Gigor Attila rendező-forgatókönyvíró a 2008-as A nyomozó című filmjével tűnt fel a radaromon. Akkor egy nagyszerű, stílusos krimit tett le az asztalra, ami mert egy kicsit rendhagyó is lenni, és amivel egyetlen csapásra bekerült a kedvenc magyar filmeseim közé. Néhány héttel ezelőtt a moziban találkoztam a Kút című új filmjének szokatlan - kis túlzással zseniálisnak is nevezhető - előzetesével. Most, hogy sikerült megtekintenem a kész produkciót, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a marketingkampány nem hazudott a filmről: itt bizony tényleg egy remek alkotás született, és Gigor Attila egyértelműen megerősítette a pozícióját az igazán figyelemreméltó magyar rendezők között.
Én csak annyit tudtam a film történetéről, amint a fentebb említett előzetes elárult (tehát lényegében semmit), és azt hiszem, ez a legjobb állapot, ahogyan közelíthetünk a mozi felé. Aki az enyémhez hasonlóan a nulláról szeret indítani egy produkcióval kapcsolatban - meghagyva magának a felfedezés és a rácsodálkozás örömét - az inkább ugorja át a következő bekezdést.
A kíváncsiak kedvéért írok egy pár szót a szinopszisról. A történet főszereplője a balhés Laci (Jankovics Péter), aki az édesanyjával (Udvaros Dorottya) egy isten háta mögötti benzinkútra utazik. A töltőállomást Laci harminc éve nem látott apja, István (Kovács Zsolt) vezeti. István egy lepukkant, rövidlátó alkoholista, akinek egyetlen társasága Zoli (Tzafetás Roland), a súlyos mozgáskorlátozottsággal küzdő, nincstelen fiatalember. Laci úgy dönt, hogy egy kis ideig az anyja helyett az apjával marad a benzinkúton, hogy jobban megismerje. Egy Svájcba tartó, prostituáltakat szállító kisbusz érkezése azonban egészen meglepő fordulatokat hoz a furcsa család életébe...
A Kút annyira jellegzetesen magyar képekkel, helyszínekkel, élethelyzetekkel indít, hogy az már szinte fáj. Udvaros Dorottya karaktere hangnemet-szöveget-dallamot tévesztve énekel a kocsiban a rádióval együtt; a benzinkút egy rendszerváltás idejéből ránk maradt, olaj- és benzinszagú doboz; mindenhol üres üvegekbe, koszba, bűzbe és testileg-lelkileg megnyomorodott emberekbe botlunk, akiknek minden második szava valami ízes trágárság. A magyar rögvalóságban gyökeredző történet a tényleges cselekmény beindulásával némileg hollywoodi irányt vesz, de az események mindig megbicsaklanak a makacs, indulatos, segítséget elutasító, konok és/vagy a világból kimenekülő magyar mentalitáson. A történet szereplői mindannyian deformált roncsok, vagy azok lesznek: ki lelki, ki testi értelemben szenvedett, vagy szenved maradandó sérüléseket. És persze nem tudunk mást tenni, csak röhögni a kínjainkon.
A filmet nem véletlenül játékfilmként jelölte meg a forgalmazó, a műfaji besorolása ugyanis egyáltalán nem egyszerű feladat. A vígjáték, a dráma, a thriller és a fekete komédia zsánerek elemei keverednek ebben az alkotásban, de nem hibázik az sem, aki szerzői filmként közelíti meg a produkciót. A vegyesfelvágott koncepcióból egy olyan hibrid született, ami - az általam igen nagyra becsült, Antal Nimród-féle Kontrollhoz hasonlóan - egyszerre humoros, szomorú, izgalmas és sokatmondó. Az élet(és izzadtság)szagú szereplők személyiségéből fakadó komikum jól megfér benne az emberi tragédiák, és a magyar filmtől szokatlanul explicit, horrorisztikus erőszakábrázolás mellett. És persze ott van egy már-már sámánisztikus bulijelenetből kinövő, édeshármasban megejtett, vibráló szexjelenet is, amihez képest még a szintén hazai Víkend emlékezetes oszlophoz kötözős szekvenciája is fantáziátlannak és szürkének tűnik.
A minőségi, de szélsőséges összetevők között a kötőanyagot Herbai Márk visszafogottságukban stílusos képei, Kiss Wanda átgondolt vágása, és a kissé karikírozott, de jól megálmodott karakterek, valamint ez utóbbival kéz-a-kézben együtt járó pazar színészi teljesítmények jelentik. Szinte mindenkit dicsérhetnék a színészgárdából, de külön ki kell emelnem Tzafetás Roland, Kurta Niké, és Trokán Nóra hármasát. Tzafetás Rolandra hatalmas súly nehezedett, a mindenhol ott lévő, az eseményeket megfigyelő, ironikus humorú, és az egész filmen végighúzódó, igencsak tanulságos történetet mesélő rokkant-figurája könnyen lehetett volna idegesítő vagy fárasztó, viszont a színészt dicséri, hogy abszolút szerethetően és hitelesen hozta ezt a különleges alakot. A magyar gyártású Terápia második évadában feltűnt Kurta Niké szabályosan brillírozott a fiatal, kalandvágyó, de téthelyzetekben folyton elbizonytalanodó prostituált, Marcsi szerepében. A Trokán Nóra által hihetetlen természetességgel megformált, egyszerű, de jó szívű, vélhetően roma származású Hajni talán a film legviccesebb mellékszereplője, nem mellesleg eyecandynek sem utolsó. A többiek is igen jó teljesítményt nyújtottak, Pokorny Liát kicsit sajnáltam, hiszen profin hozta a kiöregedett szajha szerepét, csak sajnos kevés játékidőt kapott.
A film legnagyobb erénye és legnagyobb hátránya is egyben a műfaji csapogása. Mivel nem teszi le egyetlen zsáner mellett sem a voksát, számtalan meglepetéssel és megdöbbentő pillanattal tud szolgálni a néző számára, viszont azoknak, akik a műfaji filmek biztonságot jelentő kliséit várják a filmtől, törvényszerűen csalódniuk kell, és egy fókuszálatlan, zavaró momentumokkal terhelt alkotásnak fogják megélni a produkciót. Akik pl. a prostituált Marcsi és a Laci "szerelmét" a középpontba helyező, Tiszta Románc-módi vadromantikus sztorit várnak, csúnyán pofára fognak esni. A fentebb már említett, a forgatókönyv által kidomborított magyar mentalitás megnyilvánulásai ugyanis többször is kisiklatják az események vonatát a hollywoodi megoldások sínpárjáról.
Álláspontom szerint a Kút hamarosan kultstátuszba fog emelkedni, bár nem mindenki lesz vevő a sajátos humorára, brutalitására és keserű, de valahol mélyen belül reménykedő mondanivalójára. A prostik, a stricik és az őket kiszolgáló nyomorultak elgondolkodtató története fájdalmasan magyar, de éppen eléggé amerikanizált ahhoz, hogy sokan felfedezhessék benne az igazi filmes gyöngyszemet.
9/10
A film teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
