A különböző karácsony összeállításokkal már tele van a filmes oldalak padlása, főleg az év ezen szakában, de még a Die Hardtól a különféle bizarr karácsonyi horrorokig terjedő alternatív ajánlásokat is unhatjátok már. (Ha nem, itt a mi listánk tavalyról.) Ezért idén úgy döntöttünk, hogy megfordítjuk a képletet: 10 olyan filmről írunk, amelyek nem karácsonykor játszódnak, illetve nem kötődnek szorosan az ünnephez, mégis ideális néznivalót jelentenek két bejglievés között (vagy alatt). Nem is szaporítom tovább a szót, elvégre senki nem szereti az unalmas felvezetéseket, illetve beszédeket. Íme a Smoking Barrels csapatának 10 nem tipikus filmje karácsonyra!
Halálos iramban: Ötödik sebesség / Fast Five (2011)
Mert karácsonykor csak egy dolog van, ami még Jézus születésénél is fontosabb: a CSALÁD. És, ugyan mi más hozhatná jobban össze a CSALÁDOT, mint egy elképesztő tempójú, őszintén agyatlan, CSALÁDI, autós széfrablás? Dögös autók, dögös csajok, dögös akciók és dögös CSALÁD. Erről szól a Toretto CSALÁD saga-jának 5. epizódja. A bejgli és tojás likőr túladagolásába belekábult CSALÁDNAK, pedig ennél többre valószínűleg úgy sem marad ereje. Ha pedig ennyi nem volt elég a CSALÁDBÓL, akkor 25.-én és 26.-án jöhet a 6. és a 7. rész is, amelyek pontosan ugyanezt nyújtják, csak Jason Statham-mel és még olyan elborult akciókkal, amelyekhez képest a Fast Five már egy visszafogott, kis-realista drámának tűnhet. (The Man Who Laughs)
Nem, nem azért választottam ezt a filmet, mert a terhesség, illetve a születés központi szerepet kap benne, és így rokonítható egy kicsit a karácsonnyal. Elég merész is volna. Azért esett a Junóra a választásom, mert a családdal is megnézhető (mondjuk nem a legkisebb gyerekekkel), vicces, szívmelengető (bár bizonyos szempontból támadható) üzenete van, okos film, de aranyos is. Van benne egy cuki szerelmes szál, Diablo Cody dialógusai ütnek, mint a déli harang, Ellen Page pedig legrokonszenvesebb és legjobb alakítását hozza a filmben. Plusz a Juno felvet egy komoly témát, amiről el lehet beszélgetni és vérmérséklettől függően kinyírni egymást karácsonykor. (Aldo Winnfield)
Grant kapitány gyermekei / V poiskakh kapitana Granta (1986)
Karácsonykor a családi mozié az elsőbbség (elég is ennyi a sáskajárásból egész évre, de arra a pár napra töltse el lelkünket béke és szeretet, és valaki találjon már ki valami megoldást arra, hogy kibírjam a rokonokat tömény alkohol nélkül, mert ugye én azt messziről kerülöm). Ezt a régi orosz (szovjet, vagy valami ilyesmi) tévésorozatot érdemes beizzítani a népnek, mert eléggé kevésbé közismert ahhoz, hogy rácsodálkozzanak, és van annyira kalandos és látványos, hogy lekösse a figyelmüket. És még hosszú is, amíg mindenki filmet néz, mi is lazíthatunk. (FilmBaráth)
Két Testvér/ Two Brothers (2004)
Jean-Jacques Annaud francia rendezőlegenda sok minőségi filmalkotást elkövetett már (pár példa a munkásságából: A tűz háborúja, A rózsa neve, Ellenség a kapuknál, stb.), én karácsony alkalmából egy viszonylag újabb keltezésű, és talán nem is annyira ismert művét ajánlanám a figyelmetekbe. A Two Brothers című produkció két elárvult tigriskölyköt helyez a története középpontjába. A számtalan kalandot és mesés fordulatot átélő - valódi állatokkal leforgatott! - tigrisek felnövését megörökítő történet az egész családot a tévé elé szegező, szívmelengető mozi, amelyet a sztori helyenkénti infantilizmusa ellenére is csak imádni lehet. Annaud nagyszerű mesélői stílusa, a népmeséket idéző történet, Guy Pearce visszafogott játéka, és az eleinte ellenállhatatlanul cuki, majd hamar fenségessé váló nagymacskák látványa a család minden tagja számára jó szórakozást garantál. (Werewolfrulez)
Vademberek hajszája / Hunt for the Wilderpeople (2016)
Miért is ne nézhetnénk karácsonykor is az év egyik(?) legjobb filmjét, főleg, ha mentalitásában kifejezetten hű az ünnep szellemiségéhez. Bár Taika Waititi legújabb filmje történet szinten nem sok újdonsággal szolgál, ám köszönhetően a film többi erényének ezt könnyedén megbocsájtjuk neki. A Hunt for the Wilderpeople ugyanis nem pusztán egy vizuálisan kifejezetten kreatív és vicces kalandfilm, de egy igazán szívhez szóló mese barátságról és családról. És, akkor még nem is beszéltünk a főszerepben brillírozó Sam Neil-Julian Dennison párosáról. (The Man Who Laughs)
Egyedül nem megy / Ensemble, c'est tout (2007)
