Nem tudom elégszer elmondani, mennyire sajnálom a mai gyerekeket, amiért folyamatosan kapják a pofijukba a színes-szagos látványos, de rettenetesen üres sorozatokat. Nekem volt olyan mázlim, hogy még átélhettem, milyen egy igazi kalandfilm, amelyen betegre izgulhattam magam, még akkor is, ha könyvben már olvastam a történetet, tehát tudtam, milyen fordulatok várhatóak. Winnetou első helye a szívemben örök, de mindjárt utána egy nagyon régi orosz (szovjet vagy valami ilyesmi) tévésorozat következik, amelyet rongyosra néztem gyerekkoromban, annyira imádtam. Jules Verne regényeit a mai napig nem tudtam kinőni, ha belelapozok akármelyikbe (naná, hogy ott sorakozik a polcomon a teljes sorozat), azonnal évtizedeket fiatalodom, és újra kalandra éhes kisgyerek leszek. A Grant kapitány gyermekei maradt az abszolút kedvenc, nem a könyv, hanem a sorozat miatt. Számomra érthetetlen módon legalább 20 évet kibírtam anélkül, hogy újráztam volna, most azonban ellenállhatatlanul rámtört a vágy, hogy ismét ott hajózzam a Duncan fedélzetén a bátor és nemes utazókkal, akik eldöntötték, hogy meg fogják találni Grant kapitányt. A technikai avulás már nyilván látszott a képeken, de az élmény szerencsére ugyanaz maradt, mint régen, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy bátran vágjon bele a megtekintésébe, nem fogja megbánni!
Lord és Lady Glenarvan sétahajózást tartanak a Duncan fedélzetén, és egy nap a matrózok kifognak egy cápát, amelynek a gyomrában egy három nyelven írt segélykérő üzenetet találnak. A papírosok sajnos nagyon elmosódottak, csak találgatni tudnak a tartalmát illetően, de miután megismerkednek az elveszett Grant kapitány gyermekeivel, Maryvel és Roberttel, úgy döntenek, elindulnak megkeresni a hajótörést szenvedett családfőt. És a kalandok elkezdődnek...
A zseniális szinkront kell kiemelnem először, a szórakozott professzor, Paganel a mai napig Dunai Tamás hangján szólal meg a fejemben, ahogyan McNabbs őrnagy Vass Gáborén, John Mangles kapitány pedig (akibe természetesen halálosan szerelmes voltam anno, mert nagyon jól nézett ki) Cseke Péterén. Aztán a forgatókönyv következik, ugyanis remekül adaptálták tévére Jules Verne regényét, és attól az elsőre merész húzástól sem riadtak vissza az alkotók, hogy magát az írót is belevonják a történetbe. Ezzel pedig sikerült adni egy igazán különleges ízt ennek az amúgy is remek történetnek, hiszen a szemünk előtt alakul a regény sorsa, figyelemmel kísérhetjük, hogyan alkotta meg Jules Verne a Grant kapitány gyermekeit (a végén persze nem tudtak ellenállni a kísértésnek és összeeresztették az írót az általa kitalált karakterekkel, de szerencsére nem mentek túl a jóízlés határain, így nem maradt rossz érzésünk a történet végén).
Jules Verne regényei azért időtállóak, mert szórakoztatva tanítanak, a rengeteg kaland közepette hihetetlen sok tudást csepegtet az olvasó buksijába, én például a mai napig fejből tudok egy rakat olyan infót Patagóniáról, amelyre valószínűleg az életben nem lesz szükségem, mégis öntudatlanul is belémivódtak a történet megismerése közben. A 37-ik szélességi körön hajózva több kontinent szelünk át Dél-Amerikától Ausztráliág, és miközben betegre izguljuk magunkat hőseink kalandjain, úgy érezzük, mi is ott vagyunk velük, amikor lecsap rájuk a pampero és ezer más veszély leselkedik rájuk, de ők bátrak és nemes szívüek (és nem mellesleg nagyon ráérnek, mert másfél év alatt gyakorlatilag körbejárják a Földet, de ne legyek már ennyire gonosz, fúj), és minden akadályt legyőzve természetesen megtalálják Grant kapitányt (zsepit bekészíteni, a felnőttkor nem ment meg az elérzékenyüléstől), és miután kiörömködtük magunkat, kitörthet a happy end.
A karakterek megírása során Jules Verne biztosra ment, de volt annyira tehetséges író, hogy el tudjon térni annyira a sablonoktól, hogy mindvégig érdekesek maradjanak a szereplők és a történet is. Lord Glenarven egy makulátlan nemesember, akinek helyén van a szíve, és bármikor átvedlik akcióhőssé, ha a helyzet megkívánja, Lady Glenarven pedig méltó párja, okos, bátor, és nagyon jó szíve van. McNabbs őrnagy igazi katona az elmaradhatatlan szivarral a szájában, Robert aranyos, Mary bájos, John Mangles nagyon jól néz ki, de az egész történet fabatkát sem érne a rendkívül szórakozott Paganel professzor nélkül. A rokonszenves tudós folymatosan csetlik-botlik ugyan, de mégis ő az események motorja, a többiek meglehetősen egysíkú karakterével szemben az ő figurája nagyon is sokszínű, mindig meg tud lepni bennünket, és lenyűgözően tud mesélni azokról az országokról, amelyekben hőseink megfordulnak kalandjaik során.
A mai napig teljesen le tudja kötni a nézőjét ez a nem mostanában készült tévésorozat, olyannyira sodróak az események és magával ragadó a történet, egyetlen hibájául a technikai avulást tudom felróni (nincs mit tenni, mai szemmel nézve már sajnos feltűnik, hogy azok a kenguruk csak be lettek vágva, hőseink valójában a lábukat nem tették be Ausztrália földjére) és a mára már időnként kicsit avíttosnak tűnő szöveget, de ez nem von le semmit a sorozat zsenialitásából. Ha újra akarjuk élni gyerekkorunk kalandjait, ne habozzunk, essünk neki rögvest! Erősen ajánlott darab!
9/10
A Grant kapitány gyermekei teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
