Nagyon sok éve hever a könyvespolcomon ez a könyv, mégis csak most hívott magához. Fogalmam nem volt, miért pont most akarja elolvastatni magát a vékonyka kötet, de nagyon kíváncsi voltam rá, úgyhogy nem várattam sokáig a kicsikét, és kinyitottam az első oldalt. Aztán fel sem emeltem a fejem, amíg be nem fejeztem, pedig amúgy éppen térkövezték az udvart, a kutyám rosszalkodott, és programom is lett volna, de mindez nem számított, annyira magába szippantott a történet. Ami tökéletesen passzolt jelenlegi lelkiállapotomhoz, ugyanis jómagam is éppen egy mély middle age gödörből mászok ki (40 éves leszek az idén),  egy hosszú lelki válság vége felé járok, és most jutottam el odáig, hogy "ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami": Eddig ugyanis nem éltem, csak vegetáltam, mert mindenkinek meg akartam felelni, most már csak magamnak. Nincsenek véletlenek, ez a könyv zseniális, sok évtizeddel a születése után is annyira egyetemes mondanivalót hordoz az emberi lélek egyszerű bonyolultságáról, amelyen nem tud fogni az idő. Kötelező darab!

Mihály a nászútjára érkezett Velencébe feleségével, Erzsivel, azonban egy régi gyerekkori baráttal történt találkozás miatt újra felszakadnak benne kamaszkori álmai és vágyai. Nem akarattal ugyan, de rossz vonatra száll, elszakad a feleségétől, és egy hosszú utazásra indul, amelynek a végén saját magával kell szembenéznie...

Szerb Antal korának legműveltebb alkotója volt, nem véletlenül ő írta meg a máig legátfogóbb irodalomtörténeti alkotást, A világirodalom történetét és a Magyar irodalom történetét is ránk hagyta. Már korán felismerték a tehetségét, folyamatosan írt, és regényeinek köszönhetően meglehetősen nagy népszerűségre tett szert a közönség körében is. Azonban a második világháború pokla nem kímélte a szellem embereit, ezt a különleges tehetségű írót puskatussal verték agyon a a balfi munkatábor őrei. A Pendragon legenda mellett az Utas és a Holdvilág a legismertebb regénye, rengeteg feldolgozása született, több nyelvre is lefordították. Egy olaszországi utazás ihlette a regényt, amelyben egy ifjabb kori novelláját gondolta tovább, melynek címe Hogyan halt meg Ulpius Tamás volt, a szereplőket gyerekkori barátairól mintázta. 

Az életközepi válság már a 30-as években is létezett, csak akkor még nem így hívták, de attól még 40 éves kora körül mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, valahol elhibázta az életét, összezavarodik, és megpróbál rendet vágni a gondolatai között. Mihály hagyja elveszni magát Olaszországban, és a kamaszkori álmok, szomorú és szép emlékek között lavírozva próbálja megfejteni saját magát. Fel kell nőnie, meg kell találnia saját magát, ami nem könnyű dolog, de nemcsak az ő lelkében zubognak az indulatok, hanem a feleségében, Erzsiben is. Mindketten hosszú utat járnak be, és nem biztos, hogy tetszik nekik, amit látnak a lelkük mélyén, de ettől még a saját döntésük szerint kell bejárniuk az útjukat.

De nemcsak jellemfejlődésről és a felnőtté válásról szól a könyv, hanem bemutatja a korszakot, az 1930-as évekbe tehetünk időutazást, a polgári élet tipikus szereplőivel ismerkedhetünk meg, akik valahol a lelkük mélyén érzik, hogy a világ, amelyben élnek, lassan elenyészik, de úgy tengetik a napjaikat, mint addig bármikor, viszont kétségbeesetten hajszolják az élvezeteket (a szexre vonatkozóan nem fogta vissza magát az író, megdöbbentően szabados a stílus, ahhoz képest, hogy milyen prűd korszakban született). Aztán, amikor komolyan szembe kell nézniük saját magukkal, természetesen elbuknak, hiszen ők is csak emberek, és bármennyire nem szeretik, de felnőttek, akik már nem élhetik a kamaszok felhőtlen életét, az Ulpius-ház ártatlansága és tisztasága már elérhetetlen a számukra.

Szerb Antal lenyűgöző magabiztossággal vezet bennünket végig az emberi lélek egyre mélyebb bugyrain, a jólneveltség felszíne alatt zakatoló heves szívek dobbanását szinte érezzük az oldalakon, letehetetlen darabról van szó, nem véletlenül aratott ekkora sikert, nagyon olvastatja magát a történet. Az író szórakoztatva akart elgondolkodtatni, és ez sikerült is neki. Egyetlen hangyányi problémát tudok megemlíteni a könyvvel kapcsolatban, a végjátékot kicsit túlságosan elnagyoltnak érzem a történet többi részéhez képest, de ettől függetlenül kiváló alkotásról van szó. A könyv elolvasása során nem lehet szabadulni a Szerb Antal gyönyörű szavai által font bűvkörből, boldogan hagyja az olvasó, hogy utas legyen egy holdvilágos történet zaklatott vonatán. Zseniális könyv, főleg azért, mert időtlen, és mindenki azt látja meg benne, ami éppen a legfontosabb a számára az adott életszakaszában, ezért megunhatatlan.

9/10