Kézről-kézre jár egy sajátos videokazetta, amelyben az értelmezhetetlen szimbólumokból álló képanyag helyett a hatása a legérdekesebb: amint megnézed, csörög a telefon, és egy hang közli veled, hogy egy hét múlva meg fogsz halni. Ez pedig nem egy rosszmájú csíny, hanem egy 100%-os biztonsággal valóra váló jóslat: sorra kezdenek meghalni a kazettával kapcsolatba lépő emberek. A kör alapfelállását valószínűleg mindenki ismeri, viszont az erre épülő történet már gyakrabban merül a feledés homályába, nem véletlenül: a videokazettán keresztül gyilkoló kísértet nyomába eredő újságírónő története semmit nem aknáz ki az ötlet teremtette lehetőségekből.
A körre ugyanis egy remek horrort lehetett volna építeni: 1998-ban még egyáltalán nem volt annyira elcsépelt a múltbeli trauma miatt bosszút álló szellem motívuma, mint ma (sőt, azt is megkockáztatom, főleg A kör teremtette meg ezt a trendet), a fenyegetés pedig kellően konkrét (értve ez alatt azt, hogy már a film első mondatai is a videokazetta pontos hatásmechanizmusát írják le) ahhoz, hogy akkor is érezzük, ha még éppen semmi jele nincs a természetfelettinek. Ugyanakkor Hideo Nakata hibátlanul dolgozta ki a tényleges ijesztgetéseket is, a hibátlan feszültséggel felépülő nyitójelenettől egészen az ikonikussá vált tévéből-előmászós fináléig kiválóan teremti meg a rémület atmoszféráját.
Azonban azért is vagyok kénytelen ezt a két momentumot emlegetni, mert mindössze ezek miatt lehet horrornak nevezni az alkotást. A kört inkább tartom egy természetfeletti kriminek, mint valódi horrorfilmnek, hiszen a szörnyűséggel való szembenézés helyett annak hátterének felkutatásával foglalkoznak hőseink huzamosabban. Azonban a krimi már messze nem olyan kidolgozott, mint a horror: a nyomozás dramaturgiája ugyan jól időzített, de a rejtélyek, megoldások kommunikálásában már sokkal gyengébb a forgatókönyv. Minden megoldást szinte készen kapunk, tulajdonképpen az összes lényegi információt Ryuji szájából halljuk már, de még ennél is durvább, amikor valamiféle telepatikus megoldással egy emlékbe is be tudnak lépni hőseink. A misztikum pedig hiába van jelen, irreleváns: a nagy pontösszekötögetősnek sokáig nincs haszna a karakterek számára, egyáltalán az is 50. perc tájékán hangzik el, hogy ennek segítségével megtörhetik, sőt, meg is kellene törniük az átkot - mintha addig csak a szórakozás kedvéért kezdtek volna el utánajárni a videokazettának.
A körnek tehát emlékezetes alapötletén felül sok kiemelkedő vonása nincs, körítése pedig ahhoz sem elegendő, hogy ez a koncepció egy korrekt színvonalon evickéljen el. Horrorként kevés, kriminek pedig rettentő átgondolatlan és gyenge.
5/10
A kör teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
