Hányszor láttad már a filmet? Nem elégszer! A 80-as évek egyik ikonikus alkotása több évtizeddel a bemutatója után sem tud kimenni a divatból, melynek legfőbb oka, hogy nemcsak igazi tesztoszteronbomba, hanem thrillernek is kiváló (horrornak azért nem nagyon titulálnám, mert én a műfaj legártatlanabb darabjait is csak kispárna mögül szoktam nézni, ezt a filmet viszont gyerekkorom óta már vagy ezerszer láttam, és soha nem voltak miatta álmatlan éjszakáim). A Ragadozó mára már a popkultúra része lett, pedig ezt a szörnyet még nem a CGI alkotta, hús-vér ember volt a felejthetetlen külső mögött (azt tudtad, hogy eredetileg maga az isteni Jean-Claude Van Damme bújt meg a dögös szerkó és a maszk mögött? Csak pár nap forgatás után kilépett a projektből, és így Kevin Peter Hall nyerte meg magának a feladatot és a majdnem Darth Vader-szintű halhatatlanságot, őt egyébként a film végén néhány jelenet erejéig kosztüm nélkül is láthatjuk a filmben, a helikopter pilótájaként). Régen láttam már ifjabb éveim nagy kedvencét, aggódtam is picit, hogy megrágta már az idő vasfoga, de hamar megnyugodtam, hogy nem, jó film ez még mindig!
Dutch (Arnold Schwarzenegger) és csapata elvállal egy egyszerűnek tűnő megbízást, két minisztert kellene kiszabadítaniuk a gerillák karmaiból, azonban a dolgok viharsebesen elfajulnak, és kiderül, hogy egy nem e világi ellenféllel állnak szemben. Miután sorban elveszíti az embereit, Dutch-nak végül egyedül kell szembeszállnia a nem hétköznapi külsejű és fegyverzetű ragadozóval....
John McTiernan a karrierjét alapozta meg ezzel az alkotással, azonban a forgatás idején még nagyon kezdőnek számított, és igazából Arnie-n kívül nem volt nagy név a stáblistán, Shane Black is "csak" színészi minőségében vett részt a moziban. Na jó, ne legyünk ennyire gonoszak, Carl Weathers mindannyiunk kedvenc Apollo Creed-je a Rocky-ból, és a többi szereplő is a kor fenegyerekei közé tartozott, vagyis nemcsak muszkliban nem volt hiány, tesztoszteronban sem, a kivitelezéssel sem voltak problémák, olyan kőkemény akcióorgiát kaptunk a pofinkba, amelyen még ma is simán be lehet sírni. Azonban ettől még nem emelkedett volna ki a Ragadozó a kor akciófilmjei közül, ehhez kellett maga a Predator, vagyis egy übercool Alien-klón, aki remekül tudja álcázni magát, überállat páncélszerű izében rohangál, Bond-szintű kütyükkel van ellátva, és akkor a mára már ikonikussá lett sisakjáról (és "hajáról") még nem is beszéltem. És még mindig rá tudtak tenni egy lapáttal az alkotók, ugyanis olyan hatásos thrillert rittyentettek a Ragadozó levadászása köré, hogy még a sokadik újrázás közben is betegre tudjuk izgulni magunkat azon, hogy vajon "mi az isten vagy te?", és ezredjére is beájuljunk a tisztázatlan eredetű rosszfiú külsején.
Ezt a filmet nem kell komolyan venni, egyszerűen csak hagyni kell, hogy vigyen magával a történet, ne gondolkodjunk túl sokat a forgatókönyvön, nyugodtan adjuk át magunkat a bűnös élvezeteknek, gátlások nélkül imádjuk az Osztrák Tölgy szokásos egysorosait, nézegessünk mi lányok brutális bicepszeket és kockahasakat (az urak pedig ne tegyenek megjegyzéseket, meg lehet keresni a legközelebbi edzőtermet, és el lehet kezdeni rendeltetésszerűen használni, ártani biztosan nem fog), vesszünk el az akcióorgiában, nem kell mindig a világmegváltás, a szórakozásra is időt kell szakítani, nemdebár? A zenéről se felejtsünk el szót ejteni, Alan Silvestri jól tette a dolgát, kellőképpen tudta fokozni az izgalmakat. Ütös kis mozi ez még mindig, amelyben a Terminátor végre emberére (na jó, alienjére) talál, össze kell kapnia magát, hogy szétrúgja azt a jól pánélozott hátsó felét, és még az a csúfság is megesik vele, hogy jól megruházzák, ami azért elég ritkán szokott előfordulni vele, a baltával metszett arcát borító színpompás festékről és a sárról már ne is beszéljünk.
Bármilyen hihetetlen, ez a kőkemény akciófilm egy viccnek köszönheti a születését, ugyanis akkoriban járt a sokadik felvonásánál a Rocky-sorozat, és valaki megeresztette azt a poént Hollywoodban, hogy Balboa már csak E.T-vel nem bunyózott még, és erre megszaladt néhány kreatív filmes fantáziája. A forgatás nem volt leányálom, a színészek küzdöttek rendesen a dzsungellel, és akkor még olyan finomságokról nem is beszéltem, hogy a biztosító ragaszkodott ahhoz, hogy a Billyt alakító Sonny Landham-ot testőr felügyelje, hogy biztosan ne keverjen semmilyen bajt. Ez azonban nem számít, a lényeg az, hogy egy igazi legenda született a filmmel, a Predator sokkal több lett, mint egy dögös akciófilm, a kor egyik legemlékezetesebb mozija került leforgatásra, amelyen nem fognak az évek, és teljesen lényegtelen, hogy a trükkökön már régen túlhaladt az idő.
