Bezárva / Shut In (2016)
2016. november 24. írta: !Márk!

Bezárva / Shut In (2016)

280563_1478445709_7543.jpgValamikor a hitchcocki időkben a thriller igen nemes és egyedi filmműfajként élt a köztudatban. Ma már azonban legalább annyira tömegcikké vált, mint a horror vagy a romantikus komédia, és a 2010-es évekre már elértük azt a szintet, amikor futószalagon jönnek egymás után az egy kaptafára gyártott thrillerek. Ez persze nem azt jelenti, hogy az új évtizedbe lépve ne születtek volna kiváló thrillerek, csak elég intenzíven kell válogatni ahhoz, hogy igazi gyöngyszemre bukkanjon az ember. Ami pedig a Bezárvát illeti, sajnos ez is egy olyan darab lett, amit a szelektálás során nyugodtan a lomtárba dobhatunk. Nem azért, mert annyira pocsék, hanem egész egyszerűen felesleges.

A történet egy nem túl könnyű sorsú gyerekpszichológusról (Naomi Watts) szól, aki egy autóbalesetben elveszíti a férjét, fia pedig nyaktól lefelé lebénult, és kommunikációra képtelen állapotba került. A bajok azonban akkor kezdődnek igazán, amikor a főhősnő egyik páciense (Jacob Tremblay) nyomtalanul eltűnik, minek következtében a nőt rémálmok gyötrik, hangokat kezd hallani, de úgy dönt, megkeresi az elveszett kisfiút, mielőtt teljesen megőrülne.

280563_1478445670_2786.jpgElőre szeretném leszögezni, hogy a Bezárva egyáltalán nem egy nézhetetlen celluloidhulladék, de egyszerűen nem tudott kitörni a szürke thrillerközegből. Hibátlanul végigzongorázza a már jól ismert sémákat, szinte percre pontosan be lehet határolni, hogy a cselekménynek melyik részéhez fogunk elérni. Ilyen téren abszolút egy korrekt iparosmunkáról van szó, de a filmen sajnos semmilyen újító szándék nem érződik, a finálét leszámítva. Itt az alkotók ugyanis próbálkoztak egy fordulatot beleszőni a történetbe, ami ugyan nem egy Hatodik érzék-szintű agyeldobós csavar, de legalább a film utolsó harmadában mutatkozott némi kreativitás az alkotók részéről.

A Bezárva legnagyobb pozitívuma Charlie Heaton volt. A lebénult srác szerepében egészen remek alakítást nyújt, de a többiekről ez már kevésbé mondható el. Naomi Watts-on érződik, hogy csak a pénzért vállalta el a főszerepet, többnyire unottan, tőle szokatlanul mérsékelten játszik. Illetve Jacob Tremblay-től sem egy középszerű thrillerszerepet vártunk volna a nagyszerű Room után, őszintén remélem, hogy nem fog zátonyra futni a karrierje.

A film hangulata is elég ingadozó. A játékidő rövidségéhez képest sok a nyugodtabb, drámaibbnak szánt periódus, amikor pedig borzongatni akart Farren Blackburn rendező, azt csak hellyel-közzel sikerült elérnie. Az volt néha az érzésem, hogy a film már-már túl sejtelmes, túl misztikus akart lenni helyenként, amivel nem is lenne baj, de ehhez a fajta hozzáálláshoz a cselekmény túl lineáris. Itt egy egyszerű eltűnés-nyomozás sztoriról van szó. Érzésem szerint ezt nem lehet annyira nyakatekert módon tálalni, amennyire a rendező igyekezett.

Charlie Heaton miatt egyszer meg lehet nézni a filmet, de végeredményben egy teljesen szürke, lapos, klisés mozi lett.

6/10

A Bezárva teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3311994234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása