Sorozatos körökben gyakorta használt kifejezés a "második évados visszaesés", aminek most a Mr. Robot is áldozatául esett, vagy inkább fogalmazzunk úgy, áldozatul ejtette saját magát. A USA Network hackeres szériája tavaly hatalmas svunggal robbant be és talán az év legjobb újonca is lett - igaz, hozzá kell tenni, hogy nem 2015 volt a legerősebb év sorozatos újoncok szempontjából. Rejtélyek, egyedi hangvétel, innovatív vizualis megoldások, sok elgondolkodtató kérdés napjaink társadalmával kapsolatban. Leginkább ezek miatt lehetett sikeres és tehetett viszonylag nagy népszerűségre szert a sorozat. A gond csak az, hogy az egyetlen csavarra felépített első évados sztori után folytatást is kellett készíteni és annak ellenére, hogy Sam Esmail megnyugtatott mindenkit afelől, hogy erős vízióval rendelkezik a jövőt illetően, az idei etap finoman szólva is felemásra sikeredett, de talán közelebb állok az igazsághoz, ha azt mondom, egyenesen elhasalt.

Menetrendszerűen most a történetet kéne felvázolnom néhány mondatban, de egyrészről nem akarok semmit sem lelőni annak, aki még nem látta a sorozatot, másfelől viszont nem is igazán tudnék sok mindent megfogalmazni ezzel kapcsolatban, mert őszintén bevallom, én sem vagyok vele teljes mértékben tisztában, annyira kusza lett itt idővel minden. A lényeg, hogy egy profi hacker csoport megelégeli a multik által uralt világot, amelyben mindent a pénz irányít és néhány ember, köztük Elliot (Rami Malek) a fejébe veszi, hogy ledöntik ezt a rendszert. Időközben azonban egyre furcsább, megmagyarázhatatlan gondok történnek, ami jócskán megnehezítik ezt a folyamatot. Megmagyarázhatatlan, vagyis szürreális elemek és megmagyarázhatatlan, vagyis értelmetlen dolgok keverednek a Mr. Robotban, a 2. évad esetében inkább az utóbbi, negatív értelemben.

A fő gond leginkább az volt az évaddal, hogy már tavaly válasz kaptunk sok mindenre, új érdekességeket pedig nem sikerült alkotni. A sztoriról sejthettük, hogy merre tart és hová fog kifutni, a látvány, a technikai megoldások egy idő után kezdtek egysíkúvá válni, míg az erős karakterek hiánya egyre jobban kiütközött. Ehhez jött még hozzá Sam Esmail személye, aki mintha teljesen elszállt volna a tavalyi dicséretekről és elkezdett volna túl sokat gondolni magáról, ezáltal pedig olyan helyekre akarta elvinni a sorozatát, amelyekre képtelen volt.

Damon Lindelof a The Lefotversben képes volt arra, hogy misztikumokkal kikövezve érzelmi síkon meséljen el bonyolult és komplett történet, Bryan Fuller tudta, hogy kell abszolút formabontóan, erős szimbólumrendszerrel kételyek között tartani a nézőt, de Esmail ezekre nem volt képes. Sőt, egészen erőltetett és hatásvadászra sikerült az évad. A történet igazából két szálon halad: az egyiken Elliot zavaros elméjében veszünk el, a másikon azt követhetjük figyelemmel, ahogy az FBI próbálja elkapni a korábban már említett hackercsoportot, kiberterrorizmusnak bélyegezve a ténykedésüket. A kettő közül ismételten inkább az előbbi futott ki lényegesebbnek, azonban erről a szálról sokat elmond, hogy csak az évad utolsó néhány részére vált világossá, mi is történik valójában. Addig pedig Esmail teljesen megvezette nézőit folyamatos időugrásokkal, spontán helyszíni váltásokkal és bizonyos narrációs trükkökkel, de mindezt oly módon, mintha nem tudta volna a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.

Elliot története epizódról epizódra vált egyre érdektelenebbé és fárasztóbbá, aminek betetőzése volt az egyik rész elején látható teljesen felesleges és erőltetett alánevetős, retró szitkom stílusú szegmens, amiben lényegében az égegyadta világon semmi sem történt, de ki lehetett pipálni, hogy "na, ilyen is volt." A finálé is nagyjából annyira működött ennek fényében, mint ahogy az várható volt: erőtlen és felszínes felvezetés után erőtlen és felszínes zárást kaptunk, ami után semmi kedvem nem lett visszatérni a már egyébként berendelt harmadik etapra. Semmi sem sikerült úgy idén ilyen tekintetben, mint az első évadban. A legviccesebb az egész dologban pedig az, hogy a másik szál még feleennyire sem tudott megmozgatni, igazság szerint, egy pillanatig sem, a korábban már említett karakterhiánynak köszönhetően.

Rami Malek nem is olyan régen az első évados teljesítményéért Emmy díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában, - nem is jogtalanul - de idén az ő játéka sem tudta felhúzni az évadot, részben azért is mert ugyanazokat a köröket futotta, ugyanazokkal a démonokkal szált szembe, mint korábban. Másoknak sem termett sokk babér, hiszen egyszerűen nem volt a hely a kibontakozásra. Ugyebár se a karakterek, se a történet, és ezek mentén, Esmail víziója miatt a színészi gárda sem tudott rendesen kibontakozni. Az Angelát alakító Portia Doubledaynek például kis túlzással egy arckifejezéssel kellett lehoznia 12 epizódot, de ezt nem csak ő mondhatná el.

A dolog azért is bosszantó annyira, mert bőven van potenciál a sorozatban, de ha ez így folytatódik, akkor mind hiába. Egyedül a vizualitás maradt meg, ami ideig-óráig tud érdekes lenni, de az is már csak egyre kisebb mértékben. Egyelőre semmi jel nem mutat arra azonban, hogy gyökeres változtatás lenne a jövőben és szükség nem is biztos, hogy van erre, csak jó lenne, ha érvényesülne a "gondolkodj, mielőtt cselekszel" mondás. Láttam már rosszabb évadokat is összességében, de a jelenlegi minőségbeli viszonyok között így is kiemelkedően gyengének tűnt a Mr. Robot második nekifutása.

5/10

A Mr. Robot teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán