Egy mély könyv gyakran sokkal nehezebb dió, mint egy mély film. Egy sokatmondó filmen gyakorlatilag két óra alatt túl van az ember, hogy aztán az önmarcangolással együtt is egy hét alatt feldolgozza a történteket. A drámai könyvek azonban más tészták: az olvasó 2-300 oldalon keresztül, azaz napokig a történet sodrásában marad, amely így jó ideig nem ereszti, és folyamatosan bombázza a gondolataival. A Félelem is egy ilyen könyv, bár őszintén szólva ennél jóval erősebb is lehetett volna; Dirk Kurbjuweit thriller-drámája esetében is igaz az a mondás, hogy a kevesebb sokszor több.

Randolph élete látszólag tökéletes, hisz sikeres építész, aki családjával épp most költözött egy új, pompás házba. Azonban a família idilli életét idővel a szomszéd Tiberius jelenléte keseríti meg, hisz a férfi folyamatos zaklatásokkal bombázza előbb Randolph feleségét, majd magát a családfőt is, koholt vádak alapján felzaklatva az életüket. Randolph és Rebecca kényszerhelyzetbe kerül: bármilyen eszközzel, de meg kell óvniuk gyermekeiket és a házasságukat az agresszív szomszédtól.

A Félelem egy olyan könyv, amely látszólag egy percre sem lacafacázik: Dirk Kurbjuweit már az első oldalakban feloldja a szomszéd-főhős ellentétet egy gyilkossággal, amely az előbbi halálával ér véget (nyilván ebből adódóan ez spoilernek sem tekinthető). A történet gyakorlatilag innen indul, és Randolph E/1-es elbeszélésében követhetjük nyomon, gyakran párhuzamos idősíkokra helyezve, a régmúltban és a közelmúltban ugrálva próbálja megindokolni azt, hogy hogyan jutottunk el a jelenben fennálló helyzethez.

Az E/1-s elbeszélésmód papíron azért tűnik jó ötletnek, mert a történet ettől sokkal személyesebb színezetet kap, ebből adódóan könnyebb megismerni a főhős karakterét, múltját és jelenét. Azonban esetünkben ez sokszor nem működik, hisz néha látszólag teljesen bagatell dolgokon időzik el a főhős, ezzel értékes oldalakat elfoglalva az amúgy sem hosszú (mindössze 260 oldalas) könyvből. A Félelem ebből adódóan néha igazán felemás képet mutat, mert Kurbjuweit rengeteg dolgot próbált belesűríteni a könyvébe, a gerincet alkotó szomszéd-ellentéten túl például az NSZK-NDK helyzetével, vagy az apa-fiú kapcsolattal is foglalkozik, ezek pedig sokszor feleslegesen, fontoskodóan hatnak. Mondanom sem kell, hogy egy ennyire kevés oldalszámmal rendelkező könyv nem igazán engedheti meg magának a gyakran oldalakig tartó semmitmondást.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a Félelemben nincsenek konkrét párbeszédek, és gyakorlatilag csak a főhős elbeszélésén keresztül történnek a szóváltások, sokszor oldalakon keresztül látszólag nem épül a cselekmény, és mintha a főszáltól kevésbé fontos dolgokon időznénk el a kelleténél jóval többet. Ez pedig azért fájó, mert a történet középpontjául szolgáló zaklatás egyszerűen zseniális mind megvalósításában mind gondolatfelvetéseiben, ebből adódóan sokszor értetlenül álltam Kurbjuweit egyes történetszálai mellett.

Az sem elhanyagolható tény, hogy a "főhősünk" karaktere inkább fekete, mint fehér: Randolph egyszer lenéző, máskor a feleségét tárgyként kezelő figurája alkalmanként eléggé rossz nézőpont a sztorit tekintve, szóval a személyes hangvétel rengetegszer a visszájára fordul, ez pedig nem tesz jót a karakterek között épülő viszonynak.

Ettől függetlenül a Félelem nem rossz könyv, sőt, igazán érdekes, és manapság mindennapi gondolatokkal dolgozik, amelyekben az a félelmetes, hogy sokszor mi is hasonló döntéshelyzetbe kerülünk, mert a konfliktusok elkerülhetetlenek. Ha könnyebben emészthető lenne a formulája, és kiszakadna az erősen megkérdőjelezhető főhős szemszögéből, akkor egy meghatározó könyvélményről beszélhetnénk, így csak egy remek mondanivalóval rendelkező, de sokszor fárasztó irománnyal volt dolgom, amely sokkal inkább karakterközpontú dráma, mint pszicho-thriller.

7/10

A könyvet az Athenauem Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.