Könyvkritika: Roald Dahl: Boszorkányok (2017)
2017. március 09. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Roald Dahl: Boszorkányok (2017)

Hátborzongatóan szórakoztató mese

boszorkanyok.gif

Boszorkányok márpedig vannak. Igen, uraim, tudjuk, hogy Önök szerint minden nő az (pedig csak arról van szó, hogy nem értik a mi viharos érzelmi életünket, ami nem csoda, sokszor mi sem tudjuk követni saját magunkat), de én én most nem azokról a hölgyekről beszélek, akiktől sokszor falnak mennek, de halálra unnák magukat nélkülük, hanem az igazán gonosz boszorkányokról, akik utálják a gyerekeket és el akarják törölni őket a Föld színéről. Roald Dahl a tőle megszokottól sötétebb tónusú meséje nem éri el A barátságos óriás szintjét, de így is a letehetetlen kategóriába tartozik, izgalmas, bár időnként határozottan horrorisztikus mese, amelyben a boszorkányok tényleg nagyon gonoszok, de mivel az általuk galád módon egérré változtatott kisfiú és vagány nagymamája nem ijedős típusok, természetesen azt kapják, amit megérdemelnek. Nem aratott egyöntetű sikert ez a könyv, mivel helyet kapott az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete által összeállított, a leggyakrabban kifogásolt könyeket összegyűjtő listáján, miközben szerzőjét 2012-ben az amerikai tanárok a kedvencüknek válaszották. Pék Zoltán új fordításában jelent meg most a könyv, Quentin Blake rajzaival, amely egyáltalán nem olyan elbűvölő, mint Roald Dahl legismertebb meséje, azonban azoknak, akik nyitottak az átlagosnál elborultabb műfaji darabokra, nagyon jól fognak szórakozni rajta. Nekem nagyon tetszett, pont azért, mert bátran el mert térni a szerző a kliséktől, annak ellenére tudott rendkívül szórakoztató lenni a történet, hogy igencsak hátborzongatóra sikeredett.

Adva van egy kisfiú, aki egy autóbalesetben elveszítette a szüleit, és Norvégiában élő nagymamája veszi őt magához. Rémes mesékkel szórakoztatja, amely gonosz boszorkányokról szól, akik gyerekeket tesznek el láb alól. A fiú természetesen biztos benne, hogy ezek csak kitalált történetek, azonban egyszer véletlenül betéved egy ártatlannak tűnő jótékonysági találkozóra, amelyről viharos sebességgel kiderül, hogy valójában boszorkányok ülnek a teremben, akik éppen azt tervezik, hogyan pusztítják el Anglia összes gyerekét. A fiú lelepleződik, egérré változtatják, azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy mindent megtegyen azért, hogy a gonosz terv ne válhasson valóra...

Nagyon ütős lett a bevezető, amelyben a szerző felhívja a figyelmünket arra, hogy minden nő lehet boszorkány, mert elég nehéz megkülönböztetni őket az átlagos hölgyektől, mert külsőre teljesen megegyeznek velük, azonban néhány apróságról azért mégis felismerhetőek: mindig kesztyűt viselnek (hogy ne látszódjanak a körmük helyén levő karmaik), parókát hordanak (mert kopaszok), a lábukon nincs ujjuk, és kék a nyáluk. Alapjáraton mindannyian nagyon gonoszak, azonban sehol sincsenek vezetőjüktől, a Legfőbb Boszorkánytól, aki furmányosan kifundálja, hogyan szabadulhatnak meg az összes angol gyerektől. Megalkotja a 86-os Késleltető Egérítőt, amellyel egérré változtatja őket, néhány órával azután, hogy egy csokiba rejtve megetetik velük a gonosz varázsitalt. Már ehhez sem hétköznapi fantázia szükségeltetett, azonban a történet igazából akkor szabadul el, amikor a kisfiú egérré változik, és nagymamája segítségével átlényegül James Bond-ba oltott Superman-be, és az eszével győzi le a boszikat.

boszorkanyok2_1.jpgRendkívül szórakoztató a könyv, azonban egyrészt nem szenved hiányt horrorelemben (amikor a főboszi leveszi az arcát, az tényleg nagyon durva), másrészt pedig erősen sötét tónusa van, hiszen tudjuk, hogy az egérré változott fiúnak csak néhány éve van hátra, ahogyan nagymamájának is, de a lezárás mégsem szomorú, köszönhetően a szerző kiváló történetszövési technikájának. A karakterek közül a nagymama lett a legdögösebb, az idős asszony szivarozik, nem fél semmitől, és remek csapatot alkot átváltozott unokájával. A köztük lévő szeretet legyőzi a gonoszságot, és mindennél erősebben köti össze őket arra az időre, amíg ezen a Földön élniük rendeltetett. "Nem számít, hogy ki vagy, vagy hogy nézel ki, amíg van, aki szeret" - ez a legfontosabb mondanivalója ennek a rendhagyó történetnek, amely időnként erős húzásokkal élő (kisgyereknek nem is ajánlom, mert tényleg ijesztő), de összességében mégis rendkívül szórakoztató alkotás.

Roald Dahl betartja a mese műfajának minden klasszikus elemét (happy end, rossz és jó küzdelme, egyszerű, jól beazonosítható karakterek, akiket vagy szeretünk, vagy utálunk, középút nincs), azonban bátran tágítja a határokat, olyan darkos hangulatot varázsol a történet köré, hogy Tim Burton-nak kellett volna fénykorában megfilmesítenie, biztos vagyok benne, hogy maradandó élményt nyújtó mozit hozott volna össze nekünk. Nem könnyen emészthető könyvről van szó, egyáltalán nem a szokásos tündi-bündi mesét kapjuk, csillámpóni nuku, ellenben olyan gyilkos humorú történetről van szó, amilyenhez eddig még nem volt szerencsém. Elsősorban ínyenceknek és rajongóknak ajánlom a könyvet, de a többiek se hagyják ki az életükből, készüljenek rá egy kicsit, és vágjanak bele bátran az elolvasásába, nem fogják megbánni!

8/10

A könyvet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr8712317857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása