Elöljáróban szeretném megköszönni a rendezőnek, tehát Gallai Józsefnek, hogy rendelkezésemre bocsájtott egy premier előtti változatot jelen recenzió tárgyából. Az A Guidebook to Killing Your Ex című alkotásról a film facebook oldalán olvashattok folyamatosan frissülő információkat.

Az év elején azt fejtegettem, hogy a Gallai József-Elekes Gergő páros első kézikamerás horrorfilmjéhez, a Bodomhoz képest jókora előrelépésnek minősült a Moth címen futó második produkció. A páros legutóbbi alkotása, azaz mostani kritikám tárgya esetében már nem ilyen egyértelmű a fejlődés ténye. Nem, nem azt mondom, hogy rosszabb lenne ez a film, mint az előző volt, csak éppen más. Mások az erősségei, és mások a gyengeségei mint a Mothnak, az összhatás pedig kb. azonos a molyemberes történettel.

Lefutom gyorsan a kötelező kört, tehát a történet ismertetését! A film egy 72 órás időszakot mutat be - ezen időszak alatt a John Doe nevű főszereplő (Szitás Balázs) az ex-barátnőjét (Virga Tímea) és annak jelenlegi barátját (Szilágyi Tamás) készül meggyilkolni, és erről egyfajta "oktatóvideót" rögzít az utókor számára.

Nem egy kifejezetten komplikált, de viszonylag szokatlan, és ezáltal ígéretesnek minősíthető koncepcióval állunk tehát szemben. A  bosszúálló volt pasi alakja eléggé túlhasznált toposz, ám ha ügyesen állnak hozzá, a gyilkosságok első sorból történő közvetítésével még akár valami korszakalkotót is lehetett volna alkotni...

Elárulom, hogy ezúttal ez nem jött össze - annak a ellenére nem, hogy a film kifejezetten ügyesen indít. A feszültség ugyan nem szögezett a fotelbe, és a humor sem különösebben harsány, de takaréklángon mindkettő jelen van, már  az első pillanatoktól fogva. A kezdeti feketekomédiás hangulat aztán a játékidő előrehaladtával egyre sötétebbé és kegyetlenebbé válik. Fontos leszögezni, hogy azért Moth-féle titipikus found footage félelemkeltésre nem kell számítani a filmtől, ez a mozi egy egészen más, kevésbé zsigeri hatásmechanizmuson alapul. A készítők tudatosan nem az egyszerű jumpscare megoldásokra törekedtek, igyekeztek inkább átgondoltan és innovatív módon hozzáállni a műfajhoz. Errre rímel, hogy forgatókönyv (és a főszereplőnk) rögtön a legelején rutinosan megválaszolja a kézikamerás áldoku formátumból fakadó, és az angol nyelv használatából következő kérdéseket is.

Szitás Balázs hibátlanul formálja meg a megszállott kisemberként definiálható John Doe-t. Túlzás nélkül hatalmasat alakít a srác, pl. egy konzerv kibontását és elfogyasztását is minimál eszközökkel megvalósított, mégis szórakoztató showként tudja előadni. A korábbi Elekes-Gallai filmekben nem volt ilyen erős a színészi játék, Szitás Balázs itt  viszont simán elviszi a hátán a film első felét. Aki még mindenképpen ki szeretnék emelni a színészgárdából, az a "Mandy" fantázianevű prostituáltat megformáló Barta Olivia, akinek a bevállalós alakítása nagyon kellett a produkcióba, az ő jelenete egyértelműen a film legjobban sikerült szegmensei közé tartozik. Az általa prezentált erotika az én meglátásomban pont beleillik a gyilkosságok miatt egyébként is korhatáros filmbe, és logikus módon szélesíti a Elekes-Gallai duó által eddig kitaposott ösvényt. A többi színész hozza a megszokott, nem kifejezetten magas színvonalat, kivéve az író Shawn Michael Clankie-t, aki videobloggerként kifejezetten kínos alakítást nyújt.

