Paulo Coelho munkássága elég távol áll tőlem, magvas gondolatai nem sokat mondanak nekem. Új regénye azonban rögtön felkeltette a figyelmem, lévén hogy Mata Hariról szól, akit mindig is izgalmas történelmi személynek tartottam (életét több film is feldolgozta, fénykorában Gábor Zsazsa is játszotta).

A 20. század eleji Párizs Mata Hari lábai előtt hevert a szépsége és egzotikus táncai miatt, az I. világháborúban azonban elfogták mint kémet és 1917. október 15-én a franciák kivégezték. Csak halála után derült ki, hogy ártatlan volt; 2001-ben a francia hatóságok hivatalosan is megállapították ezt. Nagyon kíváncsi voltam tehát, Coelho hogy állít neki emléket.

A mindössze 192 oldalas regénynek Mata Hari az elbeszélője, aki egy naplónak is tekinthető hosszú-hosszú levelet ír az ügyvédjének, rajta keresztül valójában az elhagyott lányának. A már bebörtönzött nő a köztársasági elnök kegyelmére vár, reménykedik a szabadulásban, de soraiban kevés remény van.

Mata Hari eredeti neve Margaretha Geertruida Zelle, 1876-ban született Hollandiában. Szabadságra, kalandra vágyott az unalmas élete helyett, így bátor döntést hozott és férjhez ment egy katonatiszthez, aki a holland fennhatóság alatt álló Kelet-Indiák gyarmaton teljesített szolgálatot. Margaretha tehát odaköltözött, de házasságukban nem volt sok öröm, fiúgyermekük tragikus halála végképp megrontotta kapcsolatukat. Európába visszatérve Margaretha Párizsba szökött és egy idő múlva megalkotta Mata Hari-t, a táncost és kurtizánt, aki erotikus táncai során szinte meztelenre vetkőzött a vendégei előtt. Volt sok kuncsaftja, pénze és hírneve, de az I. világháborúban rosszul lavírozott a franciák és németek között (mindkét oldalról voltak szeretői), ill. hírnevét próbálta növelni sokszor nemlétező tudásáról szóló pletykákkal. Megvádolták, minden barátja elfordult tőle, nem kapott kegyelmet, pedig nem voltak konkrét bizonyítékok ellene. Kivégezték. 41 éves volt.

Azt rögtön le is szögezném, hogy a regény pár pontban nem követi a valóságot, de ez nem von le semmit az élvezhetőség értékéből. Coelho nyilván sokat kutatott a könyv írása közben, de nem tekinthető életrajznak. Amit kicsit sajnálok, hogy a végén mintha kifogyott volna a szusz az íróból, szívesen olvastam volna többet a háborús időkről, Mata Hari rejtélyes orosz tisztjéről, az egyáltalán nem pártatlan tárgyalásról. Coelho egyébként itt szemszöget váltott és Mata Hari ügyvédje meséli el a tárgyalás vádjait, amely szerint a franciáknak kellett egy bűnbak a vereségekkel teli időkben, és Mata Hari híressége miatt tökéletes alany volt, mint kettős kém.

A könyv elején elhangzik: "Mindig elkerültem a büntetést elkövetett bűneimért, melyek közül a legsúlyosabb az volt, hogy emancipált és független nő mertem lenni a férfiak által irányított világban." Mata Hari alakja végig hű ehhez a gondolathoz, még akkor is, ha világos az olvasó számára, hogy ez csak álca, jelmez, mint azok a fátylak, drágakövek, amiket a táncfellépésein visel. Hiába tetszett a könyv, úgy érzem Mata Harihoz nem sikerült közelebb kerülnöm, megértenem. Sokszor megnyilatkozott a túlzott beképzeltsége, állandó elégedetlensége, amely miatt valahogy nem látta meg, hogy miközben függetlennek hirdeti magát, görcsösen függ a férfiak figyelmétől. Nem tudott szimpatikus lenni, inkább sajnáltam. Rossz korba született.

A stílus is tipikus Coelho-s, próbált a szövegbe nagy igazságokat belecsempészni, mintha Mata Hari is sokat filozofálgatna az életről. Ezek többsége sajnos nem tudott átjönni és nem érzem azt sem, hogy az író bele tudta volna élni magát a tragikus sorsú nő helyzetébe.

Összességében 6/10-re értékelem A kémet, mert ugyan érdekes volt és olvastatta magát, kicsit többet vártam volna egy olyan könyvtől, ami Mata Hariról szól.

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.