Minden nótorius betűfaló életében eljön az a pillanat, amikor besokall a regényektől, a drámáktól, és egyáltalán minden létező műfajtól, és semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy rövid, de eszenciális szövegeket olvasson, lehetőleg természetesen zseniálisat. Na, erre az esetre való ez a kis könyvecske, amely a kiváló lengyel író elmélkedéseit tartalmazza a legkülönbözőbb témákban. Könnyű kézzel odavetett kis írások ezek, mégis simán padlót lehet fogni gyakorlatilag minden mondatától, annyira letaglózóan tolja a pofinkba a szerző az életbölcsességeket, hogy széttépi a gyanútlan olvasó lelkét, csont nélkül eljut a szívéig, és jól megforgatja benne a szellemi méreggel átitatott képzeletbeli tőrt. Örkény egypercesei hatottak rám utoljára így, nagyon sajnálom, hogy eddig nem olvastam az írótól semmit, igyekszem minél előbb pótolni ezen hiányosságomat, mert ha néhány firkálmányban ilyen maradanó élményt tudott nyújtani Mrozek, akkor valószínűleg a hosszabb lélegzetvételű műveiben, a novellákban, és leghíresebb drámájában, A tangóban még ennél is sokat többet fog tudni nyújtani az olvasónak.

 "Gyűlöljük a vidéket, amíg ott élünk, és mindent elkövetünk, hogy elkerüljünk onnan a Nagyvilágba. Pontosabban szólva, gyűlöljük a saját vidékiségünket. Az ember változtatni, javítani akar a sorsán. Megint egy paradoxon, mint mindig és mindenütt. Milyen kevéssé vesszük figyelembe ezt a törvényszerűséget, mennyire nem számolunk vele, hogy minden minden igyekezetünk, minden akár egyéni, akár közösségi erőfeszítésünk mindig pontosan az ellenkezőjét eredményezi annak, amit el akarunk érni. És hogy végül minden a saját ellentétébe csap át." (Vidék)

Ordas nagy közhely, de attól még igaz, hogy meg kell érni arra, hogy valaki kellő bölcsességgel tudjon megközelíteni akármilyen témát, az írások keletkezésekor erősen középkorú írónál ez adott volt, már "csak" mesterségbeli tudását kellett hozzáadnia a kis szösszenetekhez, és már készen is volt az olvasómágnes észosztás, amelyből megérthetjük, hogy mit is jelent az irodalmi szinten művelt csacskának látszó irogatás. Sokan több száz oldalon keresztül tudnak locsogni a semmiről, Mrozek-nek elég egy-két oldal arra, hogy üstökön ragadja a lényeget. Olyan témákról osztja meg velünk gondolatait, mint pl. minőség, film, pesszimista-optimista,  stílus, felkapaszkodás, fájdalom, tekintély, vasárnap. Nem tudok kedvenc írást választani, mindegyik remek és mélységesen elgondolkodtató. de talán a kritikusokról szóló gondolatai ragadtak meg a legjobban, ugyanis elegánsan levezeti, hogy mindenkinek tiszteletben tartja a véleményét, de ő maga dönti el, hogy kiével foglalkozik.

Az öngúny sem ritka vendég a sorok között, egyáltalán nem tartja magát Mrozek olyan nagy írónak, akinek a Parnasszuson lenne a helye, nem hiszi, hogy olyan különleges dolog lenne az irodalom művelése, ugyanakkor tökéletetesen tisztában van azzal, hogy igenis egy magasztos tudományból kapott egy (szerinte) kis szeletet a tehetsége révén, és látványosan kesereg azon, hogy mennyire nehéz semmiségekről írni úgy, hogy közben mindenki azt várja tőle, hogy VALAMI FONTOSAT írjon. Mégis sikerül neki, ráadásul úgy, hogy nem érezteti az olvasóval, hogy ő mennyivel okosabb nála, inkább csak megosztja vele elmélkedéseit különböző témákról, nem állítva, hogy megmondja a tutit, inkább olyan érzése van az olvasónak, mintha egy vendéglői (szándékosan nem írtam kocsmait, mert ennél sokkal szofisztikáltabb a stílus) beszélgetés során osztaná meg vele a gondolatait.

Célszerű több etapban elolvasni a vékonyka kötetet, a legjobb rászánni egy nyugodt hétvégi napot, bekészíteni egy jó teát/kávét, kinek mit, bekuckózni a fotelbe, és átadni magunkat a vegytiszta gondolkodásnak. Mert ez a legnagyobb varázsa ennek a könyvnek, ki tud zökkenteni a mindennapi rohanásból, azonnal kitörli a fejünkből a halál fontosnak gondolt hétköznapi teendőinket, és ellenállhatatlan vágyat ébreszt arra, hogy belevágjunk egy nagyon régen halogatott jó kis világmegváltásra. Baráti beszélgetésekhez is jó témákat tudnak szolgáltatni a kis írások, de arra is tökéletesek, hogy saját magunkkal beszéljük meg, hogy mit gondolunk arról, amit Mrozek leírt. Felemeli a lelket, és fel tudja ragyogtatni (ha csak rövid időre is) az elménk hátsó traktusában tanyázó magasröptű gondolatainkat.

Mindenkinek ajánlom Mrozek alkotását, amely igazából tényleg nem több, mint néhány kósza gondolat papírra vetése, amely mégis sokat tud adni az olvasójának, de kizárólag csak megfelelő hangulat fennállása esetén érdemes belevágni, ellenkező esetben végigrohanunk a zseniális sorokon, márpedig azok értékeléséhez az szükségeltetik, hogy megálljunk néhány pillanatra, és engedjük végigáramolni magunkon a hétköznapinak tűnő, mégis fennen szárnyaló gondolatokat.

10/10