A lovasíjász beírta magát a magyar filmtörténelembe, igaz, olyan magyarosan unortodox módon: elérte, hogy hazánkban már ne csak a politikához és a futballhoz, de a box office elemzésekhez is értsen mindenki. Azonban attól függetlenül, hogy a Saul fia nézőszámait csak néhány nagyon elvetemült szélsőséges fejében szárnyalta túl (de végül is azt úgyis csak fizetett nézők meg hitgyülisek nézték meg), egy nagyjából nulla marketinggel rendelkező dokumentumfilmtől igencsak szép eredmény ez a 40-50 ezer néző is, amellyel ráadásul számos Filmalapos produkciót is megelőz. Ezzel pedig megkerülhetetlenné vált, hogy magam is megtekintsem és megemlékezzek róla.

A címben jelölt figura akármennyire is megfoghatatlan, valójában egy embert jelöl: Kassai Lajost, aki íjkészítéssel és lovasíjászattal foglalkozik, saját birtokán pedig nemcsak kőkemény állattenyésztői munkát végez, de szorgoson neveli a lovasíjászok következő generációját, valamint nemzetközi színtéren is igyekszik népszerűsíteni ezt a sporttal egybekötött hagyományőrzést.

Dokumentumfilm helyett tehát inkább portréfilmről van szó, de abból egy legkevésbé sem száraz, nagyon jól felépített darabról. Kaszás Géza nem a kamera elé ültetett szereplők száraz monológjaira helyezi a hangsúlyt, sőt, hősét szinte kizárólag olyan szituációkban veszi, amikor valaki másnak mesél, mintha a stáb csak a sarokban meghúzódó csendes vendég lenne. Azonban még csak nem is ezek az események dominálják A lovasíjászt, hanem az edzésről, versenyekről, vizsgákról és a mindennapokról készült felvételek: az egész film kis túlzással egy hatalmas montázs. Azonban Kaszás jól használja ki az egyes képsorok puszta erejét, az abszolút játékfilmesre megírt (és egyébként a hazai színvonalat messze felülmúló) zenével karöltve egy majdhogynem transzcendentális élménnyé formálja művét, amelyben egy egyszerre mozduló íjász-tanulócsapat, Kassai elszánt tekintete vagy akár a természeti környezet is többet mond minden szövegnél a közösség erejéről, a kultúra megőrzéséről és a sportbéli kiválóságról.

De természetesen a hazai nemzeti radikális közösség nem a hagyományőrzés és testedzés népszerűsítése miatt emelte pajzsára A lovasíjászt, hanem azért, mert egy szakasza semmi másból nem áll, csak nyilvánvaló kampányolásból a hun-magyar rokonság mellett (amelynek oknyomozás része nagyjából annyiban merül ki, hogy belső-mongóliai utazása során Kassai költői kérdések formájában, egy-egy bambán néző ázsiai professzor társaságában sulykolja belénk mondanivalóját). Hozzá kell tennem, Kaszás filmje eleve 4 darab élesen elváló részre tagolódik, amelyek hol gazdálkodóként, hol tanítóként, hol lovasíjász-szaktekintélyként igyekeznek ábrázolni Kassait, a rendező pedig viszonylag keveset tesz azért, hogy ezekből egy egységes szemléletet, koherens narratívát alakítsunk ki. Főszereplője megnyilatkozásaiból egyszer a lovasíjászat elméleti hátteréről, egyszer a természettel kapcsolatos harmóniáról, egyszer pedig a pedagógiáról kapunk el egy-egy - ebben a formában meglehetősen semmitmondó - mondatot, és csak nagyon ritkán látjuk hosszabban beszélni életfilozófiájáról vagy elveiről.

Továbbá nagyon hiányzik, hogy A lovasíjász bárki mással is megpróbálja árnyalni a központi alakjáról kialakított képet, szemtől-szemben alig szólaltat meg valakit Kassain kívül. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ő személyisége uralná a produkciót, Kaszás tartja a filmestől elvárható távolságot, ugyanakkor úgy érzem, sokkal többet mondott volna, ha halljuk a gyerektábor résztvevőit vagy például a Kassai oldalán rendre feltűnő Vermes Balázst beszélni mentorukról. Másrészről pedig él bennem a gyanú, hogy a rendező már csak azért sem volt hajlandó megszólaltatni senki mást, nehogy csorba essen az általa jól kigondolt, gyakorlatilag személyi kultuszt építő koncepción. Akár úgy is megfogalmazhatnám, hogy A lovasíjász nem címszereplője mondanivalóját kívánja továbbadni, hanem csak reklámot csinálni neki.

Dokumentum- vagy portréfilmként értelmezve tehát nem kifejezetten jó és objektív A lovasíjász, de nem is feltétlenül ekként kell tekinteni rá: túlnyomórészt képes felülemelkedni ezeken a kereteken, és egy olyan élményt adni, amelyhez még csak nagyobb történeti szerkezetek felépítésére sincs feltétlenül szükség, és amely akkor is működik, ha csak egy két órás reklámfilmként tekintünk rá. Ha elfogadjuk, hogy Kaszás Géza nem elvakult rajongásból alakította ki így művét, akkor egy igencsak erős és egyedi vonásokkal rendelkező dokumentumfilmként beszélhetünk A lovasíjászról. Kár, hogy a rajongói számára (akik például a mögöttem lévő sorban az "aki magyar, annak látnia kell" mondattal magyarázták egymásnak, miért nézik meg harmadszorra is) valószínűleg ez a legutolsó szempont, amikor dicsérni kell.

A lovasíjász teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán