Gondolkodtatok már azon, hogy mitől igazán félelmetes egy film? A belezésektől, netán a jumpscare-ektől, vagy a patakokban folyó vértől? Esetleg attól, hogy a képsorokat nézve kizökkenünk a komfortzónánkból, és kényelmetlenül érezzük magunkat? Szerintem ahány ember, annyi válasz létezik a kérdésre, számomra azonban kiemelkedően azok a filmek a legfélelmetesebbek, amik az olyan hétköznapi emberek álarca mögött rejlő igazi világot mutatják meg, akik mellett nap mint nap ülünk a buszon, vagy elsétálunk mellettük az utcán. A Nyomtalanul pontosan egy ilyen film lett.

Saskia és Rex egy fiatal szerelmespár, akik épp Franciaországba indulnak nyaralni, amikor egy sötét alagútban lerobban az autójuk, majd a lehetséges megoldások feltérképezése közben összekapnak. Később ugyan kibékülnek, de marad egy kis tüske bennük, és így érkeznek megy egy országút melletti benzinkúthoz, amely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Saskia ugyanis betér üdítőért a benzinkút boltjába, ahonnan már sosem kerül elő. Rex a lány eltűnése után még 3 évvel is a megoldásokat kutatja, és egyszer csak a hirdetéseire válaszolva jelentkezik Raymond aki azt mondja, tudja mi történt Saskiával, sőt, ő tehet a nő eltűnéséről.

A Nyomtalanul egy rettentően idegesitő film, no nem azért mert rossz lenne, épp ellenkezőleg: George Sluizer adaptációja könnyedén játszadozik a nézők idegeivel, ezzel gyakorlatilag elviselhetetlenül feszültté téve Rex igazságkeresését, ami egy bizonyos ponton túl már csak kétségbeesett levegőért való kapkodásnak tűnik. Sluizer ügyesen játszik azzal az eszközzel, hogy a már felvezetőben is emlitett emberi maszkok mögé enged betekintést, ezzel feltárva a szereplők sötétebb titkait.

A film ugyanakkor nem ezért zseniális, hanem annak okán, ahogy a kvázi „gyilkos” Raymond karakterével bánik, aki nem egy kicsapongó őrült, vagy egy nyálcsorgató pszichopata, de nem is a Hannibal Lecter által életre keltett sztoikus zseni, hanem egy egyszerű átlagember, aki csetlő-botló próbálkozásokkal övezve próbál megkisérelni egy elképzelhetetlen bűntettet, pusztán azért, mert nem hisz az eleve elrendelt társadalmi szerepekben.

Raymond karaktere egyszerre félelmetes, érdekes és tenyérbe mászó, hisz a néző a jelleméből és a tetteiből adódóan csak komoly megpróbáltatások árán képes odafigyelni arra, amit előbb önmagának, majd Rexnek próbál ecsetelni, pedig a gondolatai sajnos a mai napig szavatosok maradtak, noha lassacskán egy 28 éves filmről beszélünk. A Nyomtalanul ugyanakkor nem csupán egy kőkemény drámába oltott pszicho-thriller, hanem egy velős gondolatokkal rendelkező párkapcsolati dráma, amely Rex és Saskia „posztumusz” kapcsolatán keresztül az egymáshoz való elköteleződést, valamint a másik iránt érzett kötődés milyenségének alakulását mutatja.

A Nyomtalanul tehát annak ellenére idegtépő film, hogy egy csepp vér sem folyik a vásznon, és annak ellenére tanulságos történet, hogy Raymond motivációja és tettei elfogadhatatlanok. Ugyanakkor a történet valódi pikantériáját a sztori végét lezáró, rendkívül gonosz finálé jelenti, amely garantáltan ott fog zakatolni az agyunkban még egy jó darabig, már-már fizikai fájdalmat okozva. Gonosznak valójában gonosz, de nem öncélú befejezés, amely ettől függetlenül erős gyomrost okoz a nézőjének. Már csak ezért is megéri megnézni.

9,5/10

A Nyomtalanul teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán