Nemrég volt szerencsém a Csak a szél (Fliegauf Bence előző filmje) egyik producerét a műről beszélni, amikor is az a mondat hangzott el, hogy azért szerette volna ezt az alkotás megcsinálni, mert "ezt a történetet el kell mesélni". Bennem akkor az fogalmazódott meg, hogy alapvetően nem ad túl nagy létjogosultságot egy filmnek ez a kissé fából vaskarika érvelés (ami szerintem a Csak a szél-en abszolút látszik is), hiszen legyenek bármennyire is tragikusak és fontosak az általa bemutatott események, önmagában ez még nem ér fel egy mondanivalóval. Azonban ha a Csak a szélről azt állítom, hogy rendezője nem tudta, miről akar mesélni, de azt pontosan tudta, hogyan, a Liliom ösvény ennek tökéletes inverze: a koncepció vinné el a hátán, és a megvalósítása teszi tönkre.

Ugyanis Fliegauf Bence elképzelése ezúttal egészen ígéretes volt: a Liliom ösvény lényege, hogy egy frissen elvált édesanya, Rebeka (Stefanovics Angéla) egy mesén keresztül próbálja oldani fiában, Daniban (Sótonyi Bálint) a helyzet kapcsán kialakult szorongást (legalábbis elsőre ezt véljük felfedezni a történetekben). Végeredményben azonban a film sokkal általánosabb gondolatokat és érzelmeket kíván megragadni - miközben mégsem fogalmaz meg semmit. A produkció Imdb-adatlapján található egy mondat például tökéletesen elmeséli az egész alkotást, a Liliom ösvény ugyanis nagyon kevés tényleges történéssel operál, ezeknek nincs valódi kiindulópontja és célja, mint ahogy a jelenetekbe is legtöbbször csak úgy beleesünk.

Természetesen a Csak a szélre is jellemző volt már, hogy a szereplőket a lehető legtermészetesebb környezetükben, életükbe jóformán csak belecsöppenve láthatjuk, de a rendező mintha ezt most még jobban igyekezne kihangsúlyozni. Az például különösen is gondolkodásba ejtett, amikor percekig csak a számítógép képernyőjére fókuszálva követjük Rebeka és volt férje csetelését: része ez a stílus szikárságának, hogy a színészek reakciói nélkül, csak a szövegek nüanszaira alapozva kell megélnünk ezt a párbeszédet (hiszen a férfit eleve soha nem is látjuk), vagy egy egyszerű függetlenfilmes olcsóság húzódik meg a megoldás mögött? Az ehhez hasonló eszközök pedig mindenképpen egy egyedi hangulatú művé emelhetnék a Liliom ösvényt, ha egyébként általánosságban nem lenne igaz az, hogy a rendező csak különböző képsorokat gyárt az édesanya meséjéhez.

Ezek között pedig van életlen és rosszul fényelt házivideó, Rebeka és Dani mindennapjainak krónikája, szemcsés Skype-beszélgetés, azonban ezek ahelyett, hogy felerősítenék a mese misztikumát, egészen profánná teszik. A mű egyik legbizarrabb pillanata, amikor egy halálesetről szóló beszélgetést Fliegauf úgy dolgoz fel, hogy - mivel az egy fürdőben zajlik - a víz alatt pásztázza a fürdőruhás testeket. Ilyen teljesen indokolatlan mozzanatokkal és a dokumentarista, életképekre építő stílussal kell megküzdenünk, miközben érzésem szerint éppen, hogy az lenne a célja, hogy elemelje művét a hétköznapi történésektől. Természetesen ez nem egy Faun labirintusa vagy A messzi dél vadjai, ahol képzelet és valóság összemosódhat, de úgy gondolom, a rendezőnek sokkal inkább egy esztétikus, költői összkép volt a célja, mint egy amatőrfilmesen nyers.

A Liliom ösvényben pedig összességében megvan mindkettő: egy érzelemgazdag, a fájdalmas élethelyezetekről sajátos elképzelések mentén mesélő darab, valamint a filmnyelvet már-már dadaista módon alkotóelemeire bontó elborult művészfilmes kézjegye. Ha nem is jelenteném ki egyértelműen, hogy utóbbi győz, és sikeresen rombolja szét saját magát, a két ellentétes igyekezet nem fér meg egymás mellett. A szándék jó volt, a végeredmény már kevésbé.

5/10

A Liliom ösvény teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán