Manapság sokan kárhoztatják Hollywoodot, amiért új ötletek helyett, inkább a régi nagy sikerekről akar egyre több bőrt lenyúzni. Persze elvitathatatlan, hogy az elmúlt évek mozis kínálatában valóban túlsúlyba kerültek a folytatások/feldolgozások/franchise filmek, viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hollywoodi stúdiók alapvetően gazdasági szervezetek, és mint ilyennek mindig is igyekeztek a biztos bevételre menni.  Ha valami sikeres, azt szinte biztos, hogy még akkor is folytatni fogják, ha ezt a döntést dramaturgiai/filmes/művészi szempontból kifejezetten nehezen lehet megindokolni és megvédeni. (Persze van egy-két olyan eset, amikor tényleg nem lehet valamit folytatni, ekkor sincs para: újra csinálják. Mert bizony a remake sem a 21. század találmánya). Ha pedig igazán kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen egy valóban felesleges és ötlettelen folytatás, akkor a Cápa 2-nél keresve sem találunk jobb példát. (Esetleg a Másnaposok 2-t, de az már tényleg vérlázítóan lusta.)

A forgatókönyv eredeti tervei szerint pár évvel az első film eseményei után Amity szigete gyakorlatilag kísértet várossá vált volna. Miközben pedig a városvezetés elkeseredetten próbálja újra felélénkíteni a sziget turizmusát (amelynek érdekében még a maffiával is hajlandó lepaktálni), hamarosan egy újabb cápa jelenik meg a part menti vizekben. Brody seriffnek így egyszerre kellett volna megküzdenie a korrupt városvezetéssel, a türelmetlen gengszterekkel és a még az elődjénél is brutálisabb ragadozóval.

Nyilván képtelenség utólag megmondani, hogy milyen lett volna a Cápa 2, ha az eredeti tervek alapján készítik el. Én azonban elég erősen hajlok arra a véleményre, hogy a végleges változatnál valószínűleg egy kreatívabb, érdekesebb és (legalább a koncepció szintjén) izgalmasabb filmet kaptunk volna, amelynek ráadásul a létjogosultságát is sokkal nehezebb lenne megkérdőjelezni. Lévén, hogy nem pusztán logikusan folytatná az előzményt (mivel annak a következményei indítanánk be a cselekményt), de a maffiás szál révén kellő újdonsággal is tudna szolgálni. (Ez utóbbi pedig a főhős számára is egy új, leküzdendő belső konfliktussal szolgálhatna.)

Ám ezt a történetet végül két okból sem lehetett leforgatni: egyfelől a forgatási helyszínéül szolgáló Martha's Vineyard lakói nem akarták megengedni, hogy a film kedvéért bedeszkázzák az üzleteiket, másrészt pedig az Universal fejesei sem voltak igazán elragadtatva az előzménynél jelentősen komorabbra hangszerelt folytatás tervétől. Ezek, a folyamatos viaskodás Richard D. Zanuck társproducer és az MCA igazgatója, Sid Sheinberg között (utóbbi ragaszkodott hozzá, hogy a felesége nagyobb szerepet kapjon a filmben) illetve egy meg nem nevezett színésznővel felmerülő problémák végül John D. Hancock rendező és felesége (Dorothy Tristan, társ-forgatókönyvíró) elbocsátását eredményezték. Ezután behívták  Carl Gottlieb-et, hogy írja át a forgatókönyvet, úgy, hogy az humorosabb és könnyedebb hangvételű legyen. És, bár ekkor már Spielberg is jelezte, hogy mégis visszatérne a folytatásra (igaz, az ő verziója a U.S.S. Indianapolis tragédiáján alapult volna), ám mivel ő és a Hooper-t játszó Richard Dreyfuss, (aki így szintén kimaradt a filmből) éppen a Harmadik típusú találkozásokkal volt elfoglalva, így a rendezői székbe végül Jeannot Szwarc ülhetett.  

Mindennek köszönhetően pedig 1978-ban kaptunk egy folytatásnak álcázott, kvázi remake-t. A történetet fölösleges is lenne leírnom, lévén hogy a Cápa 2 konkrétan ugyanarról szól, mint az első rész. A különbség csupán annyi, hogy Brody-nak most egyedül kell szembenéznie a fenevaddal, amelyet az is nehezít, hogy a gyerekei is éppen annak a vadászterületén vitorláznak. Éppen ez utóbbi a legidegesítőbb a filmben: a seriffen kívül, mindenki úgy viselkedik, mint ha meg sem történt volna az első film. Hiába gyűlnek a bizonyítékok, és hiába próbál Brody mindenkit figyelmeztetni, a politikusok, üzletemberek és a fia is totál őrültnek nézik, éppen úgy, mintha nem alig három éve lett volna, hogy egy cápa öt fővel (és egy kutyával) csonkította meg Amity lakosságát.

