Minden örökbefogadott gyereknek megvan a maga története, azonban Saroo Brierley-é olyan különleges, hogy több Oscar-díjra jelölt film is készült belőle, amelynek alapjául a főhős igaz történetét bemutató könyv szolgált. Kevés az igazán jól megírt öneletrajzi ihletésű történet, általában sablonosak és tele vannak cukormázzal, ez az alkotás azonban kellemes meglepetés ebből a szempontból, mert bár érződik rajta, hogy profi író öntötte formába, mégis meg tudta őrizni a főhős hétköznapi józanságát, amelyben meglepően éretten kezelte azt a különleges helyzetet, amelybe került. Egyáltalán nem tolta túl az események drámaiságát, olyan keresetlen egyszerűséggel meséli el nekünk a történetét, mintha egy csésze kávé mellett ülnénk vele, minden sallangtól mentesen, nem elhallgatva semmilyen kínos részletet sem mondja el, hogyan találta meg 25 év után a családját. Egyszerűségében nagyszerű ez a könyvecske, amely nem ragozza túl az érzelmeit a szerző, nincs semmi hollywoodi cukormáz, egy szépen elmesélt igaz történethez van szerencsénk, amely teljesen rabul tudja ejteni az olvasót, olyan érzésünk van, mintha együtt nyomoznánk Szárúval, nagyon szurkolunk neki, hogy sikerüljön megtalálnia régen elveszett vér szerinti családját, úgy, hogy közben ne sérüljön a kapcsolata nevelőszüleivel. Értelmesen érzelmes könyv, nem rengeti meg az eget és a földet, de jó érzés olvasni, mélyen meg tudja érinteni az ember lányának lelkét ez a történet.

Szárú Indiában született nagyon szegény családban, édesapjuk elhagyta a családot, az édesanya egyedül maradt négy kis gyermekével. 5 éves volt a kisfiú, amikor felszállt egy vonatra, ahol elaludt, és amikorra felébredt, annyira messzire került otthonától, hogy nem talált haza. Az elveszett kisfiú árvaházba került, majd óriási szerencséjére szerető családhoz került Ausztráliába. Szülei soha nem titkolták előle, hogy örökbe fogadták, boldog életet élt velük, de eljött az idő, amikor kíváncsi lett igazi családjára, és hosszú nyomozásba kezdett, hogy megtalálja őket...

Indiában nagyon sok az utcagyerek, akiknek nem sok esélyük van a hosszú, boldog életre, a nagyváros kegyetlen, nem sokat számít egy árva kisgyerek sorsa. Szárúnak óriási szerencséje volt, többször is, egyrészt mert túlélt néhány hetet egyedül Kalkutta utcáin alig öt évesen, másrészt pedig csak néhány hónapot kellett árvaházban töltenie, ausztrál nevelőszülei olyan lehetőségeket biztosítottak neki, amelyre saját hazájában nem is gondolhatott. Az analfabéta indai kisfiúból végül főiskolát végzett, kiegyensúlyozott felnőtt lett, aki jól keres szülei cégében dolgozva, szép barátnője van, az élete akár kerek is lehetne, őt azonban egyre jobban kínozza a gondolat, hogy találkozni szeretne édesanyjával és testvéreivel. Saját maga kezd el kutatni az interneten, évekbe telik, amíg a lehetetlennek tűnő feladattal megbirkózik (nem emlékszik sem a településre, ahol élt, sem pedig arra, hogy vajon milyen messzire vitte onnan a vonat, tehát iszonyatosan nagy területet kellett végignéznie, hogy családja nyomára bukkanjon), és utána van olyan bátor, hogy elutazzon Indiába, hogy felkutassa szeretteit.

Ebből a történetből könnyen születhetett volna egy felturbózott tucatkönyv, azonban a szerző meg tudta őrizni a hitelességét (a könyv végén fotókat láthatunk róla és mindkét családjáról), és emberközeliségét, melynek következtében nagyon meg tudja melengetni az olvasó lelkét ez az írásmű. Nyilván nem a főszereplő írta meg a történetet, a kiadó profi írót szerződtetett a kivitelezéshez, de szerencsére nem lett izzadtságszagú a végeredmény, habár egy kis hatásvadászat nem idegen a könyvtől, de szerencsére nem zavaró mértékben. Szimpatikus a főszereplő, aki fiatal kora ellenére meglepő érettséggel kezelt a nem könnyű helyzetet, amely régi családjának megtalálásával járt, minden különösebb cirkusz nélkül, egyszerű szavakkal írta le nekünk, hogy miért érezte úgy, hogy az ő feladata édesanyjának anyagi támogatása, és ezzel mennyire nem szereti kevésbé azt az asszonyt, aki felnevelte.

Egy izgalmas nyomozásnak is részesei lehetünk a könyv olvasása során, Szárúval együtt próbálunk családja nyomára bukkani, néhány embert keresünk egy sokmilliós területen, 25 év után, ez nemcsak elsőre, de sokadjára is lehetetlennek tűnik, de emberünk nem adja fel, és saját maga jár utána mindennek, nem az egyszerűbb utat választja, nem bíz meg senkit a nyomozással. Tiszteletre méltó kitartással szűkíti a kört, hogy aztán végül egy véletlennek köszönhetően jöjjön rá a megoldásra. Minden tiszteletem az övé, hogy el mert menni szülőhelyére, szembe tudott nézni az édesanyjával és testvéreivel annyi év után, és fel tudta dolgozni a múltbéli traumákat. Fontos könyvnek gondolom ezt az alkotást olyan szempontból, hogy példát mutat a szerző, hogyan lehet okosan kezelni az örökbefogadás és az igazi család megtalálásának kérdéskörét úgy, hogy senki se sérüljön meg a folyamat során.

Az önéletrajzi könyvek tengerében igazi unikum ez a kis kötet, amelyre megéri rászánni az időt, mert nemcsak egy különleges történetet ismerhetünk meg benne, hanem egy értékes embert is, aki nagyon könnyen elkallódhatott volna, de szerencséje volt, az indiai nyomorból ausztrál jómódba került, élhetett volna gondtalanul, de ő vette magának a fáradtságot, és szembenézett a múltjával, és így, a régi és az új családjával lett igazán kerek az élete. Szerethető, jól megírt könyv, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni.

8/10

A könyvet az Athenaum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.