Meg szoktam tartani a három lépés távolságot az agyonhype-olt íróktól (sok éves tapasztalat mondatja velem, hogy 1. a marketinggyárat a helyén kell kezelni, 2. az idő fogja eldönteni, hogy a rendkívül felhígult írói szakmából ki tud valóban értékes alkotásokat letenni az asztalra, 3. sokkal izgalmasabb felfedezni a rejtett kincseket, mint azokat, amelyeket hirtelen felkap a média), Grecsóra viszont már nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy belevágtam az idén megjelent könyvébe. Az író okosan használja a médiát, úgy tudott kiemelkedő ismertségre szert tenni, hogy minőségi irodalmat művel (tudom, hogy sznobizmus, de azért az Élet és irodalomnál nem lehet szerkesztő az, akinek nincs elegendő tehetsége ehhez a nem könnyű pályához), folyamatosan az eladási listák élén szerepel, miközben a kritikák is elismerik a munkáját. Mindezek ismeretében bizakodva vágtam bele a Jelmezbál elolvasásába, és azt kell mondanom, hogy Grecsó valóban jól ír, de azért maradt bennem egy kis hiányérzet. Igazából egy novellafüzérhez van szerencsénk, amelynek vannak kiváló, jó és kevésbé jól sikerült darabjai, össze tudtak állni egységes egésszé, de sajnos sikerült túlbonyolítani a történetet, a remek szerkesztésnek (vagyis a szintén kiváló írónak, Darvasi Lászlónak) köszönhetően lesz maradandó könyvélmény, de mégsem érzi úgy az olvasó, hogy ezt az alkotást fogja könnyes szemmel emlegetni a gyerekeinek sok év múlva.

Az 1960-as években egy kis faluban két lányt brutálisan megölnek, egy harmadikat pedig megcsonkítanak és eltűnik. Egy fiatal rendőr, akit erős érzelmi szálak fűztek ehhez a lányhoz, sok év után sem feledi a történteket, és álmában sem gondolta volna, hogy a rejtélyre a megoldást Budapesten, egy véletlen utcai találkozás során fogja megtalálni. Azonban ahhoz, hogy mi is megértsük a kirakós mozaikjait, nagyon sok kis történetet kell megismernünk, és miközben keveredik a múlt, a jelen, és a jövő, minden kiderül...

Utoljára a Száz év magánynál fordult elő velem az, hogy ennyire kelljen figyelnem minden apróságra, mert egyrészt egy idő után nehéz követni, hogy most éppen kinek a kijének a történetét ismerjük meg, másrészt pedig annyira el vannak rejtve az összefüggések a novellákban, hogy sokszor egy mondat közepén rejtező néhány szóból derül ki, hogy mi zajlott le egy jó néhány résszel ezelőtti karakter életével, ami hatással lesz egy következő karakterére egy másik történetben. Az igazi krimi nem a bűntény megfejtése (az viszonylag gyorsan kikövetkeztethető), hanem inkább a történet összerakása a sok kis részletből, amelyek jól elbújnak a különböző novellák mélyén. Izgalmas nyomozásban lehet részünk, ha rá tudunk hangolódni az író stílusára, és célszerű bekészíteni papírt, ceruzát, és felírni a legfontosabb momentumokat, hogy ne veszítsük el a fonalat.

A novella-regény legnagyobb erénye, hogy életszagúak a történetek, a karakterek pedig hitelesek, ugyanolyan emberek sorsát mutatja be, akik mi is lehetnénk, illetve akár a családtagunk, szomszédunk, ismerősünk vonásait is felfedezhetjük bennük. Senki sem jó vagy rossz, mindenki követ el hibákat (van olyan, aki bűnt is), de alapvetően senki sem gonosz, éli az életét, jó és rossz döntéseket hoz, mint akármelyikünk. Félelmetes látni, hogy milyen apróságokból lesznek a tragédiák, mennyire vakon tudnak leélni emberek évtizedeket, hogy aztán a hirtelen megtudott igazság szélsőséges tettekre sarkalja őket. Nem klasszikus értelemben vett családtörténetről van szó, egy falu lakosainak egymásba fonódó életét ismerhetjük meg a könyvből, amely lehetőséget ad az írónak arra, hogy nagyon sokféle élethelyezetről meséljen nekünk a valláson élősködő hiénákon át az árvaház nem éppen idilli világáig. Romantikának itt nincs helye, a kőkemény valóságot kapjuk a pofinkba, nehéz sorsokat ismerünk meg, de az olvasmányos stílusnak köszönhetően nem földhöz vágják az olvasót a történetek, inkább elgondolkodtatják, Ha úgy tetszik, nem hardcore drámát kapunk, hanem inkább közönségbarát pszicho-krimit, amelyből azonban hiányzik a felületesség, de sajnos az igazi mélység is.

Grecsó a regényeivel vált ismertté a szélesebb közönség előtt, most azonban bebizonyíthatta, hogy jól tud novellát is írni (és egyébként verseskötete is megjelent már, tehát elég sokoldalú alkotóról van szó). Ez akkor is így van, ha van olyan novella regényben szereplő tizenhétből, amely hagy némi kívánnivalót maga után, de összességében rendkívül magas színvonalú prózával örvendeztet meg bennünket az író. Nem volt könnyű feladat ezeket a nagyon különböző történetet összefűzni, a mozaikszerű összefüggések alkalmazása pedig teljesen egyedi a magyar irodalmi élet általam ismert palettáján, de mindezzel együtt inkább stílusbravúr ez a könyv, mint szívet-lelket rázó, korszakos alkotás.

Az írónak megvannak a saját paneljei (falusi környezet, a nők kiemelkedő szerepe, az érzelmek előtérbe helyezése, stb), amelyről korántsem lehet azt mondani, hogy macsó irodalmat művelne Grecsó, de nem is keresi minden áron a fizetőképes női kereslet kegyét, a minőségi lektűr és a szépirodalom határán egyensúlyoz, sikerrel. Mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet, tartalmas szórakozást nyerhetünk általa, de csodát ne várjunk tőle. Érdekes, értékes és elgondokodtató alkotás, kár lenne kihagyni az életünkből.

8/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.