És ez a film alapvető problémája, hogy túlságosan szorosan kívánja követni az elődje szerkezetét (igaz a cápát jóval hamarabb felfedik). Azonban másodjára, egy kevésbé tehetséges rendezővel és kevesebb emlékezetes karakterrel nyilvánvalóan közel sem nem tudd akkorát ütni, mint tette azt az eredeti.

A Cápa 2 pedig éppen ezért sokszor inkább kelti egy remake hangulatát, mint sem egy hivatalos folytatásét, hiszen a címben lévő kettes ellenére nem igazán folytat semmit. Nemcsak azért mert meglepően kevés említés van benne az előzményre, de főleg, mert a karakterei gyakorlatilag semmit nem változtak/fejlődtek azóta, és a film sem állítja őket új (más jellegű) kihívások elé. Pedig folytatást alapvetően úgy van értelme csinálni, ha folytatod (ugye ezért folytatás) a karaktereid történeteit, akiknek új (belső és külső) konfliktusokkal kell megküzdeniük. Arra, hogy egy klasszikust is lehet úgy is folytatni, hogy annak ne csak bőr lehúzás szaga legyen remek példa egy másik 70-es években induló franchise, a Rocky széria. (Legalább is az első három rész, illetve a Creed.) Persze vannak olyan történetek, amelyeknek a hősei sokkal statikusabbak, archetípus jellegűek. Igazán ezek azok a karakterek, akikkel végtelen sok történetet lehet elmesélni, feltéve, ha az írók képesek friss és izgalmas kalandokba keverni őket. (Lásd: Indiana Jones és James Bond filmek.) Nos, a Cápa hősei nem ilyen hősök, ők egyszerű átlagemberek, akik életében a ’75-s film eseményei kiemelt jelentőséggel bírnak. Többségükkel valószínűleg se előtte se utána nem történt semmi ehhez fogható. Mivel pedig így vagy úgy, de a film végére mind az „utazásuk” végére értek, nem igazán maradt elmesélésre érdemes történetük sem. (Épp ezért kapnak ritkán folytatást a katasztrófa filmek, hiszen azokban legtöbbször nem önmagukban a karakterek az érdekesek, hanem, hogy miként reagálnak az eseményekre, na meg az esemény maga.)

Viszont, azt is el kell ismerni, hogy ha az ember elvonatkoztat a nagy elődtől (ami a rengeteg hasonlóság miatt kifejezetten nehéz), akkor önmagában a Cápa 2 nem egy teljesen rossz film. Szwarc egészen ügyesen mímeli Spielberget, amit erősít John Williams szokásosan remek zenéje, illetve Roy Scheider nagyszerű alakítása, aki gyakorlatilag a hátán viszi el a filmet. (Igaz a felnőtt mellékszereplőkkel most sincs gond, csak kár, hogy a kidolgozatlan karakterű, és színészileg sem túl acélos fiatalok sokkal több játékidőt kapnak).

Nagy kár, hogy a gumicápa irtó röhejesen néz ki. Ráadásul nem csak sokkal többet mutatják, de a folytatások aranyszabályáéhoz hűen a készítők úgy akartak az előzmény fölé licitálni, hogy a bestia elődjénél sokkal szívósabb, nagyobb és brutálisabb lett. Emiatt pedig néhol sikerült is átesniük a ló túlsó oldalára, amelynek köszönhetően a Cápa 2 néhol már a Mega Shark vs. Giant Octopus jelegű filmek előfutárának érződik. (Már az első rész sem a cápák természetének realista ábrázolásáról volt híres, de azért az itteni helikopter evés, már tényleg kissé túlzás.)

Összességében azért nem egy szentségtörés ez, csupán egy feledhető, újramelegített (és helyenként egészen B filmes hangulattatot árasztó) változata az első résznek. Meg lehet nézni, többnyire még szórakoztatott is, csak közben folyamatosan benne volt a fejemben hogy ennyi erővel nézhetném az eredetit is, ami még negyven év után is egy elképesztően hatásos és lebilincselő film. Mivel azonban a Cápa 2 kis ideig minden idők legjövedelmezőbb folytatása volt, így értelemszerűen itt nem is érhetett véget a Jaws Cinematic Universe. Azt viszont a producerek is érezhették, hogy harmadszorra már tényleg nem lehet ugyanazt elsütni, és már tényleg kell valami újdonság. Így jött a kifáradó franchise-ok legfőbb fegyverre a 3D, a sorozat pedig tempósan a trash mélységekbe süllyedt.

5-6/10

A Cápa 2 teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.