Bűnbakot keresni és találni mindig könnyebb, mint szembenézni a problémákkal, és megoldani őket. Alapvetően az ember egészen jól tud közösségben létezni, békésen együtt tud élni a településén élő lakosokkal, azonban bármilyen szomorú is, el tud érkezni az a pillanat, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül meglincsel bárkit, akivel korábban szívélyes viszonyt ápolt. Ehhez azonban nagyon sok mindennek kell egyszerre megvalósulnia, nem könnyen állatosul ennyire egyetlen emberi lény sem, a zsigeri gyűlölet és a gyilkos ösztön csak akkor tudja átvenni az uralmat felette, ha van egy adott történelmi pillanat, amikor annyira fel tudják tüzelni az indulatait felelőtlen embertársai, hogy kivetkőzzön önmagából. Závada Pál meglepően rövid regénye (222 oldal mindössze a vékonyka kötet) rendkívül sűrítetten mutatja be ezt a folyamatot, és éppen ezért tud nagyot ütni,  iszonyúan tud fájni, hogy az emberi természet ilyen, mégis minden egyes sorát szomjúhozza ennek a remek írásműnek a katarzisra kiéhezett olvasó.

Kunvadason egy piaci napon meglincseltek és megöltek több zsidó lakost az ott élő emberek. Egy asszony meséli el nekünk az eseményeket, aki kívülállóként próbálja megérteni, hogyan fajulhattak idáig az események. Mindeközben neki is megvan a maga problémája, hiszen férjét mondvacsinált okokkal bíróság elé idézik, és halálra ítélik...

Valóban megtörtént eseményeket dolgozott fel az író, 1946-ban Kunmadarason került sor a pogromra, azonban a helyszínt és a szereplőket megváltoztatta, mert nem kortörténeti dokumentumot akart írni, hanem drámát. Elsősorban azt foglalkoztatta, hogyan történhettek meg ezek a brutális gyilkosságok, mi ment végbe az emberekben, hogyan jutottak el odáig, hogy egykori kedves szomszédaikat, ismerőseiket szó szerint agyonverjék. Összetett kérdésről van szó, hiszen adott egy történelmi szituáció (vége van a háborúnak,új hatalom van kialakulóban, akinek természetesen az az érdeke, hogy fanatizálja az embereket, hogy aztán a zavarosban halászni tudjon), másrészt a csalódottság, a bizonytalanság, a változásoktól való félelem, a régi erkölcsi normák szétfoszlása, az újak zigótaállapota mind-mind kétségbeesésbe taszította az embereket, a sok feszültség felhalmozódott, és végül brutális tragédiába torkollott.

Egy olyan szemtanú leírásából ismerjük meg a szomorú eseményeket, aki maga sem hiszi el, hogy ez a szörnyűség valóban megtörténhetett az ő falujában, ugyanakkor más szinten, de az ő életébe is csúnyán beletaposott a politika, korábban köztiszteletnek örvendő tanító férje hirtelen aljas gonosztevő lesz az emberek szemében, akik elhiszik az ellene felhozott képtelen vádakat, holott ha józanul gondolkodtak volna, mint a feleség, tudhatták volna, hogy tökéletesen ártatlan, annyi a bűne, hogy nem egyeznek a nézetei a hatalom új uraival. És miért éppen a zsidók lettek a bűnbakok ebben a túlfeszített politikai helyzetben? "Hogy mért? Hát miért? Mer' mikor a zsidók hazagyüttek, nem volt semmijük, most mégis ők eszik a fehér kenyeret. Én meg hiába túrom az orrammal a földet, csak nyomorult maradok". Vérvád, gyerekrablás, és megannyi badarság, amelyre normális körülmények között csak legyintene bárki, ott és akkor azonban gonosz mételyként vertek tanyát az emberek fejében, és pusztító hatásuknak köszönhetően életek kerültek kioltásra, lelkek és testek nyomorodtak meg örökre.

Nem könnyű olvasmány, bár terjedelemre rövid, mégsem lehet végigrohanni rajta, követeli magának a figyelmet, magába húz a történet, amelynek során egyre mélyül a dráma. Eszenciálisan ragadja meg az író az emberi természetet és gondolkodást mozgató alapvonásokat, a szemünk elé tárul, hogyan manipulálja az egyszerű lakosokat a politika, miként durvul el a korábbi jószomszédi viszony a falubeliek között. Megannyi személyes tragédia segíti elő az események elfajulását, a fontosabb szereplők életét is megismerhetjük, és így jellemfejlődésüknek is tanúi lehetünk. Rendkívül erős érzelmeket tud kiváltani az olvasóból az egyébként tárgyilagos hangnemben megírt történet, az elbeszélő nem vádol senkit, egyszerűen csak elmeséli, ő hogyan élte meg azt az időszakot. Egy nem túlságosan ismert történelmi időszakba nyerhetünk bepillantást, miközben tudományos alapossággal mutatja be nekünk Závada Pál, miként jutottak el odág alapvetően jóra való lelkek, hogy végzetesen elveszítették a kontrollt önmaguk felett.

Egyetlen árnyalat hiányzott a tökéletes katarzishoz, az elején egy kicsit nehéz követni az idősíkok váltakozását, a végére nekem még hiányzott egy erősebb lezárás,  de összességében kiváló drámáról van szó, szívet-lelket rázó olvasmányélményt kapunk ettől a könyvtől. Nőiesen bevallom, nekem ez volt ez az első találkozásom Závada Pállal, tehát nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy hol helyezkedik el az életműben ez az alkotás, engem mélyen megrendített, miközben el tudtam veszni az írói nyelvezet szépségeiben. Nagyon sokrétű mondanivalóval bíró, komoly erkölcsi kérdéseket feszegető írásmű, amelyből nem hiányzik az aktuálpolitikai felhang sem, de szerencsére csak érintőlegesen, nagyon helyesen a pokoli utazás áll a középpontban, amely az emberi lélek legsötétebb bugyraiba vezet.

9/10

 A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.