenki elől, Bárdy György élete szerepében gonoszkodik, Kovács István és Venczel Vera nagyon aranyosak, és a kisebb mellékszerepekben is olyan legendák tűnnek fel, mint Ruttkai Éva, Agárdy Gábor, Mádi Szabó Gábor, Bitskey Tibor, Bessenyei Ferenc, Somogyvári Rudolf, Latinovits Zoltán, vagy a nagyon fiatal Benkő Péter.
A látvány még mai mértékkel nézve is grandiózius, és mivel akkoriban még nem létezett CGI, itt bizony élőben harcoltak az egri várért (amelyet a film kedvéért újraépítettek Pilisborosjenő határában), az a rengeteg török(nek öltözött katona) valóban ott menetelt a kamera előtt, azt az ördögi kereket tényleg leküldték a domboldalon, azokat az ágyúkat valóban elsütötték, a létrákat valóban odatámasztották a várfalhoz, ahol kellőképpen élethűen csépelték egymást a résztvevők. Ez még önmagában nem lett volna elég a sikerhez, kellett egy jó forgatókönyv is (Nemeskürty István szállította nekünk), a színészeket nem lehet elégszer magasztalni, na és persze adott volt egy remek könyv is, amellyel Gárdonyi Géza ajándékozott meg bennünket. A végeredmény egy sodró lendületű kalandfilm lett, amelyben dúl a romantika, a hősiesség, de egyetlen képkockája sem giccses, méltó emléket állít az egri vár hős védőinek, Sinkovits Imrénél hatásosabban pedig senki sem tud elmondani olyan mondatokat, mint pl. "Ha meg kell halni barátaim, haljunk meg, ahogy éltünk. Ne mocskolódjon be a nevünk, szálljon jó hírünk az utódainkra".
"A falak erősek. Én nem a falakban bízom, hanem az emberekben." "Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl." A romantikát Bornemissza Gergely és Cecey Éva szállította, de a legemlékezetesebb jelenetek mégis Dobó Istvánnak jutottak. Nem festettek az alkotók idealizált képet az egri vár kapitányáról, neki is voltak rossz napjai, borzalmas lehetett stratégiai okokból a saját embereire tüzet nyitni ("lőjetek, ide lőjetek! Tűz" - iszonyú dráma két mondatban, Sinkovits Imre arcán pedig ott volt minden, a sírás folytogatja a nézőt a jelenet után sok-sok évvel a bemutató után is), lelket önteni a halálosan fáradt védőkbe, vezetni a védelmet, annak tudatában, hogy ha a vár elvész, a török végigpusztítja az országot. Levegőt nem mertem venni a várostrom végéig, annyira szurkoltam, hogy a jók nyerjenek (pedig tényleg ezerszer láttam már az Egri csillagokat, történelemrajongó is vagyok, tehát nem voltak kétségeim a végkimenetel irányában), tényleg hihetetlen, hogy mennyire jól összerakta Várkonyi Zoltán ezt a jó kis fimet, még ennyi év után is mennyire magával ragadó tud lenni.
A humor sem hiányzik a történetből, a történelmi ismereteinket is feleleveníthetjük a korról, az akció, a kaland, a romantika nagyon jól adagolódik, az első rész könnyedebb hangvétele után a második részben már a dráma kerül előtérbe, hiszen az egri várért nagyon sokan adták az életüket, árulásra is sor került, a törökök árja valóban félelmetes volt, de győzött a magyar hősiesség és haditudomány, a várat megvédtük, az élet szép. Jó volt újra leckét kapni hősiességből, bátorságból, megdobbant a szív, dúltak az érzelmek, ezredjére sem múlt el a varázs, és ez így van jól. Örök darab.
9/10
Az Egri csillagok teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.