Ha nagyon akarnék, bele tudnék kötni a filmbe (több szál nincs elvarrva, inkább a látványon van a hangsúly, mint a karaktereken és a történetvezetésen, stb, stb.), de eszemben sincs, gátlások nélkül imádom, mert még ennyi év után is hozni tudja a boldog 80-as évek hangulatát (amelyet csak az tud igazán értékelni, aki már élt akkor), Arnie karizma és karizmája nélkül lehet élni, csak nem érdemes, a Predator egy igazi menő rosszfiú, adunk az akciónak, izgalomból sincs hiány, kell ennél több?
8/10
(FilmBaráth)
--------------
John McTiernan kultikus akciómozija hiába képvisel egy radikálisan más irányvonalat mint a korszak más túlértékelt akciómozijai, alapvetően jól illeszkedik azok sorába. Ami már inkább meglepő (amellett, hogy ugyanez a rendező egy évre rá a Die Harddal egy akciófilmes mérföldkövet alkotott), hogy ennek ellenére is vannak olyan értékei, amelyek máig csúcsteljesítménynek tekinthetők - igaz, nem is az akciófilmek, hanem a thrillerek és horrorok között. De a Predator mintha soha nem tudta volna teljesen befogadni ezt az irányvonalat, így végül megragadt félúton egy gyenge, izomszagú tűzijáték és egy korszakalkotó popkulturális öröksséggel bíró mű között.
A produkció nem árul zsákbamacskát: egy hibátlan, a művészetet túláradó maszkulinitással helyettesítő B-film, még ha annak egy kissé túl high concept és túl nagy költségvetésű. McTiernan stílusában nem köt kompromisszumokat, minden képkockájának az egész atmoszférát átható tesztoszteronszag megteremtése a célja: a világ legférfiasabb kézfogása, az embertelen méretű géppuskákkal, csípőből tüzelő izomkolosszusok, a Michael Bay-t megszégyenítő belassított robbanáspornó és egymást versenyezve alulmúló szövegkönyv és színészi alakítások olyan fokú igénytelenséget teremtenek meg, amelyet szinte már pazarlás egy remek sci-fi-horror alapötletbe oltani. Nem véletlen, hogy az összkép tekintetében a Ragadozó jelenléte végig idegen testnek tűnik: a gerillák legyilkolásáig (azaz nagyjából a játékidő első 45 percében) akár el is hagyható, és a nagy összecsapás és a felfedezett átverések elindította gondolatok végül teljesen elvarratlanul maradnak a lény támadása kedvéért. (Nem lepődnék meg, ha kiderülne, egy Predator-mentes, kémfilmes átverésekkel teli rambózás volt csak a legelső verzió tartalma.)
Ugyanakkor a szinte legyőzhetetlen idegennek hála képes végül a Predator legalább minimálisan kinőni egy nevetségesen bugyuta akcióorgia szintjét: a lény kezdeti sejtetése, majd fenyegetésének egyre véresebb és hátborzongatóbb adagolása egy kiváló thriller és horrort farag az alapvetően nem sokra érdemesült alapötletből. A mai napig tanítani való, ahogy már nagyjából a 20. perctől kezdve folyamatosan tudatosítva van bennünk a lény jelenléte, amely azonban még egy jó fél óráig így is láthatatlan - de annál kegyetlenebb - fenyegetés marad. A Ragadozó elképesztő képességei, illetve a katonák kilátástalan helyzetének felépítése is kellő fokozatossággal történik a második felvonás során, megteremtve a lehetőséget arra, hogy McTiernan tényleg csak akkor lője el a puskaporát, amikor annak elérkezik az ideje - ugyanakkor addig se legyen teljesen unalmas az eseménysor. (A horrorok / thrillerek 90%-a a mai napig ezen bicsaklik meg.)
Éppen ezért kár, hogy a fináléra egy huszárvágással visszatérünk az agyatlan akciófilmhez: Schwarzenegger immár puszta kézzel, kiscserkész tudásával esik neki ellenfelének, amely hiába volt ravaszabb eddig egy szakasznyi katonánál, ezúttal meglepően butának és sebezhetőnek bizonyul. Az ötletesen alakított összecsapás során ugyan kevésbé tűnik fel, de végeredményben nehezen palástolható, hogy az addig ijesztően legyőzhetetlennek beállított lényt vissza kellett gyengíteni főhősünk számára, ezzel pedig a nagyszabású összecsapás is hamar egy kényszeredett pofozkodássá alakul.
A Predator tehát sok tekintetben nem több a kor kriminálisan buta tucatakciófilmjeinél, ugyanakkor horror-thrillerként a mai napig etalonnak tekinthető megoldásokkal dolgozik, így végeredményben az sem véletlen, hogy az Alien-sorozatéval egyenértékűre emelődött az öröksége. Az viszont a mai napig várat magára, hogy ezt az örökséget egy filmművészetileg is értékes film is gyarapítsa.
6/10
(danialves)
A Ragadozó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