Ezzel rá is térhetünk a a negatívumokra, mert sajnos vannak ilyenek. Első körben azt kell kiemelnem, hogy a forgatókönyv nem aknázza ki maradéktalanul a benne rejlő lehetőségeket. Az ígéretes első félidő után a játékidő közepétől elég egyenirányítottá és meglepetések nélkülivé válik a produkció. Én valami többet, valami markánsabbat vártam a gyilkosságokat tervező és kivitelező John Doe-tól, mint amit a film végül megmutatott. Különösen a fináléra éreztem ellaposodónak a történetet. A sztori végén felbukkan ugyan két csavar, ezek azonban nem a cselekményt bonyolítják: az első csak a drámai hatást kívánja fokozni, a második meg a korábbi két filmhez hasonlóan új fénybe kívánja helyezni a néző szeme előtt lepergett képeket.

Ha már drámai hatás, bizony a dramaturgiával is akadnak gondok. Mivel erősen John Doe nézőpontjával kénytelen azonosulni a befogadó, azzal az émelyítő érzéssel kell szembesülnünk, hogy egy pszichopata gyilkosnak  szurkolunk. Jó ellenpontot jelenthetne, ha az ex-barátnő és a vőlegénye szimpatikus figura lenne, de hát sajnos olyan kevés teret kap a karakterük, hogy gyakorlatilag arctalan vágóbirkaként kerülnek a szemünk elé. Így hogyan működhetne a drámai hatás, miért izgulnánk két papírmasé figuráért, akikről csak rosszat hallunk végig? A helyzetet csak súlyosbítja, hogy mintha a rendezés is kifáradna a film végére: a kézikamerás horrorfilmek esetében általában a fináléban felpörögnek az események, rohan az operatőr, előkerül az infrakamera, stb. Ezzel ellentétben az A Guidebook... végjátéka esetében statikus beállításokat, vonatott párbeszédeket, és efféle, amatőrnek ható megoldásokat kapunk.   

Az összkép tehát vegyesnek tekinthető. Az ígéretes alapkoncepció, a sajátos humor, a főszereplő pazar játéka, és a finom erotika felé való nyitás mind-mind pozitív elem. A kihagyott történetbéli ziccerek, a dramaturgiai buktatók, és a film második felének sok szempontból bekövetkező "leeresztése" olyan negatívumok, amik miatt nem tudom egyértelműen jobbnak kikiáltani jelen produkciót az elődjénél. Akkor vagyok következetes, ha ugyanolyan jónak minősítem mindkét filmet - persze hangsúlyozva, hogy hajlamos vagyok erősen felfelé kerekíteni a magyar horrorfilmek pontozásakor.

8/10

(Werewolfrulez)

------------------

"Ha vlogot készítesz, legyen érdekes személyiséged". Ez nem egy Szirmai Gergő-idézet volna (habár nem tartom kizártnak, hogy ő is nyilatkozott már hasonlót), hanem az A Guidebook to Killing Your Ex egyik legnagyobb tanulsága is lehetne akár. Gallai József legújabb művét ugyanis inkább lehet egy maratoni vlog-epizódnak, mint filmnek nevezni, lévén, hogy a már komoly found footage rutinnal rendelkező alkotó esetében ezúttal már teljesen a forma dominálja a tartalmat.

Ami első látásra még egy érdekes kísérlet: a Bodom és a Moth történetmesélésben is az áldokumentarista hagyományokat követő megvalósítása után ezúttal egy exbarátnője megölésére induló fiatalembert követhetünk, méghozzá az ehhez leginkább kézenfekvő formátum, egy videónapló segítségével. Ez egy kiváló ötlet ahhoz, hogy ne kelljen a found footage formátumot erőszakkal létrehozni (hiszen főhősünk szándékosan dokumentál mindent), azonban két olyan csapdahelyzete is adódott a koncepciónak, amelyet nem sikerült elkerülni.

