Az American Horror Story idei évadának kivégzése után arra jutottam, hogy kénytelen leszek egy kritika keretein belül rávilágítani a sorozat újra meg újra felbukkanó hiányosságaira. Álláspontom szerint  Ryan Murphy és Brad Falchuk hatodik felvonását taposó alkotása már évek óta nem tud túllépni gyermekbetegségein, melyek útját állják annak, hogy egy igazán szerethető, színvonalas, és maradéktalanul működőképes horrorélményt nyújtson.  Ezúttal arra teszek kísérletet, hogy a hatodik évadot a fókuszba helyezve bemutassam a sorozat visszatérő, bosszantó, élmény-kigáncsoló negatívumait, és utat mutassak a jövőbeli évadok számára... le nem tagadva közben a produkció elvitathatatlan pozitívumait sem.

Az első probléma a sorozattal, hogy nem vonultat fel kedvelhető központi karaktereket, nem mutat azonosulási pontokat. A forgatókönyvírók általában sok szereplőt mozgatnak, amelyek legtöbbje vagy elsikkad, vagy taszítóan negatív, vagy egyszerűen unalmas. A sorozat világképébe már évek óta nem férnek bele az izgalmas, erős, szimpatikus karakterek. Nincs ez másként a hatodik évadban sem: Shelbyt és Mattet, a kísértetjárta vidéki kúriába költöző főszereplő párost hiába formálja meg két-két színész is (Sarah Paulson és Cuba Gooding Jr. a "film-a-filmben" jellegű My Roanoke Nightmare sorozatban, Lily Rabe és André Holland pedig a "valóságban" ), a figuráik nem elég egyediek, de nem is elég hétköznapiak ahhoz, hogy a néző komolyabban kötődni tudjon hozzájuk. A duóhoz csatlakozó, alkoholista volt rendőr, Lee (Angela Bassett és Adina Porter) pedig már egyértelműen azt kifejezetten ellenszenves, szétcsúszott, csapongó, és nem utolsó sorban veszélyes kategóriát képviseli, amiből oly sok karaktert láthattunk már a sorozat története során - a legutóbbi, ötödik évadban pl. Wes Bentley tolmácsolásában. A sorozatban megszokott, évtizedek óta gyilkoló őrült sorozatgyilkos szerepét most Kathy Bates kapta (vesd össze Evan Peters alakításával az előző évadból), a még hagyományosabbnak tekintett femme fatale karakterét pedig ismét Lady Gaga, akinek a szála rendhagyó módon ezúttal teljesen margóra került (Megjelzem, én cseppet sem bánom, hogy nem kellett hatodjára is egy kétes hitelességű végzet asszonya-orientált történetszálat végigkínlódnom). A többi szereplő kis túlzással csak azért jelenik meg, hogy a) látványosan fel lehessen trancsírozni, vagy b) rémség. Kivétel talán Sidney James (Cheyenne Jackson), akinek az ultragenya tévés producer figurájával lehetett volna valami komolyat kezdeni, de ő meg túl kevés műsoridőt kapott... egy szó, mint száz: karakterek szempontjából most sem lett igazán erős az évad.

A második komoly gond a vegyesfelvágott jellegű, horrorkliséket csapongva összemixelő, túlzsúfolt forgatókönyvekben, szóval magukban az amerikai horror sztorikban rejlik. A sorozat rendre kiváló ötleteteket, meglepő fordulatotokat, és nagyszerű lehetőségeket vonultat fel, amelyeknek azonban csak a töredékét képes valóban kibontani, és dramaturgiailag hatásosan bevetni, vagy netán valamiféle mondanivaló szolgálatába állítani. A kreatív ötletek nem tudnak lélegezni, és szinte kivétel nélkül szétforgácsolódnak a hatásvadász, parasztvakító, egymás sarkára taposó, instant fordulatok kavalkádjában. Egy példa: az évad hatodik részében felbukkanó új koncepció igazán meglepő és nagyszerű húzás volt az alkotók részéről, és ezzel egy tényleg szórakoztató, friss, a tévéműsorok elé görbe tükröt tartó tízpontos epizódot sikerült letenni a rajongók elé - aztán sajnos ezt a felépítményt azonnal egy egyszerű slasherré degradálták, öncélú gore-ral és sokkeffektekkel. Egy másik példa: szintén nagyszerű ötlet volt az utolsó részben Sarah Paulson egyik régebbi American Horror Storys karakterét előrántani, csak éppen semmi értelmeset nem sikerült kezdeni a figurájával. Ha egy kicsit átgondoltabban építkeznének a készítők, és nem darabra, hanem minőségre mérnék a sorozatban felbukkanó meglepetéseket, talán én is jobban lelkesednék a produkció iránt.

A harmadik problémám a sorozattal az, hogy a míves képi világhoz szinte soha nem ér fel a beltartalom. Az American Horror Story mindig is extravagáns módon fényképezett, ízléses helyszíneket felvonultató, és mérgerős soundtrackkel rendelkező sorozat volt, amely rendre az adott évad tematikájához igazította a külcsínyét - a belbecs azonban már évek óta megrekedt egy meglehetősen középszerű szinten. Nincsenek igazi tanulságok, nincs hihető karakterfejlődés, nincs következetesen végigvitt mondanivaló, gyakorlatilag csak szemelvényeket kapunk az emberi és a túlvilági gonoszság, illetve perverzió morbiditásából, tessék-lássék jellegű, erőtlen gondolatisággal. A hatodik évad kicsit kakukktojás a külső-belső egyensúlytalanság szempontjából, mert az eltűnt Roanoke-kolóniával kapcsolatos rejtélyek jó alapötletül szolgálhattak volna valami rendhagyó mondanivalónak (sajnos itt is csak a potenciál meglétéről beszélhetünk), némi - tévéműsorokra reflektáló - kritikai él is felbukkan az évadban, viszont a gyakori kézikamerás megoldások miatt az epizódok talán kevésbé látványosak, mint amilyenek az előző felvonások halszemoptikával és színes fényekkel játszadozó részei voltak. Az audio oldal pedig az áldokumentarista jelleg miatt most jóval kevésbé stílusos és hangsúlyos, mint a korábbi évek termése esetében.

A három felvázolt problémakör együttesen egy kifejezetten súlytalan, és ellenszenves évadot (sorozatot) eredményezett az én értékrendem szerint. Érdektelen, taszító figurák sorsát követhetjük nyomon, a fordulatok jórészt csak a néző meglepetését hivatottak kiszolgálni, a hatásvadász történetdarabkák pedig nem állnak össze egységes alkotássá. Szerencsére bőségesen fröcsög a vér, gyilkosok ugrálnak elő a legváratlanabb pillanatokban, és a külsőségek még mindig látványosak, ráadásul a színészgárda is kihozza a maximumot a lapos karakterekből, szóval közepes, zsigeri típusú szórakozásnak még elmegy a sorozat, de alapvetően sokkal, de sokkal több rejlik ebben az "évadról évadra más horrortoposzt veszünk górcső alá" koncepcióban, mint amit végül ki sikerült belőle hozni. Annyira sajnálom, hogy Ryan Murphy és Brad Falchuk az ígéretes első két évad után csillogó, de értéktelen aprópénzre váltotta ezt a kiváló alapgondolatot...

5/10

A sorozat teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán