Deák Ferenc egy igazi államférfi volt, életét a közügyeknek szentelte, a magánéletéről azonban eddig nem sokat tudtunk, ezt a hiányt pótolja ez a szép kis könyv. Vörösmarty Ilona, a gyámleánya (Vörösmarty Mihály halála után Deák Ferenc viselte gondját jó barátja gyermekeinek) írta meg visszaemlékezéseit, amelyből megismerhetjük, milyen volt "családja" körében a haza bölcse. Semmilyen bulvárértéke sincs ennek az emlékiratnak, Deák Ferenc megrögzött agglegény volt, aki gondosan ügyelt a rá bízott gyerekekre (éjfélig mindig náluk töltötte az estéket, csak utána sétált "haza" az Angol Királynő szállodába, ahol két szobát bérelt, miután eladta kehidai birtokát a Széchenyi családnak), figyelt szellemi fejlődésükre, pótapaként volt jelen az életükben. Ilona (aki Széll Kálmán felesége lett, aki 1899 és 1903 között volt az ország miniszterelnöke) később megköszönte a gondoskodást, Deák Ferenc az ő házában töltötte utolsó éveit, ő ápolta gyámapját, amikor egyre jobban elhatalmasodott rajta a betegsége. A keresetlen őszintesége a legnagyobb erénye ennek a sajnálatosan vékonyka kötetnek, amely igazi időutazás, együtt élhetjük végig a családdal a kiegyezés izgalmas időszakát. Szép, míves könyv, igazi kuriózum, nem csak történelemrajongóknak ajánlom, hanem mindenkinek, akit érdekel Deák Ferenc élete.
1855-ben halt meg Vörösmarty Mihály, kiskorú gyermekei fölött Deák Ferenc vállalta a gyámságot. Ilona visszaemlékezéseiből megelevenedik előttünk az a hosszú folyamat, amely a kiegyezésig vezetett, az a végtelen munka, amit ezért a haza bölcse tett. Azonban nemcsak politikus volt, családját sem hanyagolta el, így történhetett, hogy a kislány a kor legismertebb alakjaival töltötte a mindennapjait, és elég határozott véleménye alakult ki róluk, és mivel eleven szellemmel bírt, választékos modorban, igazi régiesch ízzel megírt soraiban nem rejtette véka alá a véleményét róluk. Gyámapját természetesen nagyon szerette, és mindent megtett, hogy utolsó éveit megszépítse...
Kár, hogy egyetlen fotó sincs a könyvben, nekem nagyon hiányzott néhány családi fotográfia vagy festmény, amelyen olyan arcát láthattam volna Deák Ferencnek, amelyet eddig még nem ismertem a hivatos képekről. Így egy kicsit monoton lett a szöveg, kellett volna egy kis szín, ami megtöri az oldalak egyhangú külsejét, de a tartalom bőségesen kárpótolt ezért a hiányosságért, mert élmény olvasni ezt a mára már archaikus szöveget, jó érzés ízlelgetni a mondatokat, annak ellenére, hogy nem szépirodalmi igényű alkotásról van szó, hiszen a szerző jól bánik a szavakkal, nagyon kifejezően tudja leírni Deák Ferencről szóló emlékeit.
A haza bölcsének tényleg nem voltak nagy titkai, egyszerűen élt, a séta és a faragás volt a szenvedélye, az Angol Királynőben jól érezte magát, abban a két szobában zajlottak a kiegyezés lefontosabb tárgyalásai, ahol élt, csak akkor hagyta el a szállodát, amikor egészségi állapota miatt Ilonához költözött. Tökéletes pótapuka volt, lehetett rá számítani, odafigyelt a gyerekek nevelésére, napi szinten részt vett az életükben, hiszen nála jobban senki nem tudta, milyen árván felnőni. Édesanyja meghalt, amikor született, édesapját is elveszítette 5 éves korában, idősebb testvérei nevelték fel. Bátyja, Antal szintén nem nősült meg, békésen éltek együtt birtokukon, mindketten komoly szerepet játszottak megyei szinten a reformkorban, de Ferenc került be az országgyűlésbe, így ő futott be látványos politikai karriert. A Battyhány-kormány igazságügy minisztere lett, a szabadságharc után visszavonult a birtokára, a passzív ellenállás ikonikus alakja lett, hogy aztán ő vezesse azokat a tárgyalásokat, amelyek a kiegyezéshez vezettek. Felajánlották neki a miniszterelnöki posztot, de ő Andrássy Gyulát javasolta maga helyett, ő maga a háttérben maradt, de politikai tekintélye ettől nem csökkent.
Számos kedves családi történetet oszt meg velünk az írónő, a közös sétákon keresztül olyan vérfagyasztó esetig, amikor egy barátja házában kirabolták a haza bölcsét. Deák Ferenc utolsó éveiről és halálának körülményeiről hiánypótló leírást kapunk, mindenféle heroizmus nélkül, egyszerű szavakkal meséli el nekünk Vörösmarty Ilona, hogyan teltek utolsó napjai szeretett gyámapjának. A szerző okosan a háttérben marad, csak annyit árul el saját magáról, amennyi a családi összefüggések megértéséhez szükséges, abszolút mértékben Deák Ferencről szól a visszaemlékezés, azonban nemcsak a kiváló államférfit idézik meg a sorok, hanem egy régen letűnt kort, ahogyan azt egy szemtanú megélte.
Összességében egy nagyon kellemetes kis olvasmány volt ez az emlékirat, élmény volt elmerülni a szépen megfogalmazott szavakban, amelyeknek köszönhetően úgy érezhettem, én is ott ülök Deák Ferenc mellett, amint éppen fontos tárgyalást folytat az Angol Királynőben a kiegyezés érdekében. Szerethető alkotásról van szó, amely nem akar több lenni egy családi emlékiratnál, a szerzőnek nem volt irodalmi ambíciói ezzel az írással, eredetileg az unokájára hagyta őket, akinek korai halála miatt a lánya, Széll Ilona hozta őket nyilvánosságra. Egyszerű, de nagyszerű alkotás, méltó Deák Ferenchez.
8/10
A könyvet a Szépmíves Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