Életem egyik legmeghatározóbb filmje ez a francia film. Mivel viszonylag hosszú időszakot mesél el, így a karácsony is megjelenik benne, de annyira nem része a fő cselekménynek. Ennek ellenére pont olyan üzenetet, optimista felfogást hordoz, amely passzol ehhez az ünnephez. Három Párizsban élő fiatalt ismerhetünk meg, akik egy hajdan fényűző, nagypolgári lakásban válnak különböző okokból kifolyólag lakótársakká. Jellemük és habitusuk különbözőbb nem is lehetne, de céltalanságukban, fásultságukban hasonlóak. A dadogós és félénk Philibert a családja lenézett bohóca, a szakács Franck-nek a munkában való hajtás mellett kell(ene) az egyre betegebb nagymamájával törődnie, de a hármas legszomorúbb tagja Camille, aki mintha nem tudná, hogyan kell élni. Egyedül nem boldogulnak, de a három idegen fokozatosan közelebb kerül egymáshoz, és megtalálják egymásban, magukban az élet szépségét. Szép lassan, buktatókkal telve, de rendbe hozzák életüket. A film alapjául szolgáló könyvet az egyik kedvenc francia íróm írta. A főszerepben Audrey Tautou és Guillaume Canet. (Tonks)
A herceg menyasszonya / The Princess Bride (1987)
Nehéz elképzelni karácsonyra ideálisabb filmet (amelyben maga az ünnep semmilyen formában sem jelenik meg), mint minden idők legbájosabb és legkedvesebb fantasy kalandfilmje. Egy giccs és nyál mentes, de ezek ellenére (vagy éppen ezért?) is bűbájos és nagyon szerethető love story, amit Rob Reiner rendező és William Goldman író még egy jó adag csípős/szatirikus (angol) humorral is feldobnak. (Amelynek időtállóságát a számtalan szállóigévé vált "egysoros" és dialóg is bizonyítja). A hazai filmkiadás legnagyobb szégyene, hogy ez a kultikus remekmű nálunk a mai napig nem jelent meg DVD vagy BluRay lemezen. (The Man Who Laughs)
Hiteles hipsztermajomként természetesen nem érthetek egyet azzal a megközelítéssel, hogy az atipikus karácsonyi filmek megközelítését szükségszerűen a család-szeretet és mindenféle egyéb giccstematikák kell, hogy adják. Így egy olyan darabot ajánlanék, ami valószínűleg nem lesz a családi összejövetelek szívmelengető középpontja, ugyanakkor tökéletesen illeszkedik Jézus születéseinek motívumaihoz - már ha ezek között az otthontalanságot, a komfortérzet hiányát, a tömeges gyermekgyilkosságot és az idegen földre menekülést is számon tartjuk. Természetesen Az út nemcsak ebben mutat párhuzamokat, hiszen Cormac McCarthy abszolút tudatos keresztény szimbolikával vértezte fel a töretlen hitről és a bennünk hordozott tűzről szóló történetét, és a fiú figuráján keresztül megjelenített Megváltó-alakot. Végeredményben tehát Az út még akár a megfelelő darab is lehet, ha a haszontalan ajándékok, a kényelmetlen családi bájolgások és a bejgli mellett az ünnep valódi üzenetéből is szeretnénk valamit átérezni. (danialves)
Pontypool: A zombik városa / Pontypool (2008)
Az egyik első kritikámat erről a kanadai alkotásról követtem el anno még 2014-ben. Hosszas fontolgatás után arra jutottam, hogy rendhagyó karácsonyi filmként is megállja a helyét ez az atipikus, rétegelt horrormozi. A hóvihar, amely az egész történet alatt ostromolja az eseményeknek helyt adó rádióállomás falait, jó kiindulópontot jelenthet a karácsonyi hangulathoz. Aztán a filmben felbukkanó, betlehemes rádiójátékot előadó énekkar is ráerősít az ünnepi miliőre. Ám ez a mozi - a fentebb említett Az útttól eltérően - nem használ egy körülhatárolható keresztény szimbolikát, így a betlehemezés ellenére nem a vallási vonatkozásai miatt ajánlom karácsonyra. A többi, fentebb felsorolt filmmel szemben szívmelengető-családösszehozó aspektusa sincsen ennek az alkotásnak. A Pontypool a horror eszközeivel azt mutatja be, hogyan terjednek a mémek: véleményem szerint ez fontos gondolatébresztő lehet a modern, fogyasztói társadalomra alapozó karácsonyi időszakban is. Elég csak abba belegondolnunk, hogy az egész világon ismert, "fülbemászó" Jingle Bells című dalocska karácsony környékén hogyan csendül fel (kéretlenül!) szinte mindegyikünk elméjében... mi lenne, ha egyszer egy karácsonyi ének olyan fülbemászó lenne, hogy ténylegesen ki sem tudnánk verni a fejünkből? Milyen egyéb "ragadós" karácsonyi szokások (fenyőfa díszítés, ajándékozás, stb.) kerítenek hatalmukba bennünket (szintén kéretlenül) ebben azi időszakban? A Pontypoolt mindezek fényében annak a szűk rétegnek ajánlom karácsonyra, akik az ünnepi sürgés-forgás felszíne alá szeretnének látni - mégpedig a memetika szempontjából. (Werewolfrulez)
A végére még egy igazi klasszikus. Kell-e mondani valamit erről a filmről? Nem? Szerintem sem. De azért azt leírom, hogy miért gondolom jó mozinak karácsonyra. Egyrészt ennyi remek dalt nem sok filmben lehet hallani. Másrészt a Hair egy komoly, sokszor feelgood, mégis tragikus történetet mesél el, lehet nevetni, sírni, a kisebbeknek pedig magyarázni a politikai helyzetet, meg a hippi-lét mibenlétét. Gyerekkorom meghatározó darabja, amit túl régen láttam. Lehet, hogy én is ezt fogom nézni most két bejgli között... (Aldo Winnfield)
