The Monster (2016)
A low-budget költségvetésű The Monster pont ott erős, ahol az átlagos horrorfilmek gyengék szoktak lenni (szerethető főszereplők, feszültségteremtés, gondolati többlet), viszont pont ott vérzik el, ahol más mozik általában helytállnak (a szörny kivitelezése, dramaturgiailag erős finálé, a felvetett gondolatok logikus lezárása). A film több helyen rendkívül feszült atmoszférájú, ami a pazar fényképezés és a hangulatos helyszín mellett leginkább annak köszönhető, hogy nagyszerű, életszagú karakterekkel dolgozik, és a rém nagyon sokáig csak homályos árnyalakként ólálkodik a szereplők körül. A készítők hatalmas hangsúlyt fektettek arra, hogy a főszereplő anya-lánya párost minél árnyaltabban ábrázolják (a Zoe Kazan-Ella Ballentine duó tökéletes összhangban játszik, nagyszerű teljesítményt nyújtanak), és a köztük lévő konfliktusok fényében, egy sorsfordító próbatételként, valamint a kapcsolatukat veszélyeztető szimbólumként mutassák be a szörnyet. Amikor azonban a rémség a történet 2/3 részénél teljes egészében színre lép, a kivitelezésének gyengeségei miatt a néző kissé hátrahőköl, ráadásul a forgatókönyvíró - akiben a rendezőt, Bryan Bertinót is tisztelhetük - sem tudja aprópénzre váltani az addig építgetett gondolatokat. Így a végjáték megkérdőjelezhető logikai megoldásokkal zárul, katarzis helyett jórészt csalódottságot hozva. Egy más irányba elvitt finálé, egy jobban elkészített, vagy a végjátékban kevesebbet mutatott rémség, és egy átgondoltabb, néhol feszesebb forgatókönyv kiemelhette volna az átlagos minőségi kategóriából ezt a sablonos címmel megvert horrort, de sajnos erre nem került sor, pedig a potenciál megvolt az alkotásban.
5,5/10
The Eyes of My Mother (2016)
Ez a film egy kifejezetten nehéz darab, szintén az alacsony költségvetésű kategóriából. Fekete-fehér, hosszan kitartott beállításokkal dolgozik, kevés zenét használ, semmit nem rág a szánkba, és kis túlzással az összes szereplője úgy viselkedik, mint katatóniás/elmebeteg lenne. Rettenetesen kegyetlen, viszont az erőszak az esetek 99 %-ában a képernyőn kívül történik, rendszerint mi csak az eredményét látjuk. A története egy lány körül forog, akit a sajátos anyai tanítás, egy gyermekkori trauma, és a világtól való elzártság pszichopatává tesz. Az időben kétszer is nagyot ugró történet kicsit a Frankenstein játékaira hajaz abból a szempontból, hogy egy zavart, diszfunkcionális fiatal nő áll a sztori középpontjában, bár sokkal kevésbé szórakoztató és humoros, mint Lucky McKee filmje - ezzel inkább Polanski Iszonyatához áll közelebb, viszont ahhoz képest meg eléggé hatásvadásznak és öncélúnak érződik a történet, és a dramaisága sem olyan erős. A főszereplő Kika Magalhaes nyugtalanító fizimiskáján és szikár játékán nem múlik semmi, Zach Kuperstein képei is nagyon markánsak és eredetiek, Nicolas Pesce forgatókönyvíró-rendező víziója azonban mégsem nyer átütő erőt a vásznon, alkotása nem tud igazán kompakttá, tanulságossá, maradandóvá válni. Álláspontom szerint leginkább azért nem, mert a távolságtartó rendezői attitűd miatt a film szereplőivel igen nehéz azonosulnia a nézőnek (kivéve talán a kisgyermekes anyát, ő viszont nem sok játékidőt kap). A The Eyes of My Mother egy nem mindennapi élményt nyújtó, embert próbáló darab, amit a kegyetlen, egyszerre drámai, egyszerre horrorisztikus történetek rajongói tisztelni fognak - de szeretni aligha.
6/10
A The Eyes of My Mother MAFAB-adatlapja
