Könyvkritika: Elena Ferrante: Briliáns barátnőm (2016)
2016. december 07. írta: tonks

Könyvkritika: Elena Ferrante: Briliáns barátnőm (2016)

picmonkey_collage_3.png

A Briliáns barátnőmNápolyi regények első kötete és megjelenése után rögtön annyira népszerű lett, hogy külön nevet is adtak a jelenségnek: Ferrante fever. Az Elena Ferrante írói álnév és nem tudni ki rejtőzik a név mögött, amely ad némi rejtélyes felhangot könyveinek, de így is kellemes meglepetés volt számomra ez a regény. Lehet több olasz könyvet kellene olvasnom?

A Nápolyi regényekben két olasz lány életét ismerhetjük meg. A Briliáns barátnőm a gyermekkort és a kamaszkort dolgozza fel. Lila Cerullo és Elena Greco már egész fiatalon elválaszthatatlan barátok lesznek, pedig tökéletes ellentétei egymásnak: Lila a vakmerő, robbanékony, harsány személyiség, Elena pedig a csendes, szorgalmas, simulékony. A regény elbeszélője is Elena, így a könyv során biztosra vettem, hogy a cím Lilát takarja, de a végére kiderül számukra és az olvasó számára is, hogy akár mindkettejükre vonatkozhat.

A történetben az 50-es évek Nápolyában járunk, azon belül is egy lepukkant, szegényes lakótelepen. Zárt világ ez, főleg a gyerekek számára, akiknek a tenger és a gazdagság kincsesládája egyazon fantázia mezsgyén mozog. A telepről kitörni szinte lehetetlen, a gyerekek nem is tudják, hogy még a II. világháború kínjait nyögik a családjaik és körülöttük mindenki; számukra sokáig ismeretlen fogalom a kommunizmus, fasizmus. Csak azt tudják, hogy valamelyik családnak jól megy, hogy kik az urak a telepen, akikkel vigyázni kell. Lila és a családja megtestesítik a tipikus olasz famíliát: hangosak és lobbanékonyak, a tettlegesség sem ritka. Apja és testvére suszterként keresik a kenyerüket, te leginkább csak tengődnek. Lila bátyja, Rino az egyik legtragikusabb figura a regényben: ifjonti becsvágy hajtja, de a telep kilátástalansága leláncolja. Elena apja portás a városházán, de otthon a nadrágot valójában a felesége hordja. Anyjával szemben a kislány ösztönös ellenszenvet táplál, már 10 évesen az a legnagyobb félelme, hogy nehogy olyanná váljon, mint ő.

Általában az efféle családregényekben a gyerekkort nem szeretem annyira, később szoktak történni az izgalmasabb dolgok, de itt egy percet sem unatkoztam, sőt. Majdnem sajnáltam, amikor beléptünk a következő nagy fejezetbe (kamaszkor). Ferrante végig érdekesen ír a legprózaibb történésről is, közel kerültek hozzám a karakterek, még akkor is, ha csak pár bekezdésnyire tűntek fel.

A regény voltaképpen Lila és Elena életének elválaszthatatlan összefonódásáról szól. Az iskolában Elena a szorgalmasabb, Lila viszont az okosabb. Azonban különböző okokból kifolyólag Elena tanulhat tovább, ő lép ki először a telepről, míg Lila ott ragad bármiféle fényes jövőkép nélkül. Vannak tervei és ábrándjai, de a férfiakat kellene meggyőznie igazáról egy férfiak uralta világban. Én már úgy nőttem fel, hogy a tanulás mindenkinek joga és kötelessége, de az 50-es években ez egyáltalán nem volt így, főleg a lányok számára nem. A nápolyi lakótelepen a tanulás nem érték, hanem a gazdagok kiváltsága. Fontosabb a munka és a pénz. Végtelenül szomorú az, hogy a valószínűleg magas intelligenciájú Lilában a tanárai se nagyon láttak mást, mint egy vakarcsot, aki okos ugyan, de nem érdemes vesződni vele, a szülei sem tudnák fedezni a taníttatását, hiába kapnának hozzá segítséget. Elenát viszont felkarolja tanárnője és a szüleit is meggyőzi, hogy érdemes időt és verejtéket áldozni a lányba. Elena először még bukdácsol, de végül képes élni az esélyével. A tanulás miatt tehát igen hamar kettéválik a két lány élete, ők azonban ösztönösen kitartanak egymás mellett, folyamatosan visszatérnek egymáshoz, segítik egymást. Az elején még Lila verseng Elenával: ha ő görögöt tanul az iskolában, akkor a suszter lánya is kikölcsönöz egy görög nyelvkönyvet a könyvtárból, de keserűség így sem mérgezi meg hosszú távon a kapcsolatukat. Zseniálisnak tartom ezt a szálat, mert végső soron Elena valóban kiváló tanuló és tehetség lesz, akit agyondicsérnek a leginkább fiúkkal teli gimnáziumban, azonban először a Lilával való versengés, majd az ő segítése miatt fog önálló tehetséggé fejlődni.

A regény másik nagy kérdése mi más lenne mint a fiúk és a szerelem. Hiszen kamaszlányokról van szó. A romantika azonban egyik lányban sincs túlidealizálva, mint napjaink romantikus regényeiben. Valójában elég földhözragadtak az érzések és a lehetséges jelöltek is. Ahogy a kislányokból lassan nő lesz, úgy szaporodnak meg a fiúk is körülöttük, és ahogy az iskolában is, ebből a szempontból is Lila az alapvetően jobb: ő a szebb, úgy vonzza a férfitekinteteket, amelyről Elena a túlzott önbizalomhiányában nem is gondolhat. Mivel Elena szemszögéből sosem lépünk ki, így nem tudhatjuk biztosan, mennyire szép valójában a lány, úgy érzi Lila szépsége őt különösen csúnyává változtatja - nem is véletlen, hogy csak a teleptől távol írja le először magáról, hogy szépnek tartja magát. Bár elmaradottnak érzi magát Lilához képest, mégis neki lesz több lehetséges fiú jelölt az életében, akik mellett más-más jövő várhat rá. Elena karaktere emiatt is sokszor eszembe juttatta a hasonló korban játszódó és hasonló lányról szóló Brooklyn-t, sok gondolatot ébresztett bennem ez a párosítás.

A könyv fináléja egy az egyben zseniálisan megírt kulcsjelenet, valójában már minden ízében felnőtt két fiatal nőről szól, és olyan lezárással zárul, amely miatt azonnal szeretném a folytatást. Remélem a további részek is hamarosan meg fognak jelenni nálunk. Utólag egyáltalán nem lep meg, hogy ekkora nemzetközi visszhangot váltott ki ez a könyvsorozat.

8/10

A könyvet a Park Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7112021323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása