"Aki ivott a Nílus vízéből, az visszakívánkozik hozzá, mert szomját nem oltja semmiféle más föld vize." És ez tényleg így van. Voltam olyan szerencsés, hogy láttam a piramisokat, a Szfinxet, hajózhattam a Níluson, láthattam a Halottak városát, Tutankhamon sírját, a kairói múzeumot és Egyiptom megannyi csodáját. Örök élmény maradt egy éjszakai előadás az ókori birodalomról a Szfinx mellett, megannyi híres történelmi emlékhelyen tett séta, a finom ételek és italok, a mai napig azokkal a papíruszból készült könyvjelzőket használom, amelyet ezen utazásom során szereztem be. Történelemrajongóként elvarázsolt Egyiptom, rengeteg szakirodalmat olvastam végig a témában, és már nagyon régen készülödtem elolvasni Mika Waltari híres regényét, amely ebben a korban játszódik. Most végre rászántam magam a 720 oldalas alkotásra, amely teljes mértékben rabul ejtett. Lenyűgöző a stílus, bele lehet feledkezni a történetbe, igazi időutazáson vehetünk részt, megismerhetjük Ehnaton, a híres eretnek fáraó korának Egyiptomát, a szegények és gazdagok világát egyaránt, valamint a végtelenül magányos királyi orvos, Szinuhe élettörténetét. Szépirodalmi igénnyel megírt történelmi regény, telis-teli tragédiákkal, egy idealista fáraó kudarcával, és egy emberi élet minden mélységével és magasságával. Kár lenne kihagyni az életünkből!

Szinuhe a szegények orvosának fiaként nőtt fel Egyiptomban, és születése titkát egész életében viselnie kellett. A Níluson egy bölcsőben érkezett a szülei házához, akik egyszerű, de becsületes emberek voltak és nevelt fiúkból tudós orvost faragtak. Szinuhe szakmai tudásának és szerencséjének köszönhetően került abba a helyzetbe, hogy a fáraó orvosa lehetett, sok vidéket bejárt, és végignézte, hogyan emelkedik fel és lesz az enyészeté Ehnaton új istene. Szinuhe minél többet lát a trónért való küzdelemből, annál kiábrándultabb és magányosabb lesz, és miközben Egyiptom mindennapjai ott zajlanak előttünk, rájövünk, hogy az emberi természet mindig is ugyanolyan volt, és az idealista álmok mindig porba hullnak miattuk...

A szerző jó érzékkel választotta ki Ehnaton fáraót, hiszen közismert volt eretnek nézeteiről, az ő felesége volt a gyönyörű Nefertiti, az ő veje Tutankhamon (aki a valóságban egy teljesen jelentéktelen, fiatalon elhunyt fáraó volt, világhírét a teljes pompájában megtalált sírjának köszönheti), és vette magának a bátorságot, hogy szembeszálljon Ámon papjaival, és egy új istent, Athont imádjon. A mai napig rengeteg titok lengi körbe Ehnaton alakját, ezért érdekes az olvasók számára, és az ő sorsán keresztül az író szórakoztató, de rendkívül elgondolkodtató módon tudta bemutatni, mennyire esélytelen volt, hogy szép, de naív céljait meg tudja valósítani. Álmodozó volt, aki éppen ezért nem tudta megértetni az emberekkel, mennyivel emelkedettebb célokat szolgál az ő emberbarát, békét kívánó istene, mint a hatalomra és vérre szomjazó Ámon. A régi és az új vallás csatájában a fáraó csak veszíthetett, mert nem tudta maga mellé állítani sem a gazdagokat, sem a szegényeket, így végül egyedült maradt egy szebb világ iránti álmaival.

Szinuhe, vagyis egy kívülálló (bár miután kiderül születése titka, ez már nem mondható el róla, de ő akkor is csak szemlélője, nem irányítója a történet menetének) szemén keresztül ismerhetjük meg az uralkodóház mocskos titkait, belső harcait, végtelen hatalomvágyát, szeretet nélküli világát. Ugyanakkor a társadalom minden szintjén élő emberek mindennapjai is a szemünk előtt zajlanak, a rabszolgák világán túl a köznépén át az arisztokráciáig. A haldokló dinasztia trónjáért többen is harcba indulnak, azonban keserűen rá kell döbbenniük, hogy milyen végtelen magánnyal jár a hőn áhított korona, amiért annyi vérrel és árulással fizettek, és eladták érte a lelküket. Azonban mindannyiuk közül Szinuhe magánya a legszomorúbb, mert ő örök kívülállóként nem talált sehol békére, a boldog családi élet nem adatott meg neki, hiába gyógyított meg annyi embert, (és ölt meg politikai érdekből néhány, de annál fontosabb személyt), a naiv fiatalember az évek során kiábrándult mindenből és mindenkiből, mert túl sokat látott, és túl közel volt a tűzhöz, amely kérgesre égette a szívét.

Nemcsak a korabeli Egyiptom utcáin sétálhatunk a könyvnek köszönhetően, nyerhetünk bepillantást a tróntermek fensége mögött játszódó mocskos játszmák közé, vehetünk részt háborúban, követhetjük figyelemmel az uralkodó család tragédiáját, figyelhetjük Hóremheb felemelkedését, hanem olyan birodalmakba is eljuthatunk Szinuhe utazásainak hála, mint Babilon, Szíria, és érthetjük meg a politikai összefüggéseket ezen legendás országok között. Egyáltalán nem üres történelmi tablót kapunk, a könyv minden sora élettel teli, akadnak szép napok, tragédiák, zajlik az élet a maga hétköznapi valóságában, egy hanyatló világbirodalom néhány meghatározó évtizedét kísérhetjük figyelemmel, hogy aztán a vallási ellentétek véres rendezése után újra felemelkedjen az új fáraónak köszönhetően Egyiptom. Felemelően undorító történet egy viharos korról és egy idealista uralkodóról, aki hitte, hogy a világot igenis meg lehet változtatni, jobbá lehet tenni az embereket. Nem sikerült természetesen, sorsa csakis a bukás lehetett, végig kellett néznie, hogyan temeti maga alá dinasztiáját saját naivitása.

Mika Waltari olyan élvezetes stílusban írta meg a könyvét, hogy minden oldalon lehet találni legalább egy olyan mondatot, amelyet napokig lehet ízlelgetni. Kár, hogy a történet végére kicsit kifogyott a szufla a történetből, Hóremheb uralomra kerülésének bemutatása korántsem sikeredett olyan lenyűgözőre, mint a könyv többi része, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, pláne, hogy kapunk egy olyan lezárást, amely katartikus magasságokba tudja emelni ezt a remek alkotást. Nem csak a történelmrajongóknak ajánlom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, akinek van kedve egy időutazásra az ősi Egyiptomba és az emberi lélek legsötétebb bugyraiba.

9/10