Szerintem a legtöbben már találkoztatok azzal a jelenséggel, amikor néztek egy filmet, és tisztában vagytok azzal, hogy amit láttok, az rossz és hitvány, ennek ellenére mégis pozitív emlékeket hagy az emberben. Ez a fajta "gulity pleasure" (bűnös élvezet) jelenség egyébként, a listámom is látni fogjátok, hogy már egészen korán megjelent. Az "annyira rossz, hogy az már jó" típusú filmek garmadáját vonultatom fel. Hajtás után pedig láthatjátok a listát azokról a filmekről, amelyeket filmművészeti szempontból nem tartok sokra, ennek ellenére nem tudom nem utálni őket.
10. Hirtelen Halál (Sudden Death, 1995)
Igazából szinte bármelyik Jean-Claude Van Damme-film tetszőlegesen behelyettesíthető a Hirtelen halál helyére, de számomra ez az 1995-ös agymenés volt a legemlékezetesebb. Az egész filmnek olyan a felépítése, mint egy videojáték, ahol a kiiktatandó bombák jelentik a checkpointokat, ráadásul a film akciójelenetei is abszolút rászolgálnak erre a videojátékos jelzőre. A tétet ráadásul emelik az olyan körülmények mely szerint fontos, befolyásos személyeket ejtettek túszul a gonoszok, ráadásul éppen a Stanley-kupa döntő ütközete zajlik épp. De jól tudjuk, hogy Van Damme előtt nem létezik a lehetetlen.
9. Titanic (1997)
Még csak a 9. helyezettnél tartok, de máris elérkezettnek látom az időt arra, hogy pironkodva bevalljam: szeretem a Titanicot. Minden idők egyik legsikeresebb filmje túlteng a nyálban, elképesztően hosszúra van nyújtva, és végig az az érzésem a Titanic kapcsán, hogy egy romantikus lányregényt kereszteztek a brutális katasztrófafilmekkel. Ennek ellenére iszonyatosan nézeti magát a film, amikor a tévében elkapom, mindig leragadok előtte, és évente többször is simán újranézem. James Cameronról is érdemes megemlékezni, akit inkább tekintek egy vérprofi üzletembernek, semmint filmrendezőnek, de az biztos, hogy amihez ő hozzányúl, az instant kasszasikerré válik.
8. Vas (Torque, 2004)
Általában nem ápolok jó viszont az olyan filmekkel, amik ezt a Halálos iramban-Kaptár-Transformers vonalat képviselve mindent a látványnak rendelnek alá, de a Vas egy nagyszerű ellenpélda. Az egész film olyan, mintha a Halálos iramban franchise motoros örököse akarna lenni, de annyira banális és otromba az egész, hogy azt már öröm nézni. Persze azt nem tagadom, hogy a filmben hallottak és főleg látottak ne okoznának fájdalmat, de az egész annyira menőnek és keménynek akar tűnni, hogy gyakorlatilag önmaga paródiájává válik az első pillanattól fogva. A CGI rettenetesen túl van tolva a Vasban, ocsmány a látványvilág, de a coolnak szánt akciók elrepítenek minket egy másik univerzumba. Oda, ahová a legrosszabb, de egyben legszórakoztatóbb filmek lakoznak.
7. Túl a csúcson (Over the Top, 1987)
Van Damme mellett egy másik akcióikon is tiszteletét teszi a listán, méghozzá Sylvester Stallone személyében. A Túl a csúcson egy végtelenül bárgyú és ostoba film, amit az ment meg a kudarctól, hogy az alkotók véresen komolyan vették az egészet. A sztoriban messze nincs annyi, hogy kitöltsön egy egész estés filmet, de annyira üdítő élmény nézni Stallone görcsös keménykedését, hogy fittyet hány a néző a végtelenül egysíkú történetre. Azonban ha ez még nem lenne elég, akkor a Túl a csúcson annyi klisét hordoz magában, hogy gyakorlatilag eredeti képkockája nincs is, és akkor a frenetikusan megírt szövegkönyvről még nem is esett szó...
6. The Room (2003)
Felejts el mindenféle alapvető elvárást, amit az egész filmművészet irányába lefektettél, mert a The Room garantáltan alul fogja azokat múlni. Ez a kultikussá vált borzalom minden téren rettentően amatőr, amivel még nem is lenne gond, de a film "mindenese", Tommy Wiseau a mai napig megrendíthetetlenül papol a The Room értékeiről, rejtett üzeneteiről, és fontosságáról. Ez még elfogadható is lenne, de ezekhez az ideológiákhoz nem ártott volna, ha rendesen fel van véve a film, meg vannak írva a párbeszédek, és szólnia sem ártana valamiről a látottaknak. Azonban bármennyire is hihetetlen, minden borzalma ellenére lehet szeretni ezt a kulturális szennyeződést. Nem csak a guilty pleasure-filmeknek tökéletes példája, hanem az öncélúan művészkedős, köldöknézős maszlagoknak is.
