Annyiszor és annyi különböző formában láttuk már a mozivásznon feldolgozva a halállal való szembenézést, hogy én is már szinte csak egy legyintéssel vettem tudomásul a Truman témáját. Annyiban azonban talán mégiscsak különleges ez a spanyol produkció, hogy az elkerülhetetlen tragédiát aktuálisan vagy melodramatikus felhangokkal, vagy annak súlyosságát oldó bájjal szokás vegyíteni, Cesc Gay filmje azonban a népszerű trenddel ellentétben nem teszi vicc tárgyává a haldoklást, nem kívánja hivalkodó fűszerezéssel érdekesebbé tenni művét, mindössze egy rendkívül csendes, őszinte prezentációra vállalkozik.

Tomás (Javier Cámara) Kanadából érkezik Madridba legjobb barátjához, Juliánhoz (Ricardo Darín) aki éppen most készül feladni a gyógyíthatatlan, áttétes rákjával folytatott küzdelmet. Érzelmes, könnyes búcsú helyett pedig Tomás igyekszik a lehető legegyszerűbben támogatni barátját mindenben, méghozzá elsősorban abban, hogy új otthont találjon kutyájának, Trumannak.

Gay azonban ennél többet nem is kíván megvalósítani alkotásával, amely így hamar egy borzasztó tompa és egyhangú élménnyé válik. Tomás, aki a tulajdonképpeni főszereplőnk lenne, a film jelentős részében csak egy passzív megfigyelő, pótkerékként csendben bambul, amíg Julián a saját temetését intézi, orvoshoz jár vagy régi ismerőseivel és családtagjaival találkozik. Ezek természetesen rengeteg betekintést adnak mindkettejük karakterébe, illetve főleg utóbbi életébe, de figuráikban is kevés az olyan érdekes vonás, amely magával ragadhatná a nézőt. 

Természetesen a Truman két szereplőjének kapcsolata és az ebből fakadó üzenet éppen arról szól, hogy az igaz barátság sokszor nem az erőszakos jóakaráson, látványos gesztusokon, hanem a csendes támogatáson keresztül nyilvánul meg, és ezt Gay alapvetően jól is kommunikálja - csakhogy erre egy film mint keret nem feltétlenül alkalmas. Akaratlanul is Julián sajátosan szenvtelen, de nem feltétlenül egyedi hozzáállása saját elmúlásához kerül a fókuszba, ez pedig kevés olyan helyzetet eredményez, ahol a rendező megfelelően ki tudja provokálni a célja szempontjából fontos mozzanatokat.

A Truman ettől függetlenül egy korrekt, európai módra érett és valóságszagú darab, csak éppen túl fakó ahhoz, hogy megtalálja az utat nézőjéhez. Akármennyire is nem akar egy alkotó szembeötlő drámát faragni szereplője tragédiájából, egy ember (közelgő) halála mindenképpen jobban meg kellene, hogy érintsen, mint ahogyan azt Juliáné tette.

7/10

A Truman teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán