The Fundamentals of Caring (2016)
2016. augusztus 20. írta: danialves

The Fundamentals of Caring (2016)

caring.jpgMár éppen azon voltam, hogy a mozis nyarat eltemetvén figyelmemet teljesen a sorozatoknak szentelem, azonban ahogy feltévedtem Netflixre, végül mégiscsak egy filmre esett a választásom. Pedig alapvetően nem sok reményt fűztem a The Fundamentals of Caringhez: hiába a stream-szolgáltató saját produkcióinak renoméja, egy újabb tipikus indie-filmre számítottam, ahol a szereplők egy közös utazás segítségével életük minden komplexusát megoldják.

Ebből a szempontból a mű valóban nem indul jó alapállásból, sőt, még azzal is megvádolható, hogy Az életrevalók hatásmechanizmusát lopja: adott az ápolói munkára nagyrészt alkalmatlan fickó (Paul Rudd), illetve a betegségéhez természetesen rettentően cinikusan álló izomsorvadásos tini (Craig Robinson), akik eleinte egymás vérét szívják, majd szépen összemelegednek, és végül segítenek megoldani egymással a problémáikat. Tényleg nem a The Fundamentals of Caring fogja megnyerni a Világ Legeredetibb Ötletéért járó díjat, ugyanakkor az alkotói mindent megtettek azért, hogy egyéniséggel és frissességgel töltsék meg ezt a keretet.

car6-1024x683.jpgTrevor például egy tinédzser minden utálatosságával cukkolja ápolóját, aki szintén nem hezitál, ha vissza kell vágnia, ebből pedig pazar csörték és remek humor fakadnak. Különösen nagy pirospont, hogy bár ez a kémia végig jelen van, hamar összerázódnak, és a film alapvetően nem kettejük konfliktusára épül. Az így létrejövő road movie már sokkal inkább a saját küzdelmeikkel, gyengeségeikkel való szembenézésről szól, ami kiválóan szolgáltatja a humor mellé a drámai töltetet is. Azonban senki ne giccses tanulságokra számítson, amelyet egy nagy veszekedés kíséretében jól egymás fejére olvasnak a figurák (majd aztán mindenki boldog és életigenlő emberként tér vissza), a The Fundamentals of Caring igyekszik sokkal visszafogottabban és hétköznapibb módon végigvinni ezeket a karakteríveket.

A legfontosabb azonban az, hogy a film mindvégig igyekszik hús-vér emberek mondjára árnyalni alakjait, és nem csak egy látványos személyiségjeggyel és problémakörrel rendelkező szereplőkként beilleszteni őket a narratívában. Az atmoszféra szerethetőségét az olyan pillanatok alapozzák meg, mint amikor a nagyszájú Trevor hirtelen egy ügyetlen, szorongásos sráccá válik, ha egy lányhoz kell közelednie, de ápolójáról is jó néhányszor lehull a nemtörődömség álarca. Egyikük sem egy példamutató ideál, de hibáik ábrázolása szerves része emberi mivoltuknak, ennek köszönhetően pedig az egymás kárára elsütött tréfáik, mélypontjaik nemcsak hitelesek, de rettentően átélhetők is.

A The Fundamentals of Caringből hiányoznak a klasszikusokhoz méltó emlékezetes, jellegzetes vonások, de ettől függetlenül is egy elsőrangú darab, amelynek minden pillanata imádni való. Ha valaki másfél órányi instant boldogságra vágyik, akkor ne habozzon, és izzítsa a Netflixet.

8,5/10

A The Fundamentals of Caring teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5610424446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flasztimill 2016.08.21. 12:15:54

Jogos az Életrevalók hasonlat, a cikk minden szava igaz, a film pedig instant kedvenc! :) Ja és újra kell néznem a Submarine-t a srác miatt.

borosnyuszi 2016.08.30. 11:31:27

Szuper kis film. Nekem az első gondolatom az volt, hogy a Netflix tudatosan választja a filmjeihez a kamasz színészpalántákat vagy csak véletlen (vö. Strangers Things)? És a kérdés már adott is. Kifejezetten csúnya kamaszok (gyerekek) szerepelnek ráadásul pazarul ezekben filmekben (honnan szedik őket?) Persze a dolog nem egészen új keletű pl. Szuper 8 vagy a Demolition. Mindenesetre dicsérendő, hogy ennyi fiatal tehetséget fedeznek fel a rendezők, akik hús vér, hiteles szeteplők és emberek, szemben a Disney channel / Barbie féle divat tinikkel, akik hibátlan külsővel és minimállis intellektualitással, nem létező álomvilágban élnek/nőnek föl (Utóbbi ,,alkotások,, megnézését korhatárhoz kötném 18+).
süti beállítások módosítása