Az Ütközésben alapvetően nemcsak a remek autós üldözések ígérete fogott meg, hanem egyben egy Szállító-féle, az A- és B-kategória határán egyensúlyozó, karakteres zsánerfilm elkészültét vártam. A párhuzamok a hangulatban és a történetben is adottak voltak, és még ha Nicholas Hoult hitelessége akcióhősként nem is vetélkedik Jason Stathamével, ez a film tényleg méltó örököse lehetne Louis Leterrier mozijának (sőt, még jobb örököse is, mint annak folytatásai). De elsősorban nem erről fogjuk megjegyezni ezt az alkotást.

Alapvetően Ütközés hibátlanul hozza, amit egy ilyen alapfelállású filmtől elvárnánk: Eran Creevy (elsősorban autós) akciójelenetei lendületesek (talán egy hangyányit már el is sieti őket), feszültek és a kellő mértékben kreatívak is, ráadásul (sajnos ez manapság továbbra is különlegességnek számít) vágás és fényképezés tekintetében sem találni bennük semmi kivetnivalót. És bár az izgalmat ezek a szakaszok szolgáltatják, a valódi érdekességet a körítés adja meg. Amely egy effajta Szállító-utánérzésnél többnyire meglehetősen kiszámítható és röviden összefoglalható (főhősünk barátnője meggyógyítására szeretne egy nagyobb összeget összekalapozni, és ezért belemegy egy veszélyes rablásba), és ugyan az Ütközésben sem lehet látni jól kidolgozott figurákat és komplex narratívát, a film sava-borsát az adja meg, ahogyan ezen a téren két véglet között ugrál.

Ben Kingsleynek például egy szenzációsan szórakoztató (de az események szempontjából egyébként súlytalan) drogbárót játszik, ezzel szemben Hopkins figurája a teátrális gengszterfőnökök legrosszabb vonásait hordozza magában, szövegei pedig annyira összefüggéstelenek, mintha egy randomgenerátorral írták volna őket. Creevy és forgatókönyvírója, F. Scott Frazier olyan részletekkel sem törődik, mint hogy értelmes és pontos motivációkat adjon szereplői cselekedeteihez, azt sem gondolják végig, hogy a rendőrség egy túszdrámában hogyan járna el (valószínűleg bekerítenék a helyet, megpróbálnának tárgyalni, és nem lőnének kapásból mindenre, ami mozog...), hogy egy tiszteletreméltó üzletember nem fog besétálni egy biztonsági kamerákkal valószínűleg jól felszerelt benzinkútra csak úgy szétlőni mindenkit. Ilyen szemmel nézve az Ütközés nevetségesen buta fércmunka, azonban időnként úgy tűnik, mintha teljesen szándékosan lenne az, látványos tudatossággal és öniróniával vállalva fel ezt a komikumot. A játékidő végére már nem is lehet kibogozni, George Miller megbomlott elméjű világát látjuk napjaink Németországába áthelyezve, vagy egy kreatív kontroll és jó ízlés nélküli filmes agymenését.

Akármennyire is egy tucatfilm képét mutatja tehát az Ütközés, az mindenképpen az átlag felé emeli, hogy ez nem görcsös erőlködés, hanem önfeledt, elvetemült szórakozás eredménye. Elvégre mikor látni olyat egy ilyen jellegű műben, hogy Nicholas Hoult fejére cinikusan ráolvassák a Fury Roadban ikonikussá vált szövegét, vagy hogy Ben Kingsley egy lovardában jóformán reprodukálja a Gangnam Style vonatkozó jelenetét.? Ezektől a pillanatoktól ugyan még nem fogjuk szeretni vgy méltatni az alkotást, viszont ha nem is filmművészeti csúcsteljesítmény, így legalább van annyi önálló karaktere (és remek akciójelenete), hogy a tömegben se vesszen el.

7/10

Az Ütközés teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán