Sok rendező álmodik olyan sikerről, mint amilyenben a Nader és Siminnek, és rajta keresztül a rendező Ashgar Farhadinak része volt. Az Oscar-győzelem ennek csak kisebbik része volt: sok kényszerből kikiáltott díjazottat láttunk már, de ez a film még sokáig a közbeszédben és a toplisták élén maradt. Következő darabja, A múlt már nem váltott ki ekkora hatást, azonban a direktor egyértelműen szintet lépett vele - nemcsak abban, hogy hazáját elhagyva a legnagyobb francia sztárokkal dolgozhatott, hanem saját művészetében is. 3 évvel később pedig mintha ez már tényleg csak a múlt lenne: Az ügyfélen már nyoma sincs az egykori zajos sikereknek, de mintha elveszett volna Farhadi ambíciója is, hogy próbára tegye magát.

A rendező előző két darabja egyszerű, mindennapi történésekből hátborzongató aprólékossággal összeillesztett thrillerek voltak, amelyek hatását nem is annyira az események súlya adta (ez ellent is mondott volna hiperrealisztikus atmoszférájának), hanem az, ahogyan előbb-utóbb minden jelentéktelennek tűnő mozzanat értelmet nyert. Azonban Az ügyfél egy sokkal kevésbé koncepciózus megoldást képvisel, ugyan itt is adott az események láncolatát beindító trauma (a feleséget tévedésből megtámadják a házaspár új lakásában), azonban a továbbiak során számos, ezzel relevanciát nem képező esemény következik. A férj tanórái, a közösen megvalósított színdarabba átcsatornázott feszültségek ugyan fontos karakterfestő eszközöket adnak a rendező kezébe, de nem járulnak hozzá a történet fő konfliktusához - sőt, még az azzal kapcsolatos nyomozás is alig gyarapítja új információkkal az összképet. Még Irán sajátos kultúrája (amely a Nader és Simint például velejéig áthatotta) is alig szűrődik be az atmoszférába, láthatóan a rendező feladta, hogy ilyen részletekkel is erősítse gondolatait.

Úgy tűnik, mintha Farhadi ezúttal egymásra csak szimbolikusan reflektáló történeti síkokkal dolgozna (a színdarabról rögtön eszünkbe juthat a Birdman által is hasonlóképpen alkalmazott allegória), és ezeken keresztül próbálna kommunikálni, azonban nehéz átvitt értelmet feltételezni száraz, szigorúan a valóság talaján tartott stílusa mellett. Viszont ez esetben Az ügyfél pusztán arról szól, hogy hogyan használ egy férfi és egy nő teljesen eltérő eszközöket egy trauma feldolgozására, és ugyan Farhadi ezt a tőle megszokott módon finom és érzékeny megoldásokkal ábrázolja, a konkrét út ebben már feleannyira sem érdekes, mint például a Nader és Simin dilemmáit katalizáló ügy utóélete.

Az ügyfél tehát bántóan lapos és érdektelen film, elsősorban annak köszönhetően, hogy az iráni rendezőtől szokatlan módon széttartó és körülményes. Hiszen Farhadi stílusának nyerssége mindig is megnehezítette a befogadást, azonban erről könnyű volt megfeledkezni, amíg lenyűgözően megszerkesztett történetek társultak hozzá. Ennek híján azonban legújabb filmje csak a világ távoli részeiről érkező tucatdrámák sorát gyarapítja.

6/10

Az ügyfél teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán