Bár szeretem a fantasy műfaját, bevallom töredelmesen, magyar fantasyt még nemigen olvastam eddig, azon egyszerű ok folytán, hogy alig olvasok magyar könyvet - se klasszikust, se kortársat. Virág Emília regényének fülszövege viszont nagy funságot ígért, és ugyan kit ne érdekelne egy átlagos pesti egyetemista-pizzafutár kalandja egy sárkánnyal? (Jól van, Daenerys-el talán szívesebben elmennétek egy körre, de na.)

A történet főhőse Józsi, aki egy szép napon borzalmas macskajajjal ébred fel, miután átbulizta az előző estét, és épp azon morfondírozik, hogy bemenjen-e az előadásaira még munka előtt, mikor is egy dühös sárkányt, Egont, és a sárkány tojását elcsenő Béla lovagot szabadítja a gyanútlan Budapestre. A történetből nem is szeretnék többet ellőni, legyen elég annyi, hogy többek között boszorkányok, szép lányok, lidércek, gonosz marketingesek is szerepelnek a sztoriban. Ami egyébként annyira sűrű és abszurd volt sokszor, hogy néha vissza kellett lapoznom olvasás közben, de minden sorát megérte. Virág Emília nem vette halálosan komolyan a történetet, ennek köszönhetően sok szituációt játszi könnyedséggel vágott el valami random bedobott dologgal, de az összes működött, így eszemben sincs panaszkodni. Végig megtartott egy magas szintet és még a befejezés is tetszett.

Nem tudom így hirtelen, hogy mennyit meríthetett a magyar népmesékből, hiedelmekből, de tippre rengeteget, különösen tetszett az, mikor valamilyen mesemotívumot fedeztem fel (például Józsi történetszálán). A történet többször váltott szemszöget és/vagy világot, mégis végig követhető maradt. A fantasy elemek is jól voltak kezelve, például a sárkány sem csak egy üres bedobott elem volt, hanem volt szerepe. A megteremtett mesevilág is tetszett, bár Józsi kesergett, hogy ott nincs wifi. A kedvenc fantasy elemem végül a lidérccsirke lett, nekem is kell egy olyan, haláli.

A fantasybeli világ mellett a mai Budapest is teljesen jó volt, ezért különösen jár a pacsi. A mai magyar kortárs regényeket azért nem tudom szeretni, mert általában borzasztóan mesterkélten próbálják átadni, milyen a mai magyar élet (ill. hogy mi történhet valakivel a mai magyar valóságban), itt viszont minden működött: a facebook, a robogó, a káromkodások, a jó öreg kotyogós kávéfőző, a különféle utalások (amelyekből szerintem észre se vettem első olvasásra az összeset). Tényleg el tudtam hinni, hogy valami ilyesmi lenne, ha egy sárkány bukkanna fel az Oktogonon.

A szereplők közül Józsit elég könnyű megkedvelni, neki kerekített egy szép felnövés történetet is az írónő, mondjuk csalódtam is volna, ha a fiú S.E. (sárkány előtt) és S.U. (sárkány után) élete ugyanolyan marad. Béla lovag már a neve miatt is remek humorforrás maradt nekem, és elég hihetően csodálkozott rá a zajos, rohanó világunkra. Mellettük a boszorkány Hollus volt még a kedvencem. (Aki nem egy hajlott hátú öregasszony, hanem egy ereje teljében levő férfi - Harry Potteren nevelkedett lelkem kicsit vakarja a fejét, miért nem mágusnak, varázslónak lett nevezve, de gondolom a válasz a nép hiedelmeinkben keresendő.) Mikor összekerült Józsival, hihetetlen párbeszédeket, szituációkat nyomtak le együtt.

A fentiek alapján sejthető, hogy a humornak is nagy szerepe van a regényben, és bizony könnyen könnyesre kacaghatja magát az ember, ha nem vigyáz. Minden szereplő egyfajta humorforrás volt valahol, de szerencsére senki se lett túljátszva emiatt, bőven megfelelő mértékben merített a különböző forrásokból az írónő és még az utolsó oldalra is hagyott egy jóféle poént.

Nagyon hamar elfogyott ez a könyv, kár, hogy nem könyvsorozat (vagy még nem tudjuk?), szívesen kalandoznék még ebben a világban, ahol akár egy beszélő holló is idézhet Led Zeppelint, és ahol megéri bátornak lenni.

9/10 

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.