A pénz nagy úr, ezt mindannyian tudjuk, de vajon létezik-e egy határ, amelyet nem lépnénk át a kedvéért? Túl gyorsan vágtad rá azt, hogy nem, kedves olvasó, az erkölcs és a tartás nemes dolgok, és nagyon könnyű dobálózni velük, de vajon érdekelnének-e ezen nemes eszmék, ha éheznél és fáznál? Érdemes-e szembemenni az árral, ha annak az a vége, hogy ellehetetlenülsz szellemi és fizikai értelemben egyaránt? Megéri-e fejjel menni a falnak, elveszíteni a munkádat, az önérzetedet és nagyon sok mindent, ami számodra fontos, csak azért, hogy büszkén a többiek szemébe vághassd, hogy ők csak birkák, akiket könnyű megvezetni, te viszont átlátsz a szitán, és sokkal különb ember vagy? Megannyi kényelmetlen kérdést vett fel David Scheinert, akinek nem mostanában keletkezett szatírája pont azért időtlen, mert pontosan írja le az emberi természetet, amely gyarló, és a világot átható láthatatlan rendszert, amelyet senki sem tud irányítani, még az sem, aki azt hiszi, hogy a kezében tart mindent, mert rajta is túl tud lépni egy ponton a társadalom, és ő is saját maga áldozata lesz. Gyilkos szatíráról van szó, amely annyira tud ütni, mint a legnagyobb klasszikusok a műfajban, kár lenne kihagyni az életünkből!

Pierre Bajut nem volt különleges ember, özvegye azonban el nem ítélhető módon úgy érzi, egy szenttel élt együtt, és neki az a küldetése, hogy ezt mindenki megtudja. Mivel egy rendkívül gazdag üzletasszonyról van szó, amikor az ura életének főművének tartott könyvet egyetlen kiadó sem akarja kiadni, úgy dönt, itt az ideje, hogy felhasználja a pénzét a szent ügy érdekében. Felfogad egy jó nevű írót, aki nem kevés összegért valóban elintézi, hogy Pierre Bajut-t szentként kezdik el tisztelni az emberek, egyvalaki kivételével, Joseph Rondes vesztére úgy dönt, hogy majd ő jól megmondja mindenkinek, milyen ember is volt valójában az újsütetű bálvány...

Meglepően akutális kis könyvecske a média hatalmáról, az emberi butaságról és a pénz mindenhatóságáról. Semmi újat nem mond nekünk David Scheinert, de olyan maróan éles szavakkal tolja a pofinkba azt, amit amúgy nagyon jól tudunk, hogy teljesen padlóra tud vele küldeni bennünket. Mert tényleg megdöbbentően könnyű szentet alkotni egy teljesen átlagos emberből, csak egy jó marketingépezet kell hozzá és persze rengeteg pénz. Az is vérfagyasztó, hogy mennyire gyorsan el tudnak fajulni az események, hiszen mindenki úgy kezdett bele ebbe a kalandba, hogy igazából nem akart ártani senkinek, ha az özvegynek az a mániája, hogy a volt férje egy szent, hát legyen boldog vele, és  miért is ne keressünk vele egy kis pénzt, nem igaz? Azonban Joseph Rondas nem akart beállni a sorba, kiderítette az igazságot Pierre Bajut-ról (igazából semmi vérlázítót nem talált, egy teljesen középszerű ember volt, aki a pénzéért vette el a feleségét és időnként félrelépett, ez minden), de miután publikálta felfedezéseit, vette magának a bátorságot, és nem hagyta, hogy megvesztegessék. Valószínűleg nagyon hamar megbánta, hogy ilyen elsőre teljesen elfogadható döntést hozott, mert hamarosan szó szerint az utcán találja magát, és miután a napi betevőért kell küzdenie minden nap, már nem is látja annyira fontosnak a szellemi függetlenséget. A sors iróniája, hogy az özvegy végül megtudja, hogy Rondas-nak volt igaza, de már semmit sem tehet, a férjéből szent lett, ő maga tette azzá, és már túllépett azon a ponton, ahol ezt az őrületet megállíthatta volna. Kegyetlen szatíra, minden szava mar és fáj, saját magunkon nevetünk a sorok olvasása közben, hiszen a világ már csak ilyen, és mi sem vagyunk különbbek, mint a szereplők, bennünket is bedarál a gépezet, ugyanúgy a fogyasztói társadalom részesei vagyunk, mint bárki más, minket is meg tud téveszteni egy jól irányzott marketinghadjárat.

Nagyon sok mindenről szól ez a mindösze 155 oldalas kis remekmű, amely éppen a rövidsége miatt tud annyira esszenciálisan szólni az emberi butaságról és a pénz uralmáról, mert semmi sem tereli el a figyelmünket róla. Tökéletesen felépített történetről van szó, amely teljesen ártatlanul indul, majd viharos sebességgel fajul el, és úgy tudja túltolni a dolgokat, hogy mindeközben mégis hihető tud maradni. Megkapja a magáét a szerzőtől mindenki az írókon keresztül a politikusokig, Pierre Bajut csak ürügy arra, hogy elmondja a véleményét saját koráról, amely azonban annyira egyetemleges mondanivalóval bír, hogy még most, ennyi évvel később sem tűnik porosnak a történet.

A celebipar minden szennye ömlik ránk az oldalakról, a sztárcsinálás boszorkánykonyhájának taktikája a könyv megírása óta sem változott, a jól fefuttatott sztárok mellett az igazi művészek (tisztelet a kivételnek természetesen, mert azért ilyen is van, csak sajnos nem túl sok) nem nagyon rúghatnak labdába, habár szerencsére egyre inkább érezhető, hogy az emberek egyre inkább vágynak a mélyebb tartalmak után, nem elég nekik az az üresen felszínes világ, amit rázúdít a média, de azért lássuk be, messze még az a pont, amikor vulkánként kitör az elégedetlenség, és elsöpri a bulvár rémuralmát. De talán nem is kell, hogy ilyen látványosan következzen be egy műanyag, agyrohasztó, népbutító korszak pusztulása, elegendő, ha eljutunk addig, hogy a saját kis mikrokozmoszunkból száműzzük minél nagyobb mértékben (ne legyünk álszentek, ha fáradtak vagyunk, igenis kell egy kis bulvár) azokat a híreket és embereket, akik nem szolgálnak lelkünk felemelkedésére.

Felüdülés volt olvasni ezt a vékonyka kötetet, igazi földhöz vágós kis remekmű, első osztályú szatíra, amely modern korunkról mutat nekünk görbe tükröt, minden szava az elevenünkbe talál, vagyis úgy jó, ahogy van. Szórakoztat és elgondolkodtat, tartalmas és vitriolos írás, kötelező darab!

10/10