Ezek közül az első, hogy egy vlog jellege sok esetben fundamentálisan ellentmond egy játékfilm mechanizmusának. John Doe-nk számára nem adódnak konfliktusok, minden jelenet az ő közlendőjére épül - ami többnyire nem túl érdekes. Mert hogy címe ellenére az alkotás nem az ex megöléséhez vezető útra építi fel a narratívát: főhősünk ugyan készségesen magyarázza, hogy hogyan lehet idegenek követését vagy a fegyverhez jutást megvalósítani, de konkrét terve nem hogy nem összetett, de még különösebb akadályokba sem ütközik, így már az első első percekben a 14 éves jutyúberek szárnypróbálgatásainak érdektelensége köszön vissza. Ugyanis a Mothhoz hasonlóan itt is az a fő probléma, hogy a jeleneteknek nincs iránya, többnyire csak lazán összekapcsolódó szövegeléseket láthatunk, amelyekben semmi tér nem marad a néző értelmezése számára - amit a film kommunikálni akar, azt főszereplője nyíltan ki is mondja. Azaz az őt játszó Szitás Balázsra hárul, hogy egyszemélyes showmanként szórakoztasson minket, ő pedig ebből a szempontból tökéletes casting volt. Amatőr színészhez képest meglepően jól hozza őrült figuráját, kellő fűszerezéssel, de soha nem túlzásokba esve adja elő kissé karakteridegenül cizellált angol szövegét. Azonban azt ő sem tudja pótolni azt, ami karakteréből hiányzik.

A második csapda ugyanis az, hogy az ő antihős-mivoltába sokkal több energiát kellett volna fektetni, hogy az első pillanattól az utolsóig megbabonázhassa a nézőt. 70 perces játékidőből 40-nek kell eltelnie, mire nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak egy lúzer szájhőssel, hanem egy valódi elmebeteggel van dolgunk. Innentől kezdve pedig tényleg elkezd érdekessé válni a produkció, azonban itt is hiányzik az a fajta minimális azonosulás, ami magával ragadna, mint például a Nightcrawler esetében. Gallai ugyan igyekszik John Doe-t olyan esendő tulajdonságokkal felruházni, mint családi tragédiái és a Taxisofőrt idéző általános magánya, de egyrészt ettől inkább csak szánandó, mint szerethető lesz a figura, másrészt ez sem kapcsolódik szervesen a történet fő motívumához (ami az ex megölése lenne). Egyetlen motivációnkként pedig marad a kaján, cinikus kíváncsiság, hogy vajon képes lesz-e véghezvinni a szörnyű tettet.

Nem tagadom, hogy én magam kértem számon a Moth kapcsán a sémák lekövetésénél komolyabb ambíciót, és ebből a szempontból elégedett is vagyok a Guidebookkal: a horror-komédiaként besorolt darab valójában egy besorolhatatlan, szokatlan élményt tartogat. Horrornak azért nem nevezném, mert a reménybeli gyilkos nézőpontjából nem jöhet létre félelemkeltés, tiszta humor helyett pedig inkább komikusnak tűnő, de alapvetően komoly céllal kommunikált abszurditást találunk. Ez természetesen csalódás lesz azok számára, akik a fenti két műfaj elvárásaival közelítenek a Guidebookhoz, de összességében (még ha sok szempontból kudarcot is vall) egy sokkal különlegesebb élményben lehet részünk.

Az A Guidebook to Killing Your Exben megvan az akarat, hogy valami újat mutasson az elcsépelt found footage-megoldások helyett, de ahhoz sokkal több erőfeszítés és alaposság szükségeltetett volna, hogy működjön is - természetesen elismerve azt, hogy egy ilyen koncepcióba sok világszínvonalú filmesnek is beletört volna a bicskája. Különleges és értékes film, csak éppen a Youtube-on könnyedén találok olyan tartalmat, ahol valaki élete nehézségeiről magyaráz egy kamerának.

4,5/10

(danialves)

Az A Guidebook to Killing Your Ex teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán