Az írók halhatatlanok, a szerkesztők ismeretlenek. Pedig nem kis feladat az áradó zseniális mondatözönt megzabolázni, vagy a kevésbé sikerült művet felturbózni, és mindezen feladatok eltörpülnek amellett, hogy az érzékeny művészlelkeket bizony ápolgatni kell, már csak az utókor érdekében is. A nemrégiben elhunyt Réz Pál neve fogalom, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd az azóta megszűnt Holmi című főszerkesztője volt, ismert mindenkit az irodalom berkein belül, napi kapcsolatban állt olyan írókkal, mint Déry Tibor, Németh László, Tamási Áron, Weöres Sándor. A literatúra szerelmeseként nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, amely egy rádiós interjúsorozat könyvváltozata, és nem csalódtam, olyan érzés volt olvasni a sorokat, mintha egy kávéházban ültem volna Réz Pállal és hallgattam volna a vég nélküli sztorikat az írókról, miközben az ő nem hétköznapi életébe is bepillantást nyerhettem. Hosszú volt az út Aradtól (a második világháború minden szönyűségével súlyosbítva) a pezsgő irodalomi élet központjáig, sok minden történt Réz Pállal, amelyet Parti Nagy Lajos értő kérdéseinek köszönhetően meg is osztott velünk, fecsegő hangnemben, mégis súlyos mondanivalókat hordozva. Lehengerlő stílusban tudunk meg mindent, amit mindig is tudni szerettünk volna a XX. század második felének ismert íróiról (és azt is amit nem), irodalmi bulvárhoz van szerencsénk magas szinten felvezetve, amelyből  Réz Pál élete rajzolódik ki. Igazi gyöngyszem!

Réz Pál 1930-ban született Aradon, és idén májusban hunyt el. Irodalomtörténész, műfordító és szerkesztő volt, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szakértője. Réz Ádám műfordító öccse, zsidóként 1944-ben romániai internálótáborba került, orvos édesapja élelmességének köszönhette a kis család, hogy túlélte a világégést. A háború után a budapesti egyetem magyar-francia szakán tanult, a legendás Eötvös-kollégiumban, azonban kicsapták, később levelezőn fejezte be tanulmányait. Pénzt kellett keresnie, így került a Szépirodalomi Könyvkiadóhoz, ahol hosszú évtizedeket töltött el, és 1989-ben került a Holmi főszerkesztői székébe. Tartalmas és érdekes életút az övé, amelynek során még az is előfordult, hogy bokáig járt a pezsgőben.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy irodalmi szerkesztőség a zsenik gyűjtőhelye, ahol ihletett hangulatban zajlik a következő lapszám összeállítása. Bejön egy verssel egy híres író, kedélyesen elkvaterkáznak, megisznak egy kávét, hátba veregetik az újabb zseniális alkotásért, gázsi megy, tollforgató el. Nos, a valóság természetesen teljesen más volt, az írók valójában óriási hisztigépek (kicsit szofisztikáltabban: túlérzékenyek), és bizony nem mindegyik mű sikeredett zseniálisra, gyakran előfordult, hogy nem lehetett kiadni, hogy ne romoljon a lap és a kiadó színvonala. És akkor a poltikai szempontokról még egyetlen szót sem szóltunk, számomra teljesen megdöbbentő volt, mennyire kézivezérléssel működött akkoriban az irodalmi élet. Kedélyes sztorikba csomagolva ugyan, de mégis képet kaphatunk arról, milyen nyomás alatt álltak a szerkesztők, mennyire könnyen keverhette magát komolyabb bajba akárki, aki túllépett a hatalom szabta határokon.

1992-ben készült az első rádióinterjú Réz Pállal, az utolsó pedig 2015-ben, ezért figyelmmel kísérhetjük, hogyan változott az eltelt időszakban a szerkesztő prioritása, az irodalmi élet iránti tüzes szenvedély a végére már pislákoló tűzzé szelídült, ahogyan sorban elvesztette barátait, és imádott feleségét (egyetlen szerelme volt Réz Pálnak egész életében, őt el is vette, sajnos viszonylag hamar elveszítette, és sohasem nősült újra), úgy szürkült el az addig színes élete, egyre inkább érezte, hogy eljárt felette az idő, már nem tudott lelkesedni az ifjú alkotók tehetsége iránt. Az a klasszikus értelemben vett szépirodalom, amelyben ő hitt, és amiért dolgozott, ma már valóban nem létezik, a modern kor teljesen más alkotókat és közönséget nevelt ki magából, éppen ezért igazi időutazás olvasni a sorokat, egy mára már letűnt időszak szépségeit és csúfságait osztja meg velünk a híres szerkesztő. Parti Nagy Lajos teljes értékű alkotótárs, hiszen finoman szólva sem bulvárkérdésekkel árasztja el Réz Pált, szorgalmasan adja fel neki a magas labdát, amelyre azonnal meg is érkezik a szellemes riposzt. Nagyon jó döntés volt, hogy a könyvben nem szerkesztették ki az élőbeszéd anomáliát, ettől teljesen emberi lesz az atmoszféra, nem papírízűek a mondatok, mesterséges gátak nélkül hömpölynek a történetek.

Parti Nagy Lajos vette magának a bátorságot, és megkérdezte Réz Páltól, azt, amire én mindig kíváncsi voltam, hogy milyen érzés volt együttélni azzal, hogy ő maga nem teljes jogú alkotó, "csak" neves alkotókat magyarít, és híres magyar írók és költők munkáit terelgeti jobb irányba. A szerkesztő tiszteletre méltó őszinteséggel elmondta, hogy ő tisztában volt a képességeivel, tudta a helyét az irodalom rendszerében, és soha nem vágyott többre annál, amivel foglalkozott, minden nehézségével együtt imádta a munkáját és teljes mértékben kielégítette. Réz Pál egy boldog ember volt, aki azonban nem titkolta el, hogy neki is voltak rosszabb periódusai az életében (felesége halála után az alkohol rabja lett), valamint azt sem, hogy apjával és bátyjával sem volt felhőtlen a viszonya. Nem vette magát túl komolyan, nem játsszotta el, hogy ő egy élő legenda (pedig az volt), ennél hétköznapibb és emberközelibb nem is lehetett volna, saját magát adta, nem játszott semmilyen szerepet.

Nem csak a szépirodalom rajongóinak ajánlom ezt a könyvet, hanem mindenkinek, hiszen közérthető, szórakoztató stílusban emlékezik Réz Pál azokra az írókra és költőkre, akiket a mi nemzedékünk már csak az irodalomórákról ismer. Szerethető könyv, gyorsan lepereg a kicsit több, mint 300 oldal, kiváló a szerkesztés, nincs üresjárat, unalomról szó sincs. Szépirodalom light, Réz Pál egyéniségére hangszerelve, érdemes rászánni az időt, sokat gazdagodhatunk általa.

10/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.