5. Birdemic: Shock and Terror (2010)
Te jó ég! Ha a The Roomra azt mondtam, hogy technikai szempontból a filmkészítés legalja, akkor mit mondjak a Birdemicre? Inváziós, szörnyes, óriás állatos, emberirtós katasztrófafilmekkel Dunát lehetne rekeszteni, de a Birdemic ezen az amúgy igencsak elcsépelt zsáneren belül is egy külön viszonyítási pont. Amennyire rossz, simán lehetne az első helyezett is, de itt nem éreztem annyira azt a komolyságot, mint például a Vas vagy a Túl a csúcson esetében. Persze az alkotók szerették volna elhitetni velünk, hogy ez egy elképesztően durva és megrendítő film, ugyanakkor mégis az volt a benyomásom, hogy félig-meddig, de tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek le asztalra a Birdemickel. Így a guilty pleasure-faktor is kicsit alábbszáll, ettől függetlenül ez a filmet LÁTNI KELL! 2010-es a film, de amit itt látványvilág alatt megteremtettek a készítők, az döbbenetes. Az egy dolog, hogy nincsenek felvéve rendes beállításokkal a jelenetek, nincs rendesen megvágva a film, de amikor elvárják tőlünk, hogy a képernyőre vetített GIF-animációs madaraktól féljünk, azt nem lehet röhögés nélkül kibírni.
4. Mortal Kombat (1995)
Ha a minőséget nézzük, talán annyira nem is vészesen rossz, mint a lista sok tagja, de bűnös élvezet kategóriában a Mortal Kombat-film abszolút az élmezőnyhöz tartozik. Az előző kijelentésem persze nem jelenti azt, hogy ne lenne gagyi és végtelenül klisés mozi a Mortal Kombat, de kilométerekkel jobb, mint például a Birdemic. A történet szót nem érdemel, lerí az egészről a B-kategóriás stílus, az akcióktól sem dob hátast az ember, de egy hamisítatlan '90-es évekbeli akciófilm, annak minden bájával és szerethetőségével együtt.
3. Troll 2. (1990)
Sokan a Troll 2-vel definiálják azt a "műfajt", amit ebben a toplistában kvázi én is ismertettem, és azt hiszem, joggal gondolja ezt a közvélemény. Előre leszögezem, hogy ezen a filmen betegre röhögi magát az ember. Az az élmény, amit a Troll 2. nyújt, páratlan és leírhatatlan. A történet lyukasabb a logikai bakiktól, mint egy kg ementáli sajt, a színészek úgy alakítanak, mintha a bivalybasznádi amatőr színi társulat tagjait rugdosták volna be a díszletek közé, a maszkok és a jelmezek kriminálisan bénák, de ami a felteszi a koronát a filmre, az a végtelenül komor hangvétel. Olyan univerzumot épít fel a Troll 2., melynek a történéseitől eredendően meg kellene ijednünk, rettegnünk kéne, holott az egész sokkal inkább egy vegetáriánus kampányfilm hatását kelti. Nem véletlenül vált kultfilmmé az elmúlt majd' 30 év során, elég csak a legendás "Oh my goooooood!" jelenetre, vagy a film közepén felfedezhető gigászi fordulatra gondolni, amihez foghatót akkor sem láthatnánk, ha Christopher Nolan, David Fincher és M. Night Shyamalan ülnének össze egy brainstormingra. Arról nem is beszélve, hogy trollok egyáltalán nincsenek is a filmben, csak goblinok. Minden tekintetben végtelenül ciki alkotás a Troll 2.,de ez az alkotás így is imádni való!
2. 9-es terv a világűrből (Plan 9 From Outer Space, 1959)
Ha olyan filmekről beszélünk, amik már annyira rosszak, hogy már jók, akkor jó eséllyel előbb-utóbb Ed Wood neve is elő fog jönni. A világ legrosszabb rendezőjének kikiáltott Wood talán leghírhedtebb alkotása tanyázik listám második helyén, és nem érdemtelenül. Ed Wood munkásságára jellemző volt, hogy minden jelenetet egyszer vetetett fel a stábjával, így minden felvétel a maga természetes esetlenségével került be a filmjeibe. Nos, a 9-es terv gyakorlatilag ennek a fajta attitűdnek a csúcsa, olyan az egész film, mintha egy non-stop bakiparádét nézne az ember, de persze a mögöttes szándék azt sugallja, hogy ezt az alkotást kéretik véresen komolyan venni. Minden tekintetben lenyűgöző film a 9-es terv. A teljesség igénye nélkül kapunk sírból kikelő zombikat, UFO-inváziót, Lugosi Béla dublőrt, ráadásul a film "akciójelenetei" úgy lettek megoldva, hogy világháborús archív felvételeket vágtak össze a kamera elé, madzagon belógatott, kartonból készült csészealjakkal. És amikor az ember azt hinné, hogy egy pontnál nem tud lejjebb süllyedni ez a film, rá 5 perccel jön egy olyan elképesztő képsor, ami az addig mélypontnak hitt pillanatot is képes alulmúlni. Igazi, sírva röhögős film a 9-es terv a világűrből, baráti iszogatásokhoz tökéletes kísérő.
1. Diszkópatkányok (A Night at the Roxbury, 1998)
Sokat vesződtem ennek a listának az összeállításával, de a Diszkópatkányok győzelmében már az első pillanattól fogva biztos voltam. Vígjátékok terén abszolút a legsuttyóbb, legidétlenebb nívót képviseli ez az 1998-as csoda, de én szabályosan rajongok ezért a filmért. Pedig a történet harmatgyenge, a Will Ferrell-Chris Kattan páros színészkedése kritikán aluli, ennek ellenére mégis megteremt a film egy utánozhatatlan, semmihez sem hasonlítható diszkós hangulatot, eszméletlen betétdalokkal megspékelve. A Diszkópatkányok esetében az égvilágon semminek sem kéne működnie, de valahogy ki tudta vívni John Fortenberry a film iránti feltétel nélküli szimpátiámat, amiért nem győzök elég hálás lenni. Minden blődsége ellenére sem tudok haragudni erre a remekműre.
Kommentben természetesen várom a ti guilty pleasure kedvenceiteket.
