A Rambo kritikáját itt olvashatjátok.
A Rambo 2. kritikáját itt olvashatjátok.
Csak Sly engedhette meg magának, hogy a filmes nagyközönség előtt lebuzizza Rambót (az újszülöttek kedvéért említeném csak meg, hogy a Tango és Cash című örökbecsű alkotásban esett meg ezen mondat hatásos felvezetése), mindenki más nagyon komolyan veszélyeztette volna a testi épségét ezen kijelentéssel. Mert a vietnámi veterán megtestesítette azt a hőstípust, ami ugyan a 80-as években volt divatos, de titokban mégis máig rá akar hasonlítani minden fiú és belé szerelmes minden lány. Mert persze tudjuk, hogy ez egy agyatlan akciófilm, John Rambo pedig csak egy akcióisten, na de mégis, kit nem nyűgöz le a gondolat, hogy egymaga szálljon szembe egy egész regiment orosszal az afgán határon, nem igaz? A sorozat harmadik felvonása gyengébb lett, mint az előző kettő, mégsem véletlenül égtek bele a kedvenc jeleneteink a retinánkba (nálam mindent visz a botos harc az elején), butuska, de látványos akciófilm lett a végeredmény. De annyira dögösen tolta az akkoriban fénykorát élő Sly a hősködést, hogy nem lehet megunni!
John Rambo (Sylvester Stallone) úgy véli, megtalálta a békéjét egy kolostorban, azonban egy napon felkeresi őt Trautman ezredes (Richard Crenna), aki a segítségét kéri egy afganisztáni katonai akcióhoz. Rambo nem vállalja, az akció balul sül el, az ezredest elfogják. És ez az egyetlen ok, amiért a vietnámi veterán saját háborújának tudja tekinteni a kiszabadítását, így végre láthatjuk a két barátot közös bevetésen....
Az olasz csődör már megint jó kis szerepet írt magának, nem ment túl a kliséken, de összehozott nekünk egy brutál jó akciófilmet, amelyet bármikor elő lehet venni, ha ki akarunk kapcsolódni a mindennapok nyűgéből. Ezer sebtől vérzik a történet, de mivel kiváló szórakozást tud nyújtani még ma is, a coolságfaktor pedig kiveri a biztosítékot, kit érdekel? Főgonosz persze most is csak jelzésértékűen van (naná, hogy egy magas rangú orosz katona, aki lebecsüli nem hétköznapian kigyúrt hősünket), John teljesítményéről pedig csak annyit, hogy a 108 fős halálos áldozatának köszönhetően (ezt vajon ki számolta össze) bekerült az 1990-e Guiness Rekordok Könyvébe, mint az év legerőszakosabb filmje. Mai szemmel nézve kicsit már megmosolygtató ez a jelző, de ezzel is sikerült fokozni Rambo legendáját.
A romantikus szál ezúttal hiányzik a történetből, most a barátságon van a hangsúly, de az érzelmi hőfok emelése érdekében van itt egy árva kisfiú, aki minden tiltás ellenére természetesen fegyvert ragad Rambo mellett. Kapunk egy kis ízelítőt abból, mit is jelentett az afganisztáni háború, de inkább az akción van a hangsúly, mint a politikai mondanivalón, a történelem csak háttérként funkcionál ebben a profin kivitelezett moziban. Hősi pillanatokban, jól beállított jelenetekben nincs hiány, szinte minden porcikáját megismerhetjük Sly tökéletesen kidolgozott testének, de mivel lányból vagyok, én egyáltalán nem bánom,a fiúknak pedig csak annyit mondanék, hogy nem fanyalogni, irány a konditerem! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a "pokolra velük!" szófordulaton kívül bármilyen más szöveg is megmaradt volna a filmből, de a kontextus ismeretében szerintem is megbocsátható (ketten állnak szemben az afgán határon egy ellenük felsorakozott hadseregnyi emberrel, tankkal és még egy helikopterrel is).
A közönség (na és persze a csúnya, rossz oroszok) megkapták, ami járt nekik, hatásvadász, de dögös akciófilm született, amelyben az első rész összevarrós jelenete után egy újabb klasszikusan Rambós öngyógyítási jelenettel is gazdagabbak lehettünk (szó szerint kiégette a sebét, amit ezredjére sem sikerült végignéznem, annyira kikészültem tőle idegileg). Adtak a látványnak az alkotók (a tank és a helikopter ütközése überbrutál volt szerintem), nem sajnálták a pénzt, az akkori idők egyik legdrágább filmje lett a harmadik felvonás. A célt elérték, a legenda tovább lett táplálva, a pénzeszsák jól meg lett tömve, a nézők istenien szórakoztak, mindenki jól járt.
Sylvester Stallone nem bízott semmit a véletlenre, nemcsak külsőleg hozta magát ismét csúcsformába, színészileg is teljesen rendben volt az alakítása. Richard Crenna emelt fővel játszotta a másodhegedűs szerepet, Marc de Jonge viszont tökéletesen felejthető volt.
Jerry Goldsmith zenéje kiválóan festette alá a képsorokat, minőségi akciófilm született, amely azonban minden látványos külsősége ellenére sem érte el az előző rész színvonalát. Újabb legendás képeknek örülhettünk, amelyekre ennyi év távlatából is nagyon jól lehet emlékezni, hát elmondhatja ezt magáról egy mostanában moziba kerülő tucat akciófilm? Fanyalogjon aki akar, én nőiesen bevallom, hogy Sly-t tinikoromban éppen Rambo miatt tartottam félistennek. Sokáig úgy gondoltuk, hogy Sly ezzel a mozival méltó búcsút vett legendás szerepétől, de aztán sok év múlva kiderült, hogy még nem küldte nyugdíjba a karaktert, de ez már egy másik történet.
6/10
A Rambo 3